Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-04-17 / 16. szám

1915 jóindulatu figyelmeztetéseket s igyekszünk azokat, ha magunk is jónak látjuk a köz érdekében megvalósítani. Különben a tévedés emberi gyarlóság s ha a most részletesebben kifejtett nézeteim tatán szintén tévesek volnának, lehet hogy akkor is szolgáltam némileg az ügynek, mikor felhívtam a közfigyelmet a Gyámintézet és Gusztáv Adolf-egylet, sőt hazai egyházunk és a németországi protestantismus közötti viszonynak elevenebbé és bensőbbé tételére. Ágfalva. Scholtz Ödön esperes Horthy Szabolcs temetése. Nouoradomsk-ban voltám. Január 28.—29-ike lehetett. A napra már határozottan nem emlékszem. Kis szobám asztala mellett a németország Rosenberg evangelikus parókiájáról hozott apró karácsonyfa kigyóhosszúságu gyertyáinak fénye mellett merengtem. Az idő este nyolcra járt. Az napi kórházi látogatásom felett tűnődtem. Egy „Gefecht" harcosai kerültek be. Mieink és elfogott oroszok egyaránt. Egy terembe jutottak. Az egyik orosz takaróját egészen a fejére húzta. Huszárjaink, bakáink mosolyognak, nevetnek. Kérdem, mi felett? Az imposztorok még ott sem nyugosznak. A kozák mellett fekvő baka gyanúsan simogatni kezdte a tarkóját mintha a sebesült fogoly közeli végét jelezné. Az orosz megértette a gesztus jelentőségét és elkeseredésében a fejét is a takaróba burkolta. Megintem az ineselkedőket, majd tört orosz nyelven oda szólok a bátyuskának, hogy ez esak baka tréfa. Bizalmatlan 1 Megmondom neki hogy lelkész, szuiastyenik vagyok. (Hiába említeném poppópa, mert ilyet körszakál nélkül nem ismer). Ajka körül mosoly játszadozik. Tudja, nem kell tőlem tartania. Irkutek vidékéről való. Két gyermek apja. Könnyezik mikor róluk beszél. Vigasztaló, bátorító szavaimra egy hálás tekintet a jutalmam. Merengésemből kopogás ébreszt fel. Szomszédom a losonci Rakottyay hadnagy lép be egy huszárkapitány kíséretében. Bemutat, Beöthy Pál képuiselőházi elnök Ő excelleneiája a látogatóm. Helyet foglalnak. Horthy Szabolcs temetése végett keresett fel. A huszárfőhadnagy már egy hónapja eltűnt. Rakottyai hadnagy autotúrája alatt értesült holtteste megtalálásáról. Mikor a kegyelmes úrnak ezt bejelentették, a táuolból azonnal Novoradomskba utazott, hogy a halottat agnoszkálja. Arra kért, miszerint másnap délután végezzem el a temetési szertartást. Bár a rosszúllét jelei mutatkoztak rajtam, készséggel rendelkezésére álltam. Másnap kora reggel Őexcellenciája autón kiment a helyszinére. Egy bokor tövénél feküdt a főhadnagy. Fejlövést kapott. Ide vánszoroghatott és minden segítség nélkül kiszenvedett, iratai, „Legitimationszettl"-je hiányzottak. Szikár ember létére arcvonásai nem változtak. Holttestének baja nem esett. Neve blúza bélésébe volt bevarrva. Ő volt, Horthy Szabolcs. Az alkony már lebocsátotta sötét fátyolát mikor Rakottyay hadnagy autója 5 órakor báró Kazy őrnagy lakására vitt. Őexcellenciája Horthy Szabolcs életrajzának egy üvegdugóval ellátott lapos palackba való betevésével volt elfoglalva. Azonnal indultunk. A koporsóba helyezett holttestet közönséges 3 deszkából álló lengyel szekéren vontatta egy paraszt két szánalmas gebéje. A sáros uton Őexcellenciája, Rakottyay hadnagy és csekélységem haladtunk közvetlenül a kocsi mögött. Utánunk báró Kazy és még két tiszt lépkedett. Ez volt a teljes gyászkiséret. Az előtűnt csillagok fénye mellett félhat órakor értünk a temetőbe, hol a bejárat közelében jobb oldalt temettük el következőképvn Horthy Szabolesot. Atyánk, Istenünk! A Te szent nevednek segítségül hívása mellett kezdjük meg ezen szomorú szertartásunkat, mellyel a hazáért hősi halált halt bajtársunknak ez idegen ellenséges földön az utolsó, a végtisztességet igyekszünk megadni. A Te szent Lelkednek bátorító és vigasztaló ereje legyen rajtunk. Ámen. Testvéreim! Honfitársaim! A késő őszi estéken mily sokszor gyönyörködtünk édes magyar hazánk földjén a derült égboltozat milliónyi csillagjában. Ezen idő táján nagyobb számban hulló meteor vakító tüzes fényével szinte fájdalmasan érintett minket, hogy magas, égi pályáját elhagyva eltűntek a mélyben. Hazánk felett e háborús időszakban szintén milliónyi csillag ragyog azon hősök képében, kik fényes lelkesedéssel, lángoló hazaszeretettel küzdenek a szabadságért dicsőséget szerezve önmaguknak és a hazának. Ó mily sokan estek le a vitézség, a hősi bátorság zenithjéről meteorként idegen földbe, hogy távol erdőkoszoruzta bérces és arany kalászokban pompázó édes hazánktól találják meg örök pihenésük helyét. Ily fényes csillagja volt a magyar vitézségnek, a hősi bátorságnak e koporsó lakója Horthy Szabolcs huszárfőhadnagy, Jásznagykunszolnokvármegye főispánja, a heves-nagykunsági ref. egyházmegye gondnoka, kinek tetterős, fáradhatatlan politikai, térsadalmi és egyházi munkás-