Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-01-16 / 3. szám
1915 Elhunyt lelkész. Falusi csendes magányban, elzártan a világ zajától, egyházénak és családjának élve, 35 évi áldásos lelkipásztorkodás után szállt el a Mindenható országának építésében elfáradt lelke egy lelkésztestvérünknek: Nihelszhy Andor a hollólomnitzi, izsákfalui, majd durándi egyházak lelkipásztorának. „Áldott, aki jött az Úrnak nevében" zengett a hivők ajkán, a mikor a nagy reményekre jogositó, tehetséges, ifjú lelkész pályájának kezdetén állua, egyházépiíő munkásságát megkezdte. Közel négy évtizeden keresztül hirdette „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű". A Mindenható kegyelme kisérte áldásos egyházépitő munkásságát, mert intéseit is, amidőn a szentírás szavaiual igy szólott hiveihez: „Térj meg azért a te gonoszságodból és kérjed az Istent, talán megboesájtatik néked a te szivednek gondolata" — szivesen fogadták, s az Ur nyája megsokasodott s ott kereste a vigaszt, bánatban és sorscsapásban, ott remélt segitséget és áldó kegyelmet, fájdalomban és keserűségben; ott adott hálát, örömben és boldogságban, a honnan minden jó ered, ahol csak áldás és szeretet lakozik: A Mindenható Atyánál. Szerette hiveit, szerette egyházat és buzgó lelkét a viszontszeretet tette boldoggá. Örömmel mondotta a szentirással: „Senkinek semmivel ne tartozzaiok, hanem hogy egymást szeressétek, mert aki egymást szereti, a törvényt betöltötte". A szeretetet nemcsak hirdette, hanem gyakorolta. A megbocsájtás erényét híveinek összesége tisztelte szeretett lelkipásztorában, aki egyházánál jobban már csak családját szerette, amelyben 34 éven át állandó boldogságban élt felesége és négy gyermeke körében. Mint kezdő lelkész két évet a hollólomnici egyházban működött s ezt megelőzőleg egy évig a 8ajógömöri, akkori algimnáziumnak igazgatója volt; — 1882-től 20 éven az izsakfalvi s azontúl mult év szept. haváig a durándi egyházak lelkipásztora volt, az utolsó heteket már nyugalomban töltötte Késmárkon, ahol december 27-én az Úrban elhunyt. Nemes hivatása teljesítése közben, amidőn Isten igéjét a szószékről hirdette elállott annak a szívnek a verése, melynek szeretetét oly sokan élvezték, amelynek működése teréül szolgáló kis egyházai fejlődésüket, virágzásukat köszönhetik, de a Mindenható megsegítette s fölgyógyulva, bár már állandóan betegeskedve és gyengélkedve, még szolgálta az Urat, míglen a szeretet ünnepének másodnapján este utoljára fohászkodott az Egek Urához, mert nem ébredt fel többé; az Úr magához szólította hűsége« ««olgáját, akit egyházai, az egyházmegy«, élükön esperesükkel, a szomszéd tátraaljai egyké««iegye képviselői esperesük vezetésével a Késmárkon nyugalomban lévő öt lelkész estvér s a tisztelők sokasága kisért el utolsó útjára. Életéb en hirdette, életével bizonyította, hogy „Közülünk senki nem él ő magának és senki nem hal ő magának, mert ha élünk is, az Urnák élünk, ha meghalunk is, az Urnák halunk meg. Akár éljünk azért, akár meghaljunk, az Uréi vagyunk". fldomány. Az orosz betörés áldozatul esett ev. 'estvérlelkészek felsegélyezésére (névszerint pedig a margonyai (Sáros-m.) gyülekezetnek kiválóképen) együttérzéseik jeléül küldünk 30 kor.-át. Még küldünk, majd később is. Assakürt (Nyitra-m.) 1915. I. 6. Hitrokoni üdvözlettel testűére a Jézusban Zathureczky László ev. lelkész. A küldött 30 koronát rendeltetési helyére jutattuk. Kerületi lelkészi értekezlet, fí bányai egyházkerület közgyűlését megelőzőleg Scholtz Gusztáv püspök a kerület lelkészeit értekezletre hívta össze. Az értekezlet jan. 13-án d. u. 3 órakor Budapesten a Deák-téri díszteremben leit megtartva. Az összejött lelkészek bevezetésül a „jövel Szent-k ek Uristen"-t énekelték el, majd a püspök rövid fohásza után megnyitó beszédet mondott, a mehp-n a belmisszióról, a lelkészről, mint a lelkek pásztoráról szólt, arrói a magasztos feladatról, a szép hivatásról, a melylyel a lelkész az ő hiveit a bölcsőtől a sírig vezeti s vigasztalja. A kerület egyházias élete — eltekintse igen kevés kivételtől — megjelel a követelményeknek, a lelkész-testvérek megteszik kötelességeiket. Mégis honnan van az, hogy az egyházi közvélemény sok tekintetben vádolja a lelkészeket? Azt kérdezik, honnan van az, hogy ha a lelkészek kötelességüket megteszik, az egyházi élet még is hanyatlik? —Meg lehet ám fordítani is a kérdést. Honnan van az, hogy a mi világi tagjaink, a nem taláros, de polgári ruhában járó papok nincsenek ott mindig — tisztelet a kivételnek — a taláros pap mellett? A milyen buzgóan vesznek részt sokan az egyház közigazgatásban, époly kevesen és ritkán tevékenykednek az egyházi élet terén. Az apák régi buzgósága mintha letűnt volna bizonyos tekintetben a fiakban. Ma csak egyes kivételekben látjuk azt, hogy melegebben érdeklődnek az egyházi hit élet iránt. Ezeket főképen kiemelve üdvözli a megjelent lelkésztestvéreket és a vendégeket az értekezletet megnyitja. Raffay, mint a belmissziói egylet elnöke számot ad a belmissziói bizottság munkájáról. Tájékoztatást kereső kérdőívekre az egyházak csak fele válaszolt, igy tiszta kép nem adható, de annyit meg lehet állapítani, hogy az összes