Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-01-16 / 3. szám

1915 Elhunyt lelkész. Falusi csendes magány­ban, elzártan a világ zajától, egyházénak és családjának élve, 35 évi áldásos lelkipásztorko­dás után szállt el a Mindenható országának épí­tésében elfáradt lelke egy lelkésztestvérünknek: Nihelszhy Andor a hollólomnitzi, izsákfalui, majd durándi egyházak lelkipásztorának. „Áldott, aki jött az Úrnak nevében" zengett a hivők ajkán, a mikor a nagy reményekre jogositó, tehetséges, ifjú lel­kész pályájának kezdetén állua, egyházépiíő mun­kásságát megkezdte. Közel négy évtizeden ke­resztül hirdette „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű". A Mindenható kegyelme kisérte áldásos egyházépitő munkásságát, mert intéseit is, amidőn a szentírás szavaiual igy szó­lott hiveihez: „Térj meg azért a te gonoszsá­godból és kérjed az Istent, talán megboesájtatik néked a te szivednek gondolata" — szivesen fo­gadták, s az Ur nyája megsokasodott s ott kereste a vigaszt, bánatban és sorscsapás­ban, ott remélt segitséget és áldó kegyelmet, fájdalomban és keserűségben; ott adott hálát, örömben és boldogságban, a honnan minden jó ered, ahol csak áldás és szeretet lakozik: A Mindenható Atyánál. Szerette hiveit, szerette egy­házat és buzgó lelkét a viszontszeretet tette bol­doggá. Örömmel mondotta a szentirással: „Sen­kinek semmivel ne tartozzaiok, hanem hogy egy­mást szeressétek, mert aki egymást szereti, a törvényt betöltötte". A szeretetet nemcsak hirdette, hanem gyakorolta. A megbocsájtás erényét hí­veinek összesége tisztelte szeretett lelkipászto­rában, aki egyházánál jobban már csak csa­ládját szerette, amelyben 34 éven át állandó bol­dogságban élt felesége és négy gyermeke köré­ben. Mint kezdő lelkész két évet a hollólomnici egyházban működött s ezt megelőzőleg egy évig a 8ajógömöri, akkori algimnáziumnak igazgatója volt; — 1882-től 20 éven az izsakfalvi s azontúl mult év szept. haváig a durándi egyházak lelki­pásztora volt, az utolsó heteket már nyugalom­ban töltötte Késmárkon, ahol december 27-én az Úrban elhunyt. Nemes hivatása teljesítése köz­ben, amidőn Isten igéjét a szószékről hirdette elállott annak a szívnek a verése, melynek sze­retetét oly sokan élvezték, amelynek működése teréül szolgáló kis egyházai fejlődésüket, virágzásukat köszönhetik, de a Mindenható meg­segítette s fölgyógyulva, bár már állandóan be­tegeskedve és gyengélkedve, még szolgálta az Urat, míglen a szeretet ünnepének másodnapján este utoljára fohászkodott az Egek Urához, mert nem ébredt fel többé; az Úr magához szólította hűsége« ««olgáját, akit egyházai, az egyházme­gy«, élükön esperesükkel, a szomszéd tátraaljai egyké««iegye képviselői esperesük vezetésével a Késmárkon nyugalomban lévő öt lelkész estvér s a tisztelők sokasága kisért el utolsó útjára. Életéb en hirdette, életével bizonyította, hogy „Közülünk senki nem él ő magának és senki nem hal ő magának, mert ha élünk is, az Urnák élünk, ha meghalunk is, az Urnák halunk meg. Akár éljünk azért, akár meghaljunk, az Uréi vagyunk". fldomány. Az orosz betörés áldozatul esett ev. 'estvérlelkészek felsegélyezésére (név­szerint pedig a margonyai (Sáros-m.) gyüleke­zetnek kiválóképen) együttérzéseik jeléül kül­dünk 30 kor.-át. Még küldünk, majd később is. Assakürt (Nyitra-m.) 1915. I. 6. Hitrokoni üdvöz­lettel testűére a Jézusban Zathureczky László ev. lelkész. A küldött 30 koronát rendeltetési helyére jutattuk. Kerületi lelkészi értekezlet, fí bányai egyházkerület közgyűlését megelőzőleg Scholtz Gusztáv püspök a kerület lelkészeit értekezletre hívta össze. Az értekezlet jan. 13-án d. u. 3 óra­kor Budapesten a Deák-téri díszteremben leit megtartva. Az összejött lelkészek bevezetésül a „jövel Szent-k ek Uristen"-t énekelték el, majd a püspök rövid fohásza után megnyitó beszédet mondott, a mehp-n a belmisszióról, a lelkészről, mint a lelkek pásztoráról szólt, arrói a magasz­tos feladatról, a szép hivatásról, a melylyel a lelkész az ő hiveit a bölcsőtől a sírig vezeti s vigasztalja. A kerület egyházias élete — elte­kintse igen kevés kivételtől — megjelel a köve­telményeknek, a lelkész-testvérek megteszik kö­telességeiket. Mégis honnan van az, hogy az egyházi közvélemény sok tekintetben vádolja a lelkészeket? Azt kérdezik, honnan van az, hogy ha a lelkészek kötelességüket megteszik, az egyházi élet még is hanyatlik? —Meg lehet ám fordítani is a kérdést. Honnan van az, hogy a mi világi tagjaink, a nem taláros, de polgári ruhá­ban járó papok nincsenek ott mindig — tisztelet a kivételnek — a taláros pap mellett? A milyen buzgóan vesznek részt sokan az egyház köz­igazgatásban, époly kevesen és ritkán tevékeny­kednek az egyházi élet terén. Az apák régi buz­gósága mintha letűnt volna bizonyos tekin­tetben a fiakban. Ma csak egyes kivételek­ben látjuk azt, hogy melegebben érdeklődnek az egyházi hit élet iránt. Ezeket főképen kiemelve üdvözli a megjelent lelkésztestvé­reket és a vendégeket az értekezletet meg­nyitja. Raffay, mint a belmissziói egylet elnöke számot ad a belmissziói bizottság munkájáról. Tájékoztatást kereső kérdőívekre az egyházak csak fele válaszolt, igy tiszta kép nem adható, de annyit meg lehet állapítani, hogy az összes

Next

/
Thumbnails
Contents