Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-08-01 / 31. szám

3C8 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1914 független egyház volt a múltban} *) A lelkiismeret szabadsága is kálvinista követelmény és vívmány szerző szerint, mert ezt az inquisitióval szemben kezdettől fogva kálvinista theologusaink és jogászaink védelmezték". (119.) Luther e tekintetben talán még esak nem is kezdeményező ! ? Ö, aki épen lelkiismeretére hivatkozott lüormsban is . . .11 Megemlíti azt is, hogy a Lutheránusok megtették, hogy a reformátor nevéről nevezték el egyházukat s feledi, hogy ez ellen Luther legalább is oly erélyesen tiltakozott, mint Kálvin! flzt állítja, hogy esak Kálvin szellemében alakulhatott zsinat presbyteri alkotmánnyal biró egyház ; a magyar evang. egyház múltja és alkotmánya örök tiltakozás ez ellen. Zoványi rá is mutatott erre, hogy ez a szervezet nem a kálvinizmus sajátja, de a Luthernek is ez volt a célja és ideálja. V. ö. Prot. Szem. 1914. V. 319. Különösnek tartom, hogy az euang. egyházat oly gyakran jellemzi ezzel a kitétellel: „cujus regio,ejus religio",— mintha csakugyan ez Luther és az ev. egyháznak egyik sarkalatos alapelve volna. Dp különösnek tartom azután azt is, hogy a jelenlegi német császár néhány tettét, mely a cezárizmus eszméjét szolgálja, egyenesen Luther és az evangelikus egyház terhére irja (252). Állítja azt is, hogy mindenütt fejedelem terjeszti a lutheránizmust; hazánkat nem ismeri, hát nem tudhatja, hogy egyházunk története rácáfol erre. De viszont nem kellene felednie, hogy a kálvinizmus is terjesztették fejedelmek! jellemző az is, hogy teljesen kikapcsolja s emlités nélkül hagyja Németországot, Svédországot, az egés?, harmincéves háborút, amikor Fruin professzor következő szauait idézi : „Svájcban Franciaországban, Hollandiában, Skóciában, mindenütt, ahol a protestántizmusnak karddal kellett megszilárdulnia, a kálvinizmus volt az, ami a győzelmet kivivta". Amikor az államhoz való viszonyra nézve a kálvinizmus alapelveként emeli ki. hogy az államéletet és felsőséget hálásan kell vennünk isten kezéből, de másrészről óvatosnak kell lennünk vele szemben. — ezzel kapcsolatban esak utalunk az Aug. Confessió XVI. cikkére, hol mindez nagyon szépen ki van fe~ jezve, sőt még ez is: „quum jubent peceare, tune enim magis debent obedire Deo, quam hominibus. Act. 5. 29." Ha a föntebbi megjegyzéseket figyelembe vesszük, akkor csak következeteseknek kell találnunk szerző megállapításait s nem lephet meg bennünket, amikor kimondja, hogy a művészetet is a kálvinizmus tette nagykorúvá, ép ugy, mint *J A jelenről, sajnos, ezt már nem mondhatjuk! ahogy az egyént, államot és a tudományt. Egészen természetesnek és magától értetődőnek vesszük a szerző egyéni hitvallását is, hogy a kálvinizmusé a jövő. S ez a hit kétségtelenül tiszteletet parancsol. Ebből tudjuk megérteni szerző túlzásait is, mely túlzások néha már igazán szertelenek. Igy pld. az 51. lapon olvashatjuk, hogy „a kálvinista alapgondolat az egyedül irásszerü és keresztyén is egyszersmind". Ebből magyarázzuk meg azt is, hogy a kálvinizmust annyira túlbecsüli, hogy mellette elfeledjük — félek kimondani — magát jézust s az ő evangéliumát is. Ezt szerző nem akarhatja, azért csak szónoki túlzásnak vesszük ilyen és hasonló kijelentéseit : „Ama korszellemmel szemben pedig, amely tőlünk a keresztyénséget akarja elrabolni: jobb, több elvi, s éppen azért legyőzhetetlenebb fegyvert semmi másféle irány nem nyújt mint a kálvinizmus" (44, v. ö. 252.) is. Az azonban mégis csodálkozásba ejt, mikor a 248. lapon ezeket mondja: „Ámde csalódunk, ha azt gondoljuk, hogy a kereszténység gyakorlati tevékenységben merülhet ki; mert bár bizonyos, hogy a Megváltó meggyógyitotta a betegeket, jóltartotta az éhezőket is, de a mi Jézusunknak a fődolog mégis az volt, hogy szigorúan ragaszkodva az ószövetségi szentíráshoz, nem fogyatkozó erővel hirdette a saját istenségét, közbenjáró voltét, a vére által való megengesztelődést s az ő Ítéletre való eljövetelét. A valóságban pedig Krisztus egyháza egyetlen egy olyan dogmát sem vallott soha, amelyet nem Jézus proklamált volna J" Ez talán mégis egy kis bizonyításra szorulna! Szeretném megkérdezni szerzőtől például azután azt is, hogy miként tudja bizonyítani azt az állítását, hogy Mesopotamiában az akkádok árja eleme vegyült a sémita-babylonival. amikor ugy áll a dolog, hogy az ős sumer kulturát vették át s fejlesztették tovább az akkádok = babyloniaiak ! Igy tehát az ural-altáji elemet keresztezte a sémita -= akkad = babyloni elem. Azonban nem folytatom tovább, mert alapjába véve csak arra akartam itt a figyelmet felhívni, hogy milyen módszeres eljárással bizonyítja be szerző a kálvinizmus elsőségét, fízt azonban nem akarom mégse emlités nélkül hagyni, hogy szerző védekezik az ellen, mintha a kálvinismusnak nomisztikus jellege volna s mégis maga mondja a 81. lapon, hogy a kálvinista minden erkölcsi tanulmánya a Sinai-hegyen adott törvényre van alapozva 1 Utóbbi állításában persze igaza van, amit jelen mü is bizonyít, hiszen ujtestamentomi idézettel az egészben alig találkozunk, ótestamentomival azonban gyakrabban argumentál. A föntieknek megemlítése után talán le is zárhatnám soraimat, ha nem várna még megem-