Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-20 / 12. szám

1915 az ev. templomban német és magyar nyelven 120 járni hépes sebesült katonának adta át az édes magyarhoni egyház meleg, együttérzö üdvözletét. Márc. 4-én utazott tovább Bruck-Leoben, Klagen­furtba. A jó Isten tegye áldásossá munkáját s vezérelje útjában! De áldja meg azokat is, kik a mi véreink sebeire, fájdalmára, szenvedéseire gondolva módot nyújtottak Prchlenek és Podma­niezkynak nemes, magasztos hivatásuk teljesit­hetésére. Reám végezetül még egy kedves köteles­ség vár. Szivem mélységes hálájával köszönöm azok szeretetét s jóindulatát, akik az utóbbi idő­ben könyvküldeményeikkel igyekeztek könnyíteni katonáink lelkiszükségleteinek ellátását. Legelső­sorban kedves volt akadémiai tanáromnak Ntü Raffay Sándor budapesti lelkész urnák köszönöm abbeli gondoskodását, hogy katonáink által oly nagyon kedvelt „Az én imakönyvem"-ből ismé­telten 100 példányt bocsátott rendelkezésemre. Együttesen és külön-külön is köszönöm könyv­küldeményeiket a következő buzgó egyházvezé­reknek : D. Baltik Frigyes püspök ur Őméltósá­gának, Ntü Majba Vilmos budapesti, Ntü Zoch Samu modori, Ntü Ferenczy Samu losonctamási, Ntü Lanstyák Gyula budaszállási, Ntü Vargha Gyula vönöezki, Ntü id. Reichert Gyula kistor­mási, Ntü Maresek János ujcsanálosi, Ntü Raab Károly körmöczbányai lelkész uraknak s a Luther-Társaság vezetőségének. Különösen a tót nyelvű imádságoknak nagyon örültem, mert ilyenekből nagyon keveset kapok, Munkánk a rendes mederben folyik tovább. Ref. eollegámmal mindent egyetértőleg végzünk. Minden egyes vasárnap igen látogatott magyar Istentiszteletet tartunk az eu. templomban, melyre nemcsak katonáink, hanem civil magyar közön­ség is hűségesen eljár. A jó Isten áldja és óvja az otthonmaradtakat s adjon erőt nekünk mun­kánkhoz, hogy elvetvén a magot az a jövendő béke ragyogó sugarainak hatása alatt híveink szivében erős gyökeret verve, emelje egyházun­kat s tegye nagygyá s boldoggá édes magyar hazánkat 1 Szívélyes hittestvéri üdvözlettel Grácz 1915 március hó 12-én II. Leonhard-Strasse No 30. I. St. Meshó Hároly cs. és kir. ev. tábori lelkész. Mit uárjunk a uilágháborutól ? *) Aki tengeren utazik, a hullámok járását figyeli. Aki viharba kerül, a szél irányát s erejét mérlegeli és hogyha van félteni valója, azon tű­nődik, mi kárt tehet abban a vihar? Soha nem látott hullémok torlódnak most egymásra az élet tengerén. Soha nem tcmbolt még át akkora vihar az emberiségen, mint ma. Vihar, amilyenről még nem beszélt és a melyről örökké mesélni fcg a történelem. Lángba, vérbe, öldöklő harcba borult körülöttünk az egész világ s mi e nehéz idők viharában megbújva a béké­sebb fedezékek oltalma alatt, aggódva kérdez­getjük önmagunktól: vájjon mit hozhat ránk ez az öldöklő zűrzavar? Megéri-e majd a sok szenvedést a nyereség, mit e harcok hozhatnak? És hát mit is várjunk, mit várhatunk e borzal­mas világháborútól? Mikor e kérdések felütődnek lelkemben, figyelmem akaratlanul is lecsúszik a gazdasági és a politikai érdekekről. Engem s minket itt mindnyájunkat első sorban az erkölcsi téren vár­ható és bekövetkezhető változások s nyereségek érdekelnek. E változások jelenségeit már a há­ború kitörésének kezdetén megfigyelhettük. Ádáz harcban, sokszor embertelen tusában állottak egymással a parlamenti pártok. Sohasem akartuk elhinni, nem is hihettük, hogy a régi átok e minden erkölcsöt megváltoztató modern kor­ban is sok tövist teremhet, oly sok viszályt kelt­het, oly féktelenül tombolhat. De a haza vesze­delme győzött a pártok gyűlölködésén, fí haza igazi oltáránál, ahol hajdan fehér lovat, ma fehér, tiszta, gyűlölettől mentes lelkeket áldoznak, ismét megtalálta a magyar a magyart, elült a pártvi­szály s megértette minden lélek a költő szavát: „A haza minden előtti" A mely ország népe igy tudja megtagadni magát a hazáért, abban a népben az erkölcsi erőknek hatalmas forrása buzog. Amely nép mindent el tud felejteni a ha­záért, az a hazát nem fogja elfelejteni soha, az a nép bizton számithat másik ezerévre. Ugyanezt a nemes önfegyelmezési mutatta a nagy napokban a munkás néposztály is. He­tekkel a háború kitörése előtt még véres zajon­góktól volt népes az utca. A hadüzenet után ugyanazon utcákra lelkes katonák kíséretében ezrek és tízezrek vonultak végig a hymnuszt énekelne. A közös veszély idején, mikor a haza kívánta a szivek összes szeretetét, összesimul­tak a széthúzó rétegek, elnémult minden panasz, megszűnt minden viszály. És én hiszem, hogy a nagy háború meg fogja a sziveket gazdagítani a kölcsönös megértés és türelem áldásaival. *) A Budapesti Euangéliomi Keresztyén Diákegye­sület 1915. március 7-én tartott ülésén mondta el Raffay S.

Next

/
Thumbnails
Contents