Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-03 / 40. szám

1914 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 445 megengedte, hogy a javító- és pótló érettségi vizsgálatok a rimaszombati egyesült prot. főgim­náziumban f. évi december hó helyett már okt. hó második felében tartassanak meg. Ennek foly­tán a fenti vizsgálatok terminusául: és pedig az Írásbeliekre okt. hó 14, 15 és 16-ik napja, a szó­beli vizsgálatok idejéül pedig okt. 17-ik napja tüzetett ki. Erről az érdekelt szülök és tanulók ez uton is értesíttetnek. &uther>'TáFsaségi értesítés. A Luther­Társaság elnöksége az alapszabály 22 és 26. §. imperativ rendelkezése folyíán f. é. október 8-án d. u. 3 órára Budapestre összehívta az ez évi rendes közgyűlést. Kötelességszerűen a tárgy­sorozatba felvette mindazokat az ügyeket, a melyek felett az alapszabályok értelmében csu­pán a közgyűlés határozhat. Tekintettel azonban a nehéz háborús viszonyokra, előreláthatólag a tagok a közgyűlésen nem fognak nagy számmal megjelenni. A közgyűlésnek azonban módjában áll akként hatíirozni, hogy a halasztást nem tűrő tárgyakon kivül a többi tárgyak határozathozatal végett a jövő l-özgyülésre halasztassanak. Értesítem még Társaságunk igen tisztelt tagjait, hogy közgyűlésünk alkalmából sikerült vasúti kedvezményes jegyek váltásához szüksé­ges igazolványokat szereznem, a ki azokat igény­be óhajtja venni, forduljon sürgősen hozzám. Budapest, (X. Ihász-utca 5.) 1914. szept. 28. Hitrokoni üdvözlettel Majba Vilmos L. T. főtitkár. öallásos estéig. A rákoskeresztúri egy­házban megkezdődtek a belmissziói esték. Szep­tember 26-án este tartatott meg az első, mely al­kalommal a vilannyal kivilágított templom zsúfolá­sig telt meg. A gyülekezeti bevezető ének után a lelkész tartott beszédet, melynek keretében megemlékezett a háborús viszonyokról és a fe­nyegető kolera veszedelemről, vigasztalva báto­ritua és jó tanácsokkal látva el a híveket, fí lel­kész felesége egy szép imát énekelt el, melyet Boldis jános segéd lelkész szerzett és kísért orgonán, a lelkészhegdűvariációjával.Boldisjános szavalata és az egyházi énekkar énekei emelték az estélyt, melyet a lelkész imája és a gyüleke­zet közéneke zárt be. A templomi estélyek, a nagy hideg beáltáig havonként kétszer lesznek megtartva azután böjtben újból folytatva. Azon­kívül be lettek vezetve a hétköznapi esti irás­magyaráaatos istentiszteletek (este 7 órakor), melyeket a gyülekezet tagjai nagy számmal lá­togatnak. Fögimnásiumi iskolalátogatók. A vallás és közoktat, minister iskolalátogatóul kiküldte az 1914/15 tanévre a tiszai ev. egyházkerületi főgimnáziumokhoz és pedig a késmárki iglói és rozsnyóihoz jurkouieh Emil besztercebányai tan­ker. kir. főigazgatót; az eperjesi főgimnáziumhoz dr. Mázy Engelbert kassai tanker, kir. főigaz­gatót ; nyiregyházi főgimnáziumokhoz Géresi Kálmán debreceni tanker, kir. főigazgatót. H Szövétnek c. ifjúsági lapom iránt ér­deklődőket türelemre kérem addig, mig az egyes középiskolákból beküldendő jelentésekből meg­állapíthatom, hogy a beállott iskolai évben van-e lehetőség annak fenntartására. — Nemzetünk ezen súlyos napjaiba i sokszorosan indo­kolt a vallásos érzéseket ápoló j.lapok fennma­radása s bizalommal számitok arra, hogy a rész­vétlenség nem fog kényszeríteni annak ideigle­nes pihentetésére. Pápa, 1914. szept. 21. lie. Ráez Kálmán tanár, a Szövetnek szerkesztője. S2ERKESZTESERT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAjDQNQS. es Pályázat lelkészi állásra. •• ' -- f • • -> ' -i. -ty • ... A szepesi városi ág. hitv. evang, egyház­megyébe tartozó szepesszombati egyházközség­ben nyugdíjaztatás folytán megüresedett rendes lelkészi állásra pályázatot hirdetünk. Az állás kongruás. Az istentisztelet nyelve német, azon­ban magyar és tót funkciók is tartatnak. A tiszai egyházkerület lelkészválasztási sza­bályrendelet értelmében felszerelt pályázatok a szepesi városi ég. hitv. ev. egyházmegye főes­peresi hivatalához Leibie, f. évi október hó 8-ig küldendő be. Igló és Leibie, 1914. szeptember 16. Kübecher Albert Müunich Kálmán főesperes. udv. tanácsos 2—1 egyházmegyei felügyelő. Pályázat. A csömöri (Pestm) ág. hitv. ev. leányegy­ház kántortanítót keres, kinek tanítói javadalma szolgálati évei szerint az 1913 évi XVI. t. e. 4 § alapján állapittaíik meg. Természetbeni lakáson és kerten a kántori teendők végzéseért az egy­ház pénztárából külön 400 kor. évi fizetésben részesül. Jelentkezés határideje f. é. október hó 15. ezinkota 1914 szept. 27 - Blatniczky Pál. "•>'-: •.- lelkész

Next

/
Thumbnails
Contents