Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-20 / 12. szám

1915 egyháztanács és intéző bizottság egészítetett ki és megválasztatott a számvevőszék. — Végül fog­lalkozott a közgyűlés az 1914 évi zárszámadá­sokkal és folyó évi költségvetéssel és azokat a maga részéről megállapitotía Az egyház vagyon­mérlege 885.201 korona 49 fillérben állapitatott meg, a mely összeg az alapítványok és egyéb terhek levonása után 364.781 korona 19 fillér tiszta vagyonnak felel meg. flz évi költségvetés 48.116 K. 19 fillérben állapitatott meg, megfelelő bevétellel szemben. Ezzel a közgyűlés véget ért. Finis saneíifieat media. — „Hindenburg vallásossága cimmel a Nyitra megyei legtekin­télyesebb katholikus lap (Szemle 8 sz,) általános konstruációt idézett elő, kivált az evangelikus hitűek között, ama közleményével, melyben a muszkaverő zseniális hadvezért katholikussá el­keresztelvén, — a napilapok egyértelmű tanúsá­gával ellentétben a következő jellemrajzot készí­tette róla : Hindenburg napi áldozó már 1910-ben megbámulták a luteránus Berlinben, hogy fele­ségével együtt minden nap az Úr asztalához já­rul szt- Lajos templomában. — S most a tá­borban állandóan mellette van egy katholikus tá­bori lelkész, a ki neki az Úr Jézus testét nyújtja. Tehát u. az az Úr Jézus aki szt. Lászlót, Hunya­di Jánost a nagy német Tillyt vezette győzelemre, az ad szerencsét Hindenburg fővezérnek is." — fi hiteles igazságot megállapítandó, kérésemre a „Redaction der alig. Ev. Luth. Hirchenzeitung Leipzig" ily rectifieatiót nyújtott nekem. „Hinden­burg hithű evangelikus család tagja. Ő maga igazi evangelikus, vallásos keresztény, aki szor­galmasan látogatja, a mikor esak teheti, az ev. istentiszteleteket. Az ő huga jól ismert a mi ev. egyházi köreinkben, mert az „Evang. Keresztény Egylet" ifjú leánytagjainak vezetője. Ebből kivi­láglik, hogy sajnos, még ily komor időkben sem szűnik meg „Róma" a „eagite intrare" erősza­kával a felekezetközi békét zauarni s elfelejti a luteránus l. Vilmos rendreutasitását: (Levél IX. Piushoz. 1873 sept. 3.) „mintha mindenki, a kit megkereszteltek, a pápához tartoznék". Evange­likus Őrállók vigyázzatok 1 flssakürt (Nyitra m.) 1915 március Zathureczky László ev. Lelkész Helyreigazítás. Az „Evangélikus Őrálló" e eim alatt A „Gusztáv Adolf egylet közgyűlése" legutóbbi számában (1915 évfolyam 10. szám) egy közleményt hozott. Cikkiró kapcsolatosan ezzel szóbahozza a magyarhoni e. e. e. gyámin­tézetet is, azt mondván: „Arról nem olvastunk, ihogy gyámintézetiink képviseletében is részt vett .volna valaki a közgyűlésen s referált volna arról, hogy hol és milyen mértékben sújtotta a háború eddig hazai egyházunk egyes gyülekezeteit. De tudtunkkal nincs is jelenleg emberünk, aki a Gusz­táv Adolf egylet vezető embereivel az oly annyira szükséges eleven és benső kapcsolatot ápolná és fentartaná". Hát ez nagyon is lealázó egyoldalú nyilatkozat a magyarhoni e. e. e. gyámintézetre és annak jelenben vezető embereire nézve. Saj­nálom, hogy cikkező úr, mielőtt ezt az elhamar­kodott nyilatkozatot megtette volna, nem olvasta el a lipcsei közgyűlés napirendjének 2-dik pont­ja alatt azt a nyilatkozatot, melyet dr. Pank ny. superintendens úr mint előadó előadásában épen a magyarhoni e. e. e. gyámintézetről és annak vezetőségéről tett. Talán akkor Sch. Ö. ur is más­ként ir, és másként beszél. Saját fészkét minden madár megkíméli, kivéve a kakuk madarat. De hogy a dolog érdemére térjek elmondom a köuet­kezőket és ezzel a hibás felfogást talán sikerül helyreigazitanom : Az 1915 január 19-én Lipcsé­ben tartott úgynevezett „Abgeordneten-Versamm­lung"-ra nem küldtünk ki senkit sem a magyar­honi e. e. e. gyámintézet képviseletében, mert erre esak is az egyes főegyletek képviselő* let­tek meghiva, mi pedig a német Q. A. egylet ke­retén kivül állunk. Tekintettel a háborús viszo­nyokra a német Gusztáv Adolf egylet is egészen ugy járt el, mint a magyarhoni e. e. e. gyámin­tézet. Egyik is másik is elhalasztotta évi főgyü­lését a G. fi, egylet a freiburgit, a gyámnintézet a nagybányait s e helyett mindkettő szükebbkörü gyűlést tartott, a gyámintézet Budapesten köz­ponti bizottságit, a G. A. egylet fíbgeordneten­Uersammlungot Lipcsében. Van-e ? nincsen-e ? megfelelő emberünk, aki a G. A. egylet vezető embereivel az oly annyira szükséges eleven és benső kapcsolatot állandóan ápolni és fentartaná, — annak megitélése nem tartozik az én hatás­körömbe. De hivatalos állásomnál fogva annyit mégis tudok, hogy „az egyetemes gyámintézet elnöksége képviseli a magyarhoni e. e. e. gyám­intézetet be- és kifelé, közvetlenül érintkezik a magyarországi ág. hitv. ev, egyetemes egyházzal, a német Gusztáv Adolf egylettel és a többi társ­egyletekkel ( Gottes Masten)". Ezt a jogát, illetve kötelességét hogyan teljesiti, annak elbírálása, azt hiszem, más lapra tartozik. Bognár Endre fl haza hőse. A soltvadkerti ev. egyház közszeretetben álló kántortanitója: Kőszegi László mint a 101. sz. gyalogezred tizedese 31 éves ko­rában hazájáért hősiesen küzdve az északi harc­téren elesett. — Legyen az Úr vigasztalása úgy a gyülekezettel, mint az ifjú tanitó-hőst sirató családdal.

Next

/
Thumbnails
Contents