Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-22 / 21. szám

208" nától délre fekvő osztrák tartományokba, én a Du­nától északra fekvőkbe. Előrelátható volt, hogy igazi lelkipásztori munkát a reám bizott terület óriási volía s az evangélikus katonák szétszóródottsága következ­tében esak igen korlátolt mértékben végezhetek. Épen ezért bőségesen elláttam magamat szent­írási részletekkel, imádságos könyvekkel s más egyéb épületes iratokkal, hogy szétosztva őket ezekre bizzam annak a munkának a folytatását, a melyet magam legfolíebb megkezdhetek, fl Luther Társaság hatalmas készletet bocsátott rendelkezésemre. Gyülekezetem tagjai főleg szentírási részletek beuásáinására kb. 120 koro­nát adakoztak. Kisebb-nagyobb mennyiségű irat­tal megajándékoztak: lüágner Géza udv. taná­csos ur, a pesti ref. lelkészi hivatal, a dunemel­lékt ref. egyházkerület, a Bethánia-Egyesület, főleg intelligens emberek, igy különösen tisztek számára való olvasmányokkal az Ev. Ker. Diák­szövetség s Takaró Géza és Zoeh Sámuel lel­kész-testvéreim. Hálás köszönet valamennyiüknek! Utam természetesen mindenek előtt Bécsbe vezetett. Bemutatkoztam a hadügyminisztérium­ban s az illetékes 9. ügyosztály vezetője, Zorzi őrnagy ur részéről a legnagyobb előzékenységet tapasztaltam. Bgy széles látókörű, Magyarorszá­got s a magyar politikai életet is jól ismerő s — a mi a fő—az embernek lelki szükségletei iránt érzékkel bíró katonát ösmertem meg benne. A hadügyminisztériumtól igazoló okiratot kaptam, a mely az illetékes hatóságoknak egyenes köte­lességévé teszi, hogy engemet munkámban tá­mogassanak. Az osztrák vasutügyi minisztérium szintén nagy előzékenységgel szabadjegyet en­gedélyezett számomra a Dunától északra fekvő területekre. B helyütt is hálás köszönettel kell megemlítenem, hogy annak kieszközlésében — időt és fáradságot nem kiméivé — Medve Mik­lós cs. és kir. kamarás ur, a bécsi magyar mi­nisztérium titkára volt segítségemre. Mielőtt osztrák területen lelkipásztori munkálkodásomat megkezdtem volna, természetszerű kötelessé­gemnek tartottam, hogy az osztrák protestáns egyházak legfelsőbb hatóságánál is bemutatkoz­zam. A főkonzisztórium elnöke, Haase dr., az urakháza tagja kitüntető szivélyességgel foga­dott. Kijelentette, hogy az osztrák prot. egyházak hálára vannak kötelezve a magyarországi prot. egyházak iránt, a miért segítségükre vannak a magyarországi protestáns katonák lelkipásztori gondozásában. 8 különösen azt a kijelentését tartom kötelességemnek e helyütt nyilvánosságra hozni,hogy ő neki szive vágya, hogy az osztrák és a magyar egyház közeledjék egymáshoz. Nagyon 1915 örvendetes, hogy a közeledést sürgető szó oda­átról hangzik felénk. Bárcsak ne maradna felelet nélkül, bárcsak megragadnák a kinyújtott jobbot! Szükségünk van rá. Haase dr. különösnek találja, hogy a mig Ausztria protestánsai sürü érintke­zésbe vannak a német protestantismussal, addig Magyarországgal egyáltalában nem érintkeznek. Igaz, mi — sajnos — a német protestantismus­sal sem érintkezünk, de azt az érintkezést talán megkönnyítené s némikép pótolná, ha ausztriai testvéreinkkel bensőbb viszonyba lépnénk. Tőlük is sokat tanulhatnánk. Legyen szabad példaké­pen a Belmisszióban megjelenő cikkemre utal­nom. Még egy bécsi látogatásomról kell meg­emlékeznem. Meglátogattam Lányi dr.-t a főkon­zisztórium titkárát. Ezt a derék, kedves embert talán legjobban jellemzi az, hogy belépésemkor magyarúl kért tőlem bocsánatot, hogy nem be­szélhet velem magyarul. De azon van, hogy mentől előbb beszélhessen. Deresedő fejjel, de ifjúi szorgalommal tanul magyarul. íme, egy em­ber, a ki bizonyára nagy lelkesedéssel vállal­koznék arra, hogy Ausztriából hidat verjen fe­lénk s ha természetesen mi is megkezdjük a magunk részérói a hidverést. Hogy a bécsi tá­bori lelkészek, Krafta Ferdinánd, nehéz megpró­báltatáson átment szurcsini lelkésztestvérünk és Gsikesz Sándor, a ref. tábori lelkész jótanáes­esal és útbaigazítással elláttak, azért e helyütt is köszönetet mondok nekik. Mivel Bécs Krafta lelkésztestvérünk állo­máshelye, s igy —bár neki Bécsen kivül is óriási munkaterülete van még — bizonyos tekintetben lelkipászíorilag el van látva, Bécset munkater­vemből eleve kikapcsoltam s Brünnbe mentem. Tudtam, hogy Brünn nagy betegállományra van berendezkedve s hogy ott nincs eüangélikus lel­kész s igy a legcélszerűbbnek tartottam munká­mat ott megkezdeni. A helyzet felől azonban — mint kitűnt — rosszul voltam informálva. Épen odaérkezésem előtt való nap eskették fel az ev. tábori lelkészt. Ennek különösen azért örültem meg, mert hallottam, hogy a tábori lelkész a brünni esperes Sehenner Ferdinánd. Buzgóságá­ról már annyit hallottam, hogy volt okom az örömre. Mindazonáltal mégis szóuá teszem azt, hogy azt, a mit különben a hadügyminisztérium­ban Zorzi őrnagy ur előtt is szóuá tettem, hogy t. i. a katonai hatóságok nincsenek eléggé tekin­tettel egyházunk háromnyelvüségére. Brünnben feltétlenül magyarországi, tehát magyarul és tótul tudó eu. tábori lelkészt kellett volna kine­vezni. Sehenner esperes tud ugyan csehül, de a magyar evangélikusokat egyáltalában nem gon­dozhatja, bár néhány szót is megtanult magyarul, mióta magyar sebesültek kerültek Brünnbe. S EVANGELIKUS ORALLO

Next

/
Thumbnails
Contents