Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-06 / 23. szám

266 1QU tuk a fegyverünket, a jövőnket: az iskolát is ! fl gyógyító, a tanitó lelkipásztorokból, akik Krisztushoz hiven ott ültek a gyermekek között megáldva, nevelve, feljebb emelve őket, lettek vasárnapi prédikátorok. Nem jól van ez igy. Nekünk ma esak egy jelszavunk lehet: vissza az iskolába! Ha mint intézményt fel is adtuk, szerezzüh vissza, mint munkaiért. Ma még munkatér, holnap — harctér. És töröljük ki a katechetikánkból azt a fejezetet, melynek ez a cime: „az elemi iskolai vallástanítás eszközlője a tanitó." És lelkészképző akadémiáinkon neveljünk nevelni tudó tanitókat a lelkészjelöltekből, hogy tudjanak lenni igazán — lelkészek. És az legyen közöttünk a legnagyobb, aki a legmélyebben tud hajolni a gyermekekhez. (Nem. Nem hajolni, emelkedni a gyermekekhez!) Uj lelkésztípusok kellenek, akik tudják szeretni azzal a magához idomitó, átformáló szeretettel a gyermekeket, mellyel egyházunk szabadelvüségének, a modern szellemi áramlatokkal szemben hatni tudó hittartalmának fanatikus katonáit lehet nevelni. Velünk szemben minden vonalon a fanatizmus dolgozik, mert a klerikalizmus fanatikus jezsuita-növendék kongregánistái között és a szellemi nihilisták között a fanatizmus tekintetében csak egymást túllicitáló aránybeli külömbség van. Miért adjuk mi ezekkel szemben a mérlegelő, lehiggadt szabadelvűt? Bizzuk azt másokra, akik nincsenek tűzben. De mi a harc gomolyagjában állunk! Van nekünk olyan szellemi hagyatékunk, van olyan történetünk, olyan miszsziónk a születő korok számára, hogy ezek védelmében joggal fanatikusok lehetünk! Legyünk is! Uezessen ez a „lenni, vagy nem lenni?" meg- és felrázó alternatíváját elénk iró, mégis bizni tanitó önvédelmi kényszer vissza az iskolába s egy lélekkel eltöltött vallástanitási óra meglátjuk — több gyümölcsöt, több erőt fog hozni egyházunknak, mint a legszebb ünnepi prédikáció! . . . Csak harsogjanak a hullámok, zúgjon a szél, igy születik a frisseség és tisztaság. A mostani osztályozó és leckéztető, nehézkes tankönyveket használó vallástanítás helyébe igy fog lépni a — gyermekmisszió, igy lesz a vallásoktatás célja a hithüség megszilárdítása s a léleknek repülni tanítása az Isten felé. Bűnök, mulasztások terhelik lelkiismeretünket e legnagyobb fontosságú munkamezőn s ha ezeket levezekeljük, ha követni fogjuk a krisztusi óhajnak — „engedjétek hozzám a kisdedeket" — a korszerű travesztálását „engedjétek, küldjétek a kisdedekhez a lelkipásztorokat", a vallástanítás eltörlését, vagy kiküszöbölését célzó mozgalom iránt csak hálásak lehetünk. Mi: a reformáció, a megújhodás egyháza csak nem félünk a szeme közé nézni a vallásoktatás reformjának? Vagy nem a reformtól, hanem a munkától félünk? Engedjük ki a tanitókat ebből a terhes igából, ha kivánkoznak bár meggyőződésem, hogy evangelikus egyházunk hitbuzgó, lelkes tanitói maguk fogják kikérni ebből osztályrészüket — s meglátjuk, hogy annyi siránkozással figyelt erőtlenedésünk lassan a diadalmas erősödésbe csap át s amitől ma mint veszélytől borzongunk, áldássá, uj fejlődés megindítójává lesz. Rajtunk áll, hogy az legyen! Szatmár, 1914. május 25. Du szik Bajos ev lelkész. A külső missióról. (A Missió Szövetség f. éui május hauában tartott ünnepélyen elmondott megnyitó beszéd.) Igen lisztéit közönség ! Ha esak a programmban jelzett kötelességemet kiuánnám teljesíteni, pár szóval végezhet-