Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-13 / 24. szám

286 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* A pályázatban protestáns, első helyen ág. h. eu. tanárjelöltek vehetnek részt. Megfelelő okiratokkal kellőleg felszerelt kérvényüket a pá­lyázók f. évi julius hó í. napjáig Lefjler Sámuel főgimn. igazgató eimére küldjék be. Az állás folyó évi szeptember hó 1-én fog­lalandó el, Nyíregyháza, 1914. junius 3-án. Dr. Meshó László, főgimnáziumi felügyelő. Pályázat. A tiszai ág, h. ev. egyházkerület eperjesi collegiumának tanitóképezőintézetnél a nyugdí­jazás folytán megüresedett nyelv és törtétnet tu­dományi tanszékre pályázatot hirdetek. A tanszék segédtanárral töltetik be, s akinek javadalmazása 2000. korona törzsjizetés és 720 korona lakáspénzben állapíttatott meg. Pályázhatnak oly. ág. h. eu. vallású egyé­nek, a ki a magyar és német nyelvnek, valamint a történet tudományi tárgyaknak tanitóképzőinté­zetekben, középiskolákban, vagy polgári iskolák­ban való tanitása képesitue uannak. A megválasztott tanár állását szeptember hó 1. napján elfoglalni tartozik; állásában a coll. szervezeti szabályzat 21. §. -a szerint egy próba év után lesz véglegesíthető. A collegium, igazgató választmányhoz inté­zett pályázati kérvények, a melyekben a tanári oklevélen kivül a testi épséget, katonai köetlezett­séget és az edbigi működést igazoló okmányok csatolandók, f. é. junius hó 30. napjaig a eol­legiumi tanitóképző intézet igazgatói hivatalához nyújtandók be. Eperjes, 1914. junius 9. 1—1 Horbély Géza az ig. vál. egyházi elnöke. Pályázat. Az eperjesi ág. hitu. ev. I. egyház polgári leányiskolájánál egy segédtanitónői állásra pályá­zat hirdettetik. Az 1914' szept. 1-én elfoglalandó állásra pályázhatnak oly ág. hitv. ev. vallású ok­leveles tanitónők, akik a rajz- és kézimunkai szakcsopor.ka képesítéssel bírnak. Előnyben ré­szesül, aki a zenében jártas és az ének taní­tására is vállalkozik. A megvállasztott köteles le­end heti 22 órában szaktárgyain kivül esetleg más tantárgyat is tanítani. Az állás javadalma: 1, törzsfizetés állami kiegészítéssel 1400 koron. 2, lakbér 560 korona. A megválasztott nyugdíj­jogosultságát az országos törvények biztosítják. A kellően felszerelt kérvények 1914. julius 31-ig alulirt iskolaszéki elnökhöz inézendők. Eperjes. 1914. junius 7-én. 2—1 Horbély Géza föesperes-lelkész, isk. sz. elnök. Pályázat lelhészi állásra. A turóei ág. hitu. ev. egyházmegyéhez tar­pribóci egyházközségben elhalálozás folytán meg­üresedett rendes lelkészi állásra pályázatot hir­detünk. Az állás kongruás. Az istentisztelet nyelve tót. A bányai egyházkerület lelkészválasztási szabályrendeletének 15. §-a értelmében felszerelt pályázatok a turóei ág. h. eu. egyházmegye es­peresi hiuatalához (Szuesány.) folyó éui junius hó 30-ig küldendő be. Tursztmárton és Szuesány, 1914. junius 1. Dr. Vanouic János Hodzsa János egyházm. felügyelő: l-l esperes. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAJDONOS. gyártása. Használt bőrbutorokfestetnek Kiuánatra katalógust küld díjmentesen. Sziics A. Budapest, VII., Károly-körut 5/e. 2*1—13 Telefon 148-07. WALSER FERENC tűzoltási szerek és szivattyúk gyára harang e s fémöntöde Budapest ÜL, bomb-ufea 34-36. (Villamos megálló: Váei-ut Láng-gépgyár.) uállalkozik: 20 éui jótállás mellett harangok öntésére, repedt harangok átöntésére és régi harangok átalakítá­sára forgatható uj uaskoro­nák hozzáadásáual, ualamint megleuő harangozatoknak, a hiányzó harangok pótlása ál­tal, összhangba ualó hoza­talára, touábbá harangálluá­nyoknak hengereltuasból ualó készítésére és ezek helyszíni szerelésére. Kedvező fizetési feltéleleh. Kiuánatra költségvetések díjmentesen. 10 HIRDETÉS. „A vasárnapi iskola és a gyermek istentisztelet" címen Bobál Samu egyházmaróti lelkész által megirt 44 ol­dalnyi füzet, a melyet szerző az összes lelkészeknek megküldött, kapható pél­dányonként 30 fillérért, tömeges megren­delésnél (20 darabnál több) példányon­ként 24 fillérért a szerzőnél, valamint la­punk szerkesztőjénél is. 2o_i 0

Next

/
Thumbnails
Contents