Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-24 / 43. szám

470 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1914 feljebb Lutherig és álljunk meg esak egy pillanatra az ő hareiénekénél: „Erős várunk . . . uagy a „jesaja dem Propheten das geschah" kezdetű éneknél; uagy az első hitcikkely csodás magyarázatánál. Mindenütt az ótestamentumi Vagy menjünk be az euang. egyházi énekek erdejébe s figyeljünk a „Bizzad minden utadat" a „Dicsőség legyen Istennek az egek egében" az „Én minden dolgaimban" és sok, nagyon sok más ének elmúlhatatlan dallamaira; mindezeket az ótestámentom élő forrásából merítették. Kicsoda nem érzi ki ezekből az énekekből, hogy szerzőik uallásosság tekintetében nagyobbak uoltak, mint mi, jobban bíztak Istenben, erősebbek uoltak a hitben, gazdagabbak a reménységben és szeretetben. De mi reánk nézue be uan omolua az a kut, amelyből ők merítettek. Meguan még; erőt nyújtó forrásai még ott buzognak a mélységben ; az ótestámentom nem lett más azóta. A bibliai kritikai tanulmányok sem uáltozíaíták meg. mint ahogy nem változik meg a gyógyforrás sem, ha teszem azt a vegyész meguizsgálja és alko tórészeií megállapítja. A gyógyforrás ugyanaz marad s az ótestámentom is ugyanaz marad a maga isteni erejével. Csak mink lettünk mások

j és nagy szerencsétlenség, vallásos veszteség, példátlan nagy elszegényedés volt az, hogy a mi nemzedékünk nem találta meg az ezen forráshoz vezető utat. Mily gyakran kérték a theologiát: adjátok vissza az ótestamentomot. Adjátok vissza annak isteni részét, miután, emberi alkateleme túlontúl érvényesült. És az hozzá is látott becsületesen a munkához. Miután annak az előbbi inspiratiós elmélet szerinti felfogása visszahozhatatlanul letűnt, hogy a történeti vizsgálatnak adjon helyet, a theologia ezen uj álláspontról kísérelte meg isteni tartalmának újból ualó feltárását. Igyekezett a maguk egyéni uallásosságában megérteni a személyeket, akik azt írták, a prófétákat és zsoltárköltőket és ily módon tényleg sokat találtak olyat, ami a mi uallásosságunkat is előmozdíthatja. Azonban egészen a célig ezúton mégsem jutottak el. Kicsoda tud esak a prófétáknak, e szellemóriásoknak is ualóban a sziuükbe tekinteni, akik némesak korukat, de az utánuk jöuő éuszázadokat, sőt az éuezredeket is mozgásba hozták!? Mint törpék állunk mi őmellettük, kik Istennel ugy beszéltek, mint ember az ó barátjáual; kik Istentől kinyilatkoztatásokat nyertek s az emberek elé ezzel a jogos kijelentéssel léphettek: Igy szól az Ur! S uan még ualami a próféták egyénisége mögött, amit semmiféle életrajzi kutatás nem tárhat fel. Erre az életrajzok: csak emberi alkotások és azok is maradnak; emberekről beszélnek, s belőlük ugyan épülést meríthetünk, de uezetők: Istenhez, uezetők szükségen és halálon keresztül nem lesznek azok soha! Igen, még touább mehetünk s feluehetjük a kérdést, hogy a tisztán történeti uizsgálati mód nem gátolta-e olykor az igazi megértést. Vegyünk egy példát az íráson kiuüli területről, pl. ezt az éneket: „Bizzad minden utadat". Lehetséges ezt történeti — életrajzi alapon felfogni, mondatot mondat után meguizsgálni, mit gondolt e közben Gerhard Pál, mily koruiszonyok, milyen uallásos és theologiai befolyások működtek ennél közre, és uégre — talán egy jól praeparált élettelen váz lesz előttünk: magának az éneknek az ereje megtöri! Aki azonban ugy veszi azt, amint hangzik, átengedi magát eredeti ereje és üdesége hatásának, általa minden gond és szükség fölé helyezkedik és innen kiindulva igyekszik azt megmagyarázni és annak isteni vigasztalását megérteni, — vájjon ez nem mélyebben hatolt-e be ennek az éneknek az értelmébe, mint az a másik? Kétségtelenül joga és kötelessége a tudománynak, hogy megvizsgálja a külső körülményeket: magát a burkot is. De a mag a lényeges! És az ótestámentom magua az ujtestámentom és Krisztus egész egyházának tanúbizonysága szerint, az Isten igéje. Isten beszél itt és mert Isten beszél, azért gyakorolt ez évezredek óta ilyen hatalmat. Isten beszédét újból felfedezni, azt a népnek visszaadni, az ótestámentomot ismé* a nép és az egyház szentkönyvévé lenni, ez nem akart sikerülni a legnemesebb erők fáradozásai mellett sem. Az ótestámentom meg volt halva és halott is maradt. Erre jött a háború. S amikor földindulás módjára mindent megrázott, az ótestámentom beomlott forrását feltárta; kristálytisztán csillog vize és dicsősége újra emelkedik az álta!, hogy az embereket felüdíti. Igen, a háború más szemeket ad : magtanit megvetni, amit különben becsültünk és becsülni, amit különben megvetettünk. Ami az ótestámentomban különösen megütközést keltett, a benne levő sok háborúskodás, épen az lesz most a nép kincsévé. És joggal. Az ótestámentom a háború isteni köy ve; Isten háborús könyve ez, melyben Isten mondja meg, mi mondani valója van neki a háborúról, fí háború minden gondja és szüksége, minden, ami nagy és felemelő benne, kifejezésre jut az ótestámentomban, nem az ember ítélete és felfogása szerint, de Istené szerint. Mindenütt Isten az, aki győzelmeket vagy vereségeket ad annak a souverenitásával, aki a mennyet és a földet alkotá. Már Izráel történetének az elején ott áll a nép az egyptomiak nagy serege előtt, de neki nem kell félnie: „Az Ur hadakozik ti érettetek". Jerikhó