Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-01 / 18. szám

1915 díjazásául. Midőn ezzel a bizottság eltért azon elvtől, hogy a lelkész nem éluezhet egyszerre s egyidőben lelkészi fizetést is és lelkészi nyug­dijat is: az eltérést a háború által okozta pilla­natnyi lelkészhiánynyal vélte indokolhatónak. Özv. Noszák Teofilné eddigi kegydija 300 koro­nára emeltetett. Özv. Fadgyas Jánosnénak ama kérelme, hogy a fia a szabályszerű korhatáron tul is dijaztassék, nem volt íeljesithető. Végül a pozsonyi és az eperjesi theol. akad. tanárok fel­terjesztésére vonatkozólag a bizottság az illetők előzetes tájékoztatása végeit eluileg kijelentette, hogy a theol. akad. tanároknak az egyetemes nyugdíjintézettől az 1914 évi XXXVI, t.-e. alapján szervezett nem állami tanárok országos nyugdíj­intézetébe való átlépését megengedhetőnek véli abban az esetben, ha a kilépés intézményesen és egyetemlegesen, — mind a három theol. aka­démiára kiterjedőleg fog megtörténni, Felhivta egyszersmind az ügyészét, hogy ez ügyben véle­ményes javaslatot készítsen s e célból a szük­séges informátiókat a vallás és közokt. minisz­térium illető ügyosztályában személyesen sze­rezze meg. fímepíkei hírek. A detroiti magyar egy­letek március 15-ikét fényes ünnepség keretében ünnepelték meg a „Soluay Hall" tágas termében. A szavalatokkal és énekszámokkal élénkitett ün­nepség célja, a mint azt az ünnepi szónok : Vályi Gusztáv eu. lelkész beszédében kifejtette, a tét­lenségre kárhoztatott amerikai magyarság ál­dozatkészségének kimutatása azok iránt, kik messze Magyarhonban létharcukat uivják. És a szivvel-lélekkel rajtunk csüggő amerikai magyar­ság kifejezésre is juttatta hazájához való ragasz­kodását s a harcban elesett magyar katonák öz­vegyei és árvái részére 1100 koronát gyűjtött. Ezen ünnepséghez csatlakozott április hó 4-én a detroiti evangelikus „Oltáregyesület" hangver­sennyel egybekötött teaestélye, melyen a befolyt jövedelem szintén a harcban elesett magyar ka­tonák özvegyei és árvái felsegélyezésére fordít­tatott. Tudomásunk szerint a detroitban megin­dult gyűjtés ez ideig 7400 koronát juttatot e célra' fí Mindenható áldása kisérje a messze távolban élő magyarságot, mely ha vérrel nem, annak sorsát áldozatkészségével igyekszik előre vinni a végső diadal felé ! Iielhészjelölés. fí Veszprémben megüre­sedett lelkészi állásra a gyülekezet Lórantfy Pé­ter ottani segédlelkészt jelölte egyhangú lelke­sedéssel. Felüggelö választás. A komáromi egy­ház Sárkány László halálával megüresedett felü­gyelői állásra Dr. Förster Ede hernádvölgyi vas­178 ipar rt. t. kohóigazgatóját választotta meg. Az Ur áldása kisérje munkájában. Gyászeset. Igaz részvéttel értesültünk Kótseh Mihály pusztauámosi lelkész-testvérnek és neje BUlnitzer Máriának Annuska nevü kis leánykájuk gyászos elhunytáról. Temetése ápr. hó 23-án ment végbe. Isten töröljön el minden könnyhullatás! az ő szemeikről. Tauaszi imádságok háborús időben. cimen két füzetnyi imádság jelent meg Kovács Gyula könyvkereskedőnél Nagybányán (Szatmár megye) Tartalmaz az l-ső füzet hat hétköznapi imádságot. A ll-ik füzet tartalmaz : 2 áldozóesü­törtöki, 2 bünb. vasárnapi, 6 reggeli 1 szombat esti, 2 pünkösdi s 1 betegekért Istenhez bocsá­tott imádságot. Az l. füzet ára 80 fillér, a ll-ik füzet ára 1 korona portómentes küldéssel. SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAjDOMOS. Szerkesztői üzenetek. „Egg rohhant"~mah. A felszólalása a mai szám­hoz későn érkezett, jöuő héten jön. — Mikor lesz szeren­csénk kedues Bátyánkhoz ? Sziues üduözlet. — Szerk. Búcsúszó! Öt és egyharmad éve annak, hogy a Luther Társaság Elnökségének felszólítására a Luther Társaság könyvkereskedésének vezetését elvál­laltuk. E megtisztelő felszólításnak az ügy érde­kében készséggel eleget téve, nagy ambíciótól sarkalva, erős elszántsággal párosult munka­kedvvel hozzáláttunk az elődünk : Petrik Géza ur által elvetett mag megműveléséhez. Kitartó és fáradságos munkánk gyümölcsöt aratott, amennyiben a Társaságnak minden befektetése és rizikója nélkül évenkint tekintélyes hasznot juttattunk a pénztárba, amiről a társaságnak évi jelentései hűen beszámolnak. Ha a feladatunk teljesítése közben elért anyagi eredmény nem is érte el azt a legmagasabb fokot, amit egye­sek működésűnkről reméltek, úgy az semmi esetre sem a mi hibánk terhére írandó. Mun­kálkodásunk nemcsak anyagi, de főképen fényes erkölcsi sikert eredményezett, aminek legragyo­góbb bizonyítéka az az örvendetes körülmény, hogy a hazai ev. egyházunk funkcionáriusainak nagy részét sikerült zászlónk alá csoportosítani, feltétlen bizalmukat megnyerni, irántunk való jó­indulatukat megszerezni. A közmondás szavaival élve: „A mór meg­tette kötelességét, a mór mehet". Feladatunkat elvégeztük, a könyvkereskedés jövőjét megala­f VANGELIKUS ŐRÁLLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents