Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-04-17 / 16. szám

XI. év. Butiapest, 1915. április 17. 16. szám. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető minöennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Fest megye) külöenöő. IÜ9 t!9 SZERKESZTIK: RAFFAYSÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti lelkész. rákoskeresztari lelkész. FŐMŰNKATA

RSAK: SCHOLTZ ÖDÖN BLATNICZKY PAL áyí'alvi esperes-lelkész. oinkotai lelkész. DUSZIK LAJOS GÖ/nÖRYJANOS szatmári lelkész. eperjesi fogyni. iüaz<rató. Megjelenik hetenként epv iven A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 k Egyes szám ára 40 j Hirdetések es imlyäznrok m-a : Eg-ész oldal . 40 K Állandó hirdetései* roes> egyezés sze>.Lnt TARTAkOMJEGyZÉK : VEZÉRCIKK: Akik nineseneh iff. Duszik Lajos. — TÁRCA. Ima karcoló ggermek^ ért. Csepregi György. — A Qusztáu Adolf egylettel keresendő aleuen és benső kapcsolat. Seholtz Ödön. Hortkg Szabolcs temetése. Dzurányi Dezső. - Felelet a Belmissziónak. Raaffay Sándor. — Belélei. — Pálgázatok és hirdetések. Akik nincsenek itt. A vérvörös Ma ugyan lélekrázó képeket festeget szemeink elé, mégis a Holnap gondjai jeleit tartunk csapatszemlét. A Halál őszt, szomorú, lelkeket megdideregtető őszt lop bele a tavaszba: hirek, fekete hirek — talán a Halál angyalának szárny tollai — szállingóznak alá az élénkségüket fosztott hajlékokra, mégis az Élet riadója csendül füleinkbe, csatavonalba tömörit, vezényszavakat kiált, teendőkről ad napi parancsokat. Ha valamikor, most megfokozódó erőteljességgel lenditi fel és előre lelkünket a feltámadás hite. Az evangélium ma valóban üditő forrás: megtikkadt, szárnyát lecsüggesztő lelkünk erőt, bizalmat merit belőle. A nagy, egyetemes gondok mellett a mi gondjaink is magukhoz vonják, vonzzák figyelmünket, fi húsvéti evangélium szelleme a mi szőlőskertünk aláhomlitott ösztövér venyigéi fölött — a mi vérkeringésében megakasztott belső életünk alakulatai, intézményei — fölött is az élet, a feltámadás parancsszavát zengi, zúgja: „kelj fel te, aki aluszol." Félig felhúzott falak, otthagyott munkaeszközök várnak minket is, épp ugy, mint a kalapács, véső helyett fegyvert szorongató hőseinket. . . . Van nekünk egy alvó leányzónk, kinek vértelen teste talán a fel-felzugó világviharnak még a halálosan eltompult idegeket is megmozgató orditására, vagy az élet bűvös, élesztgető suttogására meg fog mozdulni. Ez a Magyarhoni Evangélikus Lelkész Egyesület. Mig leirom ide a nevét, minden vonásnál megrezdül a szivem, mint a gyermek szive, midőn ezt irja: anyám, vagy mint a szerelmes szive, midőn megszólitja aráját. Az újságcikkekben otthonos stilus házirendje ha megengedné, valami ódaszerü hangon költögetném fájó sirással: „száraz ágon csüggedt ajakkal meddig ültök?" . . . . Vagy reményeinkből, váradalmainkból szövögetném meg a harci lobogóját, kezébe nyomván: „vigyed, emeld magasra: nézz reá, hogy megtudd, mit várnak tőled"! Minden mozdul, a nagy földindulás még a koporsók hulláit is megmozdítja, miért nem ébredünk? A Ma is oár. Mig minden, még az ugy nevezett „zárt körű" egyesületek is hadi állapotba helyezkedtek s a háborúval reánk hárult egyetemesen szoritó kötelességek garmadájából egy-egy szemernyit vállaikra vettek, ez a mi járni is alig kezdett egyesületünk a viharban koraéretté izmosulva tehetett volna valamit. Mit? Legalább a katonai lelkész-