Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-24 / 43. szám

472 van uj és uj erőfeszítésre, annál is inkább, mert a hátramaradás egyszersmind vereség. Mint a Krisztus szent tana által hirdetett erkölcsi elveknek ápolói: a keresztyén egyházak mig egymással versenyezve munkálkodnak saját jövőjük biztosításán, másrészről a viszonyok alakulása rnegérteté velük, hogy közös érdekük is van, a mind inkább előnyomuló szoeiálizmus szélső irányával szemben, mely minden vallásnak ellensége, mindenik egyházat támadja : a felekezetek a mindnyájukat fenyegető ostrom ellen közös védekezésre vannak hivatva. Ezt belátják s ennek folytán a türelmetlenség enyhül, a kölcsönös bizalmatlanság jóakaró testvéri érzületnek ád helyet. Az elválasztó pontok nem élesülnek ki, az egyesítő pontok mindjobban emelkednek, fí felekezeti béke lehetővé teszi az egyesült erővel küzdést a közös ellenség ellen és szilárdítja azon meggyőződésünket, hogy a keresztyénség oly szellemi, erkölcsi hatalom, amelyen a pokolnak kapui sem vesznek diadalt. Az evangéliomhoz: e ronthatlan alaphoz ragaszkodva győztesen védelmezik a keresztyén egyházak az ideálizmust, ennek első ápolóját: a vallást, a családi élet, a társadalmi rend s a nemzeti lét fenntartó oszlopait a materializmus minden támadása ellen. A történet bizonysága szerint az emberi társadalom soha, sehol nem nélkülözhette a vallást. Ez kisérte eleitől fogva derült, borult napjaiban, ez volt örömének megszentelője, bánatában vigasztalója, ez őrizte szebb jövőjének zálogát, a reményt és buzdította csüggedeílen küzdelemre közös nagy célokért. Ez indította meg s a fejlődés utján vezette, megihlette a költészetet, művészetet. Mindaddig, mig a földi lét a viszontagságok mezeje lesz, amelyen a balsors sebeket szakgat, mig itt aggodalom, csalódás, fájdalom terem s az ember magára hagyatva az életharcon kénytelen bevallani gyöngeségét: mindaddig hiirthatlan lesz a felsőbb hatalom támogatásával biztató, vigasztaló hit, a boldogabb jövőt ígérő remény. Hit, remény nélkül kihalna minden ideálizmus, nem jakadna többé lelkesedés eszmékért. Az ember egyedüli célját az érzékiség szolgálatában találná, a benne föltétlen uralomra jutott önzés kiölné kebléből a mások iránti kötelesség tudatát, a felebaráti szeretet érzelmét is. Ezen irány pedig az emberiségnek nem előbbre haladását, hanem szellemi és erkölcsi hanyatlását jelentené. A vallásnak a közös ellenség védelmezésében ev. egyházunknak is teljes erővel kell közremunkálnia. Egykor külérőszak tört vallásunk ellen és a hitből fakadt lelkesedés a századokon át tartott viszontagság, üldözés dacára is kivívta az egyház elveinek diadalát, közkincscsé tette a lelki szabadságot s az evangéliomot. Kívülről ma már nem fenyeget támadás, de azért a harc, a védekezés szüksége nem szűnt meg, más alakban, de ma is vannak az egyháznak ellenségei, ezek a hitközöny, a materiális világnézet, a szerencsejavak bálványozása, melyek többnyire a tudomány hipothéziseit fogadva el dogmákul, félrevetnek minden ideálizmust, fí védelmet ezen irány ellen a vallásos érzésnek egyházunk egész hatáskörében buzgó ápolásával kell folytatnunk, kiváló gondot fordítva az ifjúságnak az evangéliom szellemében nevelésére. E téren tagadhatlanul folyton élénkül a munka". A jelentés többi részével jövő alkalommal fogunk foglalkozni. fíz ótestámeritom és a háború *) A háború elvesz, a háború ad; életet ől és halottakat hív életre. Még csak néhány hete**) uralkodik a háború és mi minden ünnepelte fel*) Az „Allgemeine Euangeliseh-Lutherisehe Kirehenzeitung f. é. 34. számából. Bár álláspontját nem tudjuk osztani minden tekintetben, mégis szolgálatot uélíünk teljesíteni oluasóinknak, hogy lefordítottuk. **) Jelen eikk idézett lapban aug. 28-án jelent meg.