Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-12-12 / 50. szám

554 let nem sikerült azért, mert alkotmányunk ily megoldást nem ismer, s ilyenre senkit sem hatalmaz fel a közgyűlésen kivül. Ha eddig egyes gyülekezeteink szenvedtek az alkotmány hiányai miatt, most ezt tapasztalva el nem mulasztható kötelességünkké vált, hogy ezen a jövóre nézve segitsünk s ne esak a rendes békés viszonyokra, hanem a rendkívüli idókre nézve is rendezkedjünk be. A presbyteriumi rendszer barátainak eme fontos körülményt, mint egyik le nem cáfolható okot ajánljuk b. figyelmükbe. Háborús idö — itélei idő. Mikor peclig hallani fogtok háborúkról és háborúk hireiröl, meg r.e rémüljetek, mert meg kell lenniök. Márk 13, 7. ítélet alá vetett nemzetség vagyunk. Ezt hírdetí körülöttünk ennek az életnek ezerféle nyomorúsága, erről tesz bizonyságot a bibliának a mi sima beszédet szerető fülünknek olykor nem tetsző érdes szava, Fogadjuk el ezt a tényt. Nyugodjunk bele. Ne cseréljük fel a biblia kemény, józan istenfogalmát holmi lágu, az érzelgősség szájaize szerint való theologumenonnal. Örüljünk annak, hogy a reformáció pelagianismustól mentes, reális biblikus anthrópologiát adott nekünk s fogadjuk el azt a theologiát, a mely logikai szükségszerűséggel következik belőle s a mely Ítélkező, bünt büntető, szent Istenről szól. Isten tehát itél. Sőt már itélt is. Hiszen kimondott Ítéletének súlya alatt görnyedünk valamennyien. Földi vándorutunk ezért vezet a siralomvölgyén át. Persze lelkiismeretünk arra is figyelmeztet, hogy ez még nem a végső, az örökkévalóság felett döntő Ítélkezés. Az még hátra van. Óh, nem olyan megvetendő theologus a lelkiismeret! Hogy eligazít néha még a maga homályos látásával, tétova beszédjével is! Megsejteti velünk pl. azt is, a mit a biblia a bün ideigvaló büntetéséről s az örökkévalóságra szóló, végső Ítéletről mond. Ha hallgatunk szavára, bele fogunk nyugodni abba, hogy az Úr itél már most is s Ítéletét jogosnak, méltónak fogjuk elismerni. S ha fölütjük a bibliát, nem fogunk megütközni azon, hogy nem igér a bűnös embernek földi paradicsomot. Alkalmazzuk ezt a háborúra is. A háború is, mint minden egyéb megpróbáltatás, egyrészt a bün természetes következménye, másrészt a végső Ítéletnek egy előhírnöke. Ezért mondja jézus: „Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk hireiröl, meg ne rémüljetek, mert meg hell lenniök". Csak nézzük a világ folyását az írás szemüvegén át! Ez megóvhat bennünket attól az opttmismustól, a mely az emberi erkölcs fokozatos finomodásáról, világbékéről s hasonló egyebekről álmodozik s a melyet persze egyik keserű csalódás a másik után ér. De megóv bennünket attól a pessimismustól is, a mely a keresztyénség erőinek hatását nem képes meglátni, a keresztyénséget esak tehetetlen próbálkozásnak tekinti s most, a mikor a kétéuezredes keresztyénség ellenére is dúl a népek csatája, diadalmasan kiált fel: Íme, a keresztyénség mitsem változtatott az emberen! A háború miatt különben jézust és a keresztyénséget vád nem érheti. Hol igér a biblia világbékét e világkorszak számára? Nem hirdeti-e épen az Írás, hogy emberiség erkölcsi fejlődése fokozatos visszafejlődés, eltávolodás Istentől. Mikor lépett fel az igaz keresztyénség azzal az igénynyel, hogy a tömegeket, a népeket, az emkeriséget a maga egészében teremti ujjá? A keskeny úton csak kevesen járnak, jézus idézett szava vájjon nem azt bizonyltja, hogy ő még a háborút is teljesen e világ ábrázatjához tartozónak tekintette ? Ritkábban csalódnánk, ha volna bennünk valami a biblia pessimismusából s jobban tudnánk örvendezni a nyomorúság napjaiban, ha az az Optimismus lobogna szivünkben, a mely Ésaiással, a jelenéseket látó jánossal az Ítélet utáni idő boldogságának olyan fenséges képeit láttatta. Mit várhat tehát a világ a keresztyénségtől, ha az a rossznak elhatalmasodását nem akadályozza meg? Várhatja azt, hogy a jót az egyénekben juttatja diadalra s hogy az egyéneket újjáteremtő Isten országának terjedése, erősödése párhuzamosan halad a rossz elhatalmasodásával s várhatja főleg azt, hogy a keresztyénség e világban a kovász hivatását teljesiti. S ezt teljesiti. Teljesiti pl. ma is. fl társadalomnak az a hatalmas szeretetmunkája, a mely a háborús időknek annyi sebét gyógyitja, vájjon honnan szivja erőit, ha nem a keresztyénségből ? Csak az tagadhatja ezt, a ki még bele sem pillantott az emberi erkölcs történetébe. De ha nem is szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy a háború a bűn fekélyének kifakadása, hangsúlyozzuk mégis főleg azt, hogy a háborús idő Ítéletidő, a szen Isten Ítélkezésének ideje. Veres az ég alja körülöttünk. Villámok cikárnak. Dörgés szava hallik. Az Ur itél. Halljuk meg a vihar zugásában ítélkező szavát. S ne felejtsük, hogy a vi-