Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-07-10 / 28. szám

1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 273 BELÉLET. fíz államsegély. A kormány a ll-ik fél~ évre szóló államsegélyt teljes összegében kiu­talta, de az államsegélynek az a része, a mely­ből a nem eongruás lelkészek az egyet, egyház­tól korpótlékszerü segélyüket nyerik, még nincs kéznél. Azonban megnyugtathatjuk a lelkésztest­véreket, hogy a legilletékesebb helyen szerzett informátiónk szerint már az utalvány útban van s a felosztási munkálat már folyik, ugy hogy au­gusztus hó folyamán az illető lelkészek e segélyt meg fogják kapni. Rz egyetemes nyugdíjintézett bizolt« ság ülését Budapesten folyó évi julius hó 6-án tartotta meg Báró Prónay Dezső egyetemes fel­ügyelő elnöklete alatt, a melyen első sorban a theol. akad. tanároknak az egyet, nyugdíjinté­zetből való kilépését tárgyalták. Gyürky Pál egye­temes nyugdijintézeti ügyvivő nagy gonddal és lelkiismeretességgel összeállított elaboratumát adta elő, a melyben minden egyes theol. akad. tanár követelése, valamint a fenntartó testületek által befizetett összegek ki lettek számítva. Ezen számitások szerint a nyugdíj intézet összesen 96298 kor. 70 fillért fizetne vissza. Megállapította a bizottság lelkészi nyugdíjigényét azon taná­roknak, a kiknek lelkészi szolgálatuk is volt, a melynek tartama nem lesz beszámítva a tanári nyugdíjigénybe, igy Payr Sándornak 12 évi lel­készi szolgálata után évi 1044 kor.-t, Pröhle Ká­rolynak 7 évi szolgálata után évi 784 kor.-t, Stráner Vilmosnak 18 évi szolgálata után évi 1337 kor.-t, Draskóczy Lajosnak 14 évi és 5 hónapi lelkészi szolgálat után évi 1155 kor. 44 fillért. — Áttérve a benyújtott kérvények tárgyalására Török Jó­zsef (48 évi lelkészi szolgálata van) f. évi julius 1-től kezdve 3629 kor. 16 fillérrel nyugdijaztatik. Özv. Lukaesik Mihályné 300 kor. betegápolási dijat kap. Özv. Szabó Lajosné, volt pusztaszent­lászlói lelkész özvegye és 5 kiskorú gyermeke részére 1200 korona ellátási (1915 nov. 6-áíól) és 1000 korona gyermeknevelési költséget, végül 300 kor. betegápolási költséget kap. Özv. Király Máty ásné, volt zalaegerszegi lelkész özvegye részére 1200 kor. (1915 október 15-től) ellátási s 1000 kor. gyermeknevelési s végül 300 korona betegápolási költség lett utalványozva. — Alexy Ilona, Alexy János volt poltári lelkész leánya kérvénye alapján 300 korona temetési illetményt kiutalványozott, de azt, hogy részére segély utal­tassék ki, a bizottság nem teljesítheti azért, mert a korhatárt már tul lépte és keresetképtelenségét nem igazolta. Hagyomány, fí szombathelyi „Diakonissza alap" javára néh. Klein Friderika 10.000 koronát hagyományozott, Áldás emlékére! Lelkészi uizsga és auatás. A soproni theol. akad. 4. éves hallgatói közül négyen, név­szerint: Falk Henrik, Stráner Vilmos, Tarján Ist­ván és Zábrák Viktor junius 29-én tették le a szak­és lelkészi vizsgát, ketten u. m. Stráner Uilmos és Zábráh Vikior jeles eredménnyel. Mind a né­gyet julius 1-én, csütörtökön avatta fel Gyurátz Ferenc püspök a lelkészi szolgálatra. A szokat­lan hétköznapi idő okozta, hogy az ünnepélyen csáb kicsiny, de ájtatos gyülekezet vett részt. Az urvacsorát Stráner Vilmos theol. akad. tanár, az egyik felavatandónak édes atyja, szolgáltatta ki nekik mély tartalmú gyónási beszéd kíséreté­ben, a püspök felavató beszéde pedig nagy ko­molysággal mutatott rá azon eszközökre : ige, szeretet és hit, amelyekkel eredménnyel tölthet­nék be lelkipásztori tisztüket. Az esküt Bancso Antal theol. akad. igazgató mondta elő, a Bib­liát Scholtz Ödön esperes tartotta eléjük. Fela­vatás után még Farkas Mihály esperes, a theol. akad. tanárai és a soproni lelkészek áldották meg őket. Nyugodjék müködésükön nem csak az emberek, hanem Istennek gazdag áldása 1 Papauaiás. Scholtz Gusztáv, bányakerületi püspök Tauassy Zoltánt, az eperjesi theol aka­démia volt növendékét junius 30-án lelkésszé avatta. Segédlelkészi hiványt a kecskeméti egy­háztól nyert. Az Úr áldása kisérje szép, magasz­tos pályáján. fl dunántuli egyházkerület főiskolai nagybizottsága junius 30-án Sopronban ismét látogatott ülést tartott. A kerületi tanintézetek felügyelőjévé az elhunyt dr. Rátz Ottó helyébe Hajnal Endre soproni ügyvéd választatott meg. A hadba vonult főgimn. tanárokat külön díjazás mellett dr. Faragó József áll. reáliskolai tanár és dr. Visnya Aladár áll felsőbb leányiskolái igaz­gató helyettesitette, kiknek jegyzőkönyvi köszö­net szavaztatott, fí tápintézetet, melynek helyisé­geit a katonaság foglalta le, Gossner Pál ven­déglős látta el, aki előbb havi 25 K. utóbb 30 K.­ért adott ebédet s vacsorát kenyérrel. A nagy­bizottság elismerését fejezte ki vele szemben a jutányos és jó kiszolgálásért. — Hiss Jenő theol. akad. tanár megbízatási ideje lejárt. A nagybi­zottság javasolja, hogy a kerület kérelmezze az egyet, theol. nagybizottságnál a megbízatás ki­terjesztését egy további esztendőre. — fí főgim­náziumban a tanítást esak azért lehetett zavarta­lanul folytatni az egész tanéven át, mivel a sop­roni konvent népiskolájában átengedett a négy

Next

/
Thumbnails
Contents