Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-07-11 / 28. szám

1914 1914 EVANGELIK

US ŐRÁLLÓ 35? lemben megtépődött szárnyát egyházunk is, de a népnevelés területén multunkban több az érdem, a dicsőség mint jövönkben a remény. Az iskolák, mint egyházfenntartó lelki források, nem olyan teljesitő képességűek ma, hogy érettük azoknak az áldozatoknak körömszakadtig, kimerülésig leendő folytonos meghozását a lutheránus számolni tudás, a mi felekezeti géniuszunk praktikus érzéke kiadásnak találná. Az igazi egyházszeretetet, az utolsó csepp vérig kitartó vértanú-hűséget nem azok a vaskos bankókötegek nevelik, melyekkel, mi iskoláinkat fenntartjuk, hanem a lélekidomitó tényezők: a család, a templom, az evangéliumi szellemű s evangélikus erejű vallásoktatás. Hiszen ma — ugyan, vegyük már észre — a gimnáziumi tantermekben előadnak, kikérdeznek, osztályoznak, de a nevelést az otthonra bizzák. (Nagyon tanulságos mint szimptóma a pesti egyházmegyei lelkészi körnek az a felfogása, hogy a vallásoktatást a családok kezébe kellene átteni!) Egy szó, mint száz: az iskolák ma már ismereteket tanitanak, merném állitani csah tanítanak. Nevelni pedig esak egy erős, törhetlen hithűségü s a fanatizmusig lelkes hitoktatói gárda fog ma-holnap a mi tanintézeteinkben is. Ezt a gárdát pedig kevesebb költséggel is fenntarthatjuk, mint azokat a köreikkel beszélő levegőjükkel, multjukkal lelkesítő tanintézeteinket. Ha pedig ez igy van, mint ahogy látjuk, annak a nagy erőnek, mely munkára vágyóan — ma még igazi műhelyére nem találva — tétlen szemlélődésben vesztegel, nyissunk uj utat uj munkára. Ez pedig az egyházak humanitárius, soeiálls munkája. Megdöbbenek, ha arra gondolok, hogy még ma Is vannak eklézslák — kiválasztottak társasága, — melyek végrehajtatnak, megüttetik a dobot a rendesen fizetésképtelen, de nem fizetéskészségtelen testvéreink házacskája fölött. És merünk még panaszkodni! Hát nem egy uj vértanú-kitartás, nem egy uj hitközség-e ilyen körülmények között ragaszkodni ahhoz az egyházhoz, mely igy tud sújtani, akkor, amikor elég a nyomor sujtása?? Ne várjuk meg, mig nagyobb lesz a mi lélekfogyásunk. És ne várjuk meg, mig ezen az uj, korszerű és Isten ujjával mutatott munkamezőn nem ml lehetünk az előmunkások. Majd ha az az elaggott, munkáraképtelen egyházi tag érezni fogja, hogy egyháza lehajlik hozzá, mikor tagjai elerőtlenülnek s a kenyér megfogyatkozik hajlékában, majd ha a beteg anyáknak lesz, aki sziutépő gondjaikat felveszi, majd ha az adófizető családfő látni fogja, hogy beteg ágyához a vigasztalás lélekgyógyitó igéi mellett kenyeret is hoz az egyház, szóvalha egyházaink nemcsak vasárnapi istentiszteletet tartó, hanem hétköznapi emberszeretetet gyakorló közösségek lesznek, megáll a mi lélekfogyásunk. Sőt! Ne vitatkozzunk tovább, mit csináljunk a reformáció jubileumára. Minden egyház — tehetségéhez mérten — létesítsen inségalapot, vagy ha teheti egyházközségi szeretetházat, minden kerület izmositsa meg, fejlessze szélesebbre meglévő humanitárius intézményét, oh és az a „lelkészek háza" hadd kezdődjék megépülni s akkor uj századok úttalan utaira bátorsággal, bizalommal léphet egyházunk, mert megtalálta igazi evangéliumi munkatérét ; a humanizmus végtelen területén. Ez a mi igéret földünk, ahová annyi tétovázás után hódítva be kel nyomulnunk. Itt a munkabér: a jövől Ajánlom e gondolatokat zsinatunk kegyes figyelmébe. Duszih Lajos. INNEN-ONNAN Az érem másik oldala. Az Evangelikus lap" 22 és 25-ik számában, bízvást luteránus, de túljóhiszemü cikkek láttak napvilágot a szabadkőművességnek ev. egyházunk iránti állítólagos rokonszenvéről, u. is Ifj. Berzsenyi ]. „A vallásoktatásról" irván lelkesítőn, mondja: „Olvastam a Világ cikkét is, de abból anlmózitást a protestánsok ellen mit sem olvastam ki, sőt". . . A másik rovat pedig Jászi Oszkárnak „Mit akarnak a radikálisok" e. a. interrvievját citálván „Nem a uallásoktatás ellen küzdünk, hanem a vallástanitási az egyház és a család számára követeljük" megjegyzi — „Vagyis a mumus nem is olyan vörös „mint a minőnek sokan látják". Tételem támogatására, valamint annak megvilágttására, hogy ml a lényege „lólába" a Jászi féle parafrázisnak bátorkodom kertelés nélkül előrebocsátani, hogy a citált „Világ lap" a „Kelet" „Szabad-Qondolat"„Uj-korszak" „Progressió" „Úttörő" stb e. szabadkőműves lapok legédesebb testvére. Ezekből merltvék az alábbi szószerinti citátumok. Jászi 0. a „Martinovics" páholy izr. val. főmestere. A nagypáholyok száma krlb. 84. Bizonyítékaim következők: A „Világ" 1914 évi jan. 15-én „Egy aggódó anyának" eimmel ezeket irja: „Neueljük-e vallásosán gyermekeinket és hogyan ?" Csak