Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-08-29 / 35. szám

1914 EVANGELIKUS ORALLO 399 Ahol a lelkész minden hívét ismeri, annak minden ügyes-bajos dolga iránt érdeklődik, ott az oly (ontos alkalommal, mint gondok között fölnevelt gyermeknek házassága, az első ut a lelkészlakra vezet. De miként férjen a lelkipásztor azokhoz az egyháztagokhoz, akiket talán sohasem látott, s akik azt sem tudják, mely községben van az ő templomuk, lakik az ő papjuk? „Hogy a bajon segithessünk munkasorba kell állítanunk a diakonisszákat". Ezt a gondolatot vetette föl szerkesztőségünk előtt egyik zemplémi lelkésztestvérünk hitbuzgó, lelkes neje. A gondolat nem uj, de nagyon életre ualó s megszívlelendő különösen most, amikor-mint találóan irja — „lángok, irtózatos, pusztító lángok fenyegetik egyházunkat . . . Éhes farkasok ólálkodnak nyájaink körül, keresve és találva, akit elnyeljenek". Magunk részéről teljesen egyetértünk a Ntü Asszonnyal s hálás köszönettel fogadjuk javaslatát, mert tapasztalatból tudjuk, hogy az egyház szolgálatában, a Krisztusért rendkívül sokat tehetnek a finom lelkületü, nemes szivü, s Krisztusért lángoló és a felebarátok minden fájdalmával rokonszenvező nők s első sorban — a diakonisszák. Minden nagy szórvánnyal biró lelkész mellé adjunk diakonisszákat!" Mintha esak szivünk szólott volna! Ahová a lelkész ezer okból el nem juthat, könnyen talál oda utat a diakonissza; ahol a lelkész esetleg elutasításra találna, örömmel látott vendég ott ismét a diakonissza. De hol vegyük őket ? E kérdés fölvetésénél távolról sem gondolok az anyagi eszközökre. Erős a hitem, hogy az, aki országában mindent a legtökéletesebb eszközökkel a legtökéletesebb eél felé vezérel, nem fogja megengedni, hogy e nemes ügy zátonya az anyagi támogatás hiánya legyen. A szép eszme megvalósulásának legnagyobb akadálya az, hogy leányaink bármely világi pályára szivesen lépnek, de arra nem gondolnak, hogy Istennek tetsző, embertársaiknak megbecsülhetetlen, a nő jellemének megfelelőbb szolgálatot végeznének, ha a diakoniának szentelnék életüket. Ezt azonban esak ugy lehet elérni, ha a nevelést mélyítjük. S itt a legszebb föladat az anyákra vár, mert csak ezek hinthetik el s fakaszthatják ki igazán a leánygyermek szivében a krisztusi szeretet magvát; csak ezek tehetik fogékonnyá lelkét arra, hogy a szenvedőkkel érezzen s értük tenni is kész legyen. De nagy feladat vár mi reánk leikékészekre is. A nő kezdettől fogva a vallásos élet egyik legfontosabb tényezője volt s az ma is. Intsük, buzdítsuk gyülekezeteink leányait, hogy mint munkatársak mellénk szegődjenek s ha szavunk visszhangra talál, ha szent ügyünk iránt föl tudjuk kelteni meleg érdeklődésüket, nem lesz hiány azokban, akik az ügyefogyottak érdekében hivatásszerűen dolgozni, lelkesedni meg nem szűnnek. Blatniczhy Pál. A háború és egyházunk. A világtörténelemben uj fejezet készül: annak pedig vér a tintája, kard a pennája, Hadba vonuló katonák bús-tüzes nótázása vegyül bele a magyar pusztákon végigkígyózó vonatok kattogásába. A harangok ünnepies imára szólitó kongását elfojtja a hadba vonuló zászlóaljak kürtreesegése, dobpergése. Uihar készül, aminőt még nem látott a világ. A kulturált ember kifejlesztett ügyessége s a minden emberi ügyességet felülmúló gépek pontossága, a kinevelt, a modern katonák leleményessége — vizsgát fog tenni. Uéres vizsgát. — A kultura fölénye és a keleti romlott barbárság brutalitása összeméri erejét. Nagy kiábrándulást hozott számunkra, a javuló, tökéletesedő és finomodó emberiség eszméjében bizó, érette küzdő és imádkozó keresztyénekre, hogy az a hihetetlen tudományos eredményeire büszke XX. századunk munkás fejlődését olyan háború akasztja meg és emészti fel, aminőben az erkölcsi érzék, a történelmi hagyomány, a kultura