Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-13 / 11. szám

1915 gulag elhatároztatott, hogy mihelyt a viszonyok az alapszabályszerű egyesülést megengedik, vagyis mihelyt a háború befejeztével a miniszteri megerősítés megnyerhető lesz, — nőegyletté alakulnak, még pedig lehetőleg egy-két szom­szédos egyházközség belevonásával. Addig is pedig egy 4 hölgy és 3 úrból álló átmeneti-bi­zottság igyekszik az eszmét evidentiában tartani s esték rendezésével a leendő tagokat a ke­resztény szellem és szeretet munkálásában együtt tartani. — Március 7-én vallásos estét tartottak, szavalattal és karénekkel egybekötve, ahol a lelkész „Élet és halál" eimén Márk. 8, 35. 36 vezér eszméje alapján előadást tartott. A tiszta jövedelmet (40 kor.-t) a Luther társaságnak küld­ték a katonák számára szétosztandó imakönyvek céljára. A hetenként egyszer, verseknek egyh. lapok cikkeinek stb. felolvasásával tarkított várró órákon egyenlőre a Vörös kereszt, illetve a ha­zánkba menekült galíciai evangélikusok számára dolgoznak. Az Úr kisérje áldásaival minden munkálkodásukat. Administrator kineuezés. Az eddig muesfai administrator-segédlelkész Schmidt Já­nos kirendeltetett Bikácsra, a györkönyi segéd­lelkész lűerjel Ádám kirendeltetett administra­tornak a muesfai gyülekezetbe. Myugtázás. íQíU-ben a következő adomá­nyok folytak be a torzsai ág. h. evang. árva es szeretetház részére: (Folytatás a mult hétről) Cservenka konf. 8.12, Bulkeszi konf. 36.78, Uár­somlyó isk. 2.40, Limbach konf. 6.95, Kriegsfel­der Qy. Gserüenka 2.—, Szepesremete konf. 9.20, Petrőe isk. 17.02, Ambrózfalva isk. 4.—, Szúpa­tak konf. 2.—, Nagyalásony konf. 3.—, Legénd konf. 2.10, Rábaszentandrás konf. 2.66, Petőfalua konf. 4.30, Bazin konf. 5.38, Nagybörzsöny konf. 1.24, Ferenchalom konf. 31.62, Ajka konf. 2.24, Felsőnána konf. 1.60, Simsonháza konf. 2.—, Al­sószeli konf. 6.-, Asakürt konf. 6.86, Iklad konf. 1.20, Breznóbánya konf. 25.20, Nagygerezsd konf. 7.10, Rábaszentandrás konf. 4.94, Bükk konf. 10.07 Qölnicbánya konf. 9.10, Vásárosmiske isk. 6.—, Qrinád konf. 2.—, Temesvár konf. 2.90, Arad konf. 6.44, Öskü konf. 2,12, Lajoskomárom 5.88, Bajsa 5.50, Igló konf. 6.80, Medgyesegyháza konf. 10.—, Kölpény isk. 7.— Ráth Arnoldné Budapest 50.—, Kiskér konf. 16.55, Lang ]. Bulkeszi 10.—, Felsőszakonya isk. 3.56, Kerta konf. 2.10, Mateóe isk. 4.96, Tordas isk, 15.—, Kukmér konf. 10.—, Pozsony szentgyörgy konf. 9.—, Holies konf. 2.—, SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAjDONOS. Szerkesztői üzeneteit. V. Gg. Breznóbánya. A kérdezett 4 korona mint adomány az éukönyuért folyt be. — Egyébb bejelentése­ket tudomásul uettem. A háború folytán az egyházi élet pang s e miatt a MELE dolgai sem tudnak előbbre menni. Nem tudjuk a uálasztmányt sem egybehiuni. Sajnos uárni kell a jobb békés időkig — Sziues üduözlet. — N. Pályázatok és hirdetések. Pályázat. A hegyaljai ág. hitv. ev. egyházmegyéhez tartozó ránki egyházközségben a rendes lelké­szi hivatal elhalálozás folytán megüresedvén, annak betöltése végett a pályázat kiiratik. Szolgálati nyelv : tót. Illetmények: 4 szobás újonnan épitett lakás, külön irodával, s a hozzátartozó kert és mellék­helyiségekkel. Az egyház pénztárából évi 84 K. alapítványból 75 kor. irodai átalányra 10 kor. Egy egész telek után járó szántó és rétföld használata legelő és erdővel, melyeknek munkauáltsági egyen­értéke 344 kor. Az egyháztagok által birtok ará­nyában fizetett búza, rozs, és zab termény. 40 köbméter tűzifa házhoz szállítva ; stóla és offer­torium. Kongrua 692 kor. 92 fill. Az okmányokkal felszerelt írásbeli pályá­zat az illetékes főesperesi hivatalnál Ózdon (Bor­sod m.) 1915 évi március hó 25-ig nyújtandó be. Ózd és Miskolcz 1915 február 22. Túróczy Pál Radvány István főesperes kir. tanácsos egyházm. felügyelő. 3-3 Pályázat. fí nálam szervezett segédlelkészi állás, f. é. március 1-étől azonnal elfoglalható. Köteles­ségek ; magyar nyelvű lelkészi teendőimben s irodámban segédkezés. Fizetés: egy bútorozott szoba fűtéssel és kiszolgálással; továbbá reggeli és készpénz évi 1600 k. utólagos havi részle­tekben. Rimaszombat, 1915. február 28. Gyürhy Pál főesperes. Pályázat meghosszabbítás. fí pribóczi (turóez) lelkészt hivatalra e lap m. évi 49. számában megjelent pályázat jelent­kezési határideje folyó hó 25-ig meghosszabbit­tatik. Szuesány, 1915. máre. 7. Hodzsa János turóezi esperes.

Next

/
Thumbnails
Contents