Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-11-21 / 47. szám
191*1 EVANGELIKUS ÓRALLO 520 elgyengülésével jelentkezett hiányt nem tudta pótolni a lelki életben a száraz raeionálizmus, sőt ennek uralma észrevehetőleg bénította a templomhoz vonzódást. Fontos vallási érdek teszi óhajtandóvá a liturgiának a kedélyre hathatósabbá tételét s a lehetőleg minden gyülekezetnél ugyanazon módon megállapítását. Dunántuli ev. egyházkerületünkben ez a kérdés már évek előtt tanácskozás tárgya volt ugy az egyházmegyei lelkészegyletek, mint az egyházkerületi eu. egyesület gyűlésein. Az ev. egyesület megbízásából Stettner Gyula föesperes az 1910. éui gyűlésen ide uonatkozólag egy figyelemre méltó munkát oluasott fel, melyben a Dieffenbach által szerkesztett liturgiát ismertetue egyszersmind előadja azon uéleményét, hogy a mai uiszonyok között, tekintettel a népnek a megszokott eljáráshoz ragaszkodására, mikor, menynyiben tanácsos a liturgia bőuitésére irányuló törekués. Ajánljuk a liturgia ügyét az egyetemes lelkész-egylet figyelmébe is". Mi is felkérjük és felhiujuk egyházunknak e feluetett gondolatok által megérintett őrállóit: igyekezzünk utat-módot keresni, hogy a reformáció idején ez adiaforonnak minősitett, de a mai ember lelkére mégis tagadhatlanul jótékonyan ható kultuszrészlet — istentiszteleteink szorosabb liturgiája — a lélek igényeinek megfelelő korszerű és evangélium szerint ualó reformálás alá kerüljön. Ifjúság nevelése és liturgia. Két kérdés ez s mégis egy a megoldása: tudjunk szabadok lenni. Szabadok a jól letaposott, lenyomott kerékvágás vonzó erejétől. Merjünk megmozdulni. Mi az örök, szünet nélkül ualó reformálás szép eluét iktattuk dogmatikánkba. Talán esak nem azért, hogy annak semmi köze ne legyen hozzánk ?? Szatmár. 1914. nou. 8. Duszih Lajos. Ngilt uáiasz. Nagytiszteletü Hozlay József né úrasszonynak Paz dics. Nagytiszteletü Asszcnycml Igazán kényes helyzet elé állított külömben igen kedues leuelének köuetkezó részével; engedje meg, hogy ezt szórói-szóra ideiktassam : „Megkaptam az 50 koronát a Luther társaságtól (t. i. írói dij címén egyik elbeszélésemért,) abból ajánlok fel a Uörös Kereszt céljaira 10 koronát s arra kérem Nagytiszteletüségetíet, legyen szives ezt kiirni becses lapjában — nem hiualhodásból, — de azért, hogy reméllem, a többiek is köuetik példámat, a kik most honoráriumot kaptak. — De ugye még most sem tudja hogy miért küldtem épen hozzá a pénzt? Hát én arra kérem legyen olyan szives eszmémet magáévá tenni, s egy cikkben felszólítani az ev. papságot és egyházakat a háború céljára ualó adakozásra, még pedig ugy, hogy záros határidő alatt mindenki küldje adományát a Szerkesztő úrhoz, s az imponáló összeg aztán, mint az euangelikusok adománya egyszerre adatnék át rendeltetésének. Mikor oluasom a katholikus clérus adományait, ugy szégyenlem, hogy olyan szegények a mi püspökeink, hogy uersenyre nem kelhetnek azokkal. Ily módon mutassuk hát meg, hogy mi is részt ueszünk, mint testület, a haza terheinek könnyítésében, a hogyan tőlünk telik." Ez az a passus kedues leueléből, a mely kényes helyzet elé állított. A beküldött 10 koronát is megkaptam. — Hálás köszönet érte, megpótolom magam is 20 koronáual s igy uan már erre a célra 30 korona s nagy félelemmel megindítom a gyűjtést s szeretettel kérem mindazon lelkész-testuéreimet, a kik a fentieket helyeslik, hogy december hó 10-ig napjáig kegyeskedjenek szeretett adományaikat hozzám beküldeni. — Azt azonban már most kijelentem, hogy a begyülendő összeget nem mint „az euangelikusok" adományát fogom a Vörösz Keresztnek beszolgáltatni, mert erre nekem a hiuatalos egyháztól megbizásom nincs s ily felhiuást csakis a hiuatalos egyházi fórumok bocsáthatnának ki, hanem mint az Euang. Őrálló áldozatkész oluasóinak adományát kiuánom átadni. — Azt hiszem, hogy ezt Nagytiszteletü Asszony is kegyes lesz belátni. Még igy is nagy félemmel indítom meg ezt a szerény gyűjtést, mert hiszen mintha hallanám a sziues oluasók kifogásait, hogy igy meg amúgy minek az? Az euangelikus lelkész igy is anyagi erején tul uan igénybe uéue, mindenütt kell adakoznia; már eddig is nagy áldozatokat kellett hoznunk; a háború okozta drágaság már is eluiselhetetlen terhet ró reánk; az államsegély esetleges elmaradása sokakat szinte kétségbe ejtő helyzetbe fog hozni, stb. stb. — Ki tudná elszámláni a sok alapos s néha alaptalan kifogást ? De dacára a sok megszámlálhatatlan alapos kifogásnak mégis adnunk kell, a haza szent oltárára még is sok-sok áldozatot kell hoznunk, mert hiszen ép az a haza uan ueszedelemben, a melytől uiszont mindenünk uan, a miuet csak birunk s ha a haza eluész, mindenünk eluész. Azt nem kell szégyellenünk, hogy a katholikus klérus sokat ód s mi euangelikusok keueset, mert szegények uagyunk. Sajnos a haza