Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-03-14 / 11. szám
1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 126 Egyházközsége érdekében időt és fáradságot sohasem kiméit. Az egyház anyagi megszilárdítása képezte egyik főtorekuését. Éleslátása már régen sejtette vele, hogy egyházának lélekszáma idővel apadni fog és jöhet idő, amikor annak fenntartása a hívek nagyobb megterheltetésével fog járni. Ennek elkerülése végett az ő fáradozása folytán létesült az egyházközségi segélyalap, melynek tőkéje ma már 30.000 koronára rug. 1903 óta — mióta mint tanító nyugdíjaztatta magát, — még többet dolgozott az egyház érdekében. 1912-ben ünnepelte egykázi szolgálatának 40, egyházfelügyelői minőségének 25 éves évfordulóját, mely alkalommal szerető hívei meleg ünneplésben részesítették. Utóbbi időben sokat foglalkozott a felkai ág. hitv. ev. egyház temploma felszentelésének 1917-ben leendő századik évfordulója munkálataival. Az Ur azonban nem engedte, hogy ezt az általa hőn ohajtott emlékünnepet megérje. Nagy munkája közben szólította el őt a halál. Hitbuzgó tett dus életének emlékét hiven őrzi hálás egyházközségének áldó kegyelete. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS NOSZKÓ ISTVÁN LAPTULAJDONOS. Pályázati hirdetmény. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület eperjesi Collegiumának jog és államtudományi karán a magyar anyagi büntetőjog, magyar büntetöperjog és jogbölcsészet tanszékére vályázatot hirdetek. A tanszék javadalmazása — amennyiben rendes tanárral töltetik be — a Collegium jog és államtudományi karának pénztárából és illletve az eperjesi kir. adóhivaialtól havi előzetes részletekben fizetendő 4800 korona évi törzsfizetés, 1280 kor. évi lakpénz, öt izben esedékes, egyenként 400 koronás ötödéves korpétlék, ualamint a szervezeti szabályokban s egyéb határozatokban e tanszék után esedékes vizsgadijak. A törzsfizetés az állam részéről öt évi működés után 5400 koronára, tiz övi működés után 6000 koronára egésszittetik ki. fí VI. fizetési osztály mérvéig, és pedig legföljebb 8„00 koronára való törzsfizetéskiegészités tekintetében a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak 1913' április 19-én 38025. sz. a. kelt rendelete mérvadó ez utóbbi esetben a lakpénz 1600 korona. A rendkívüli tanárnak törzsfizetése 2000 kor. drágasági pótléka 1200 korona, lakpénze 1040 kor., korpótléka 200 kor. Tandijosztalékra sem a rendes, sem a rendkívüli tanárnak igénye nines. A rendes és rendkiniili tanár nyugdíjjogosultságát és nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségét az 1894: XXVll. t.-e. szabályozza. Rendes tanárrá oly ég. hitv. ev. pályázó választható meg, aki a tanszék valamelyik főtárgyából egyetemi magántanári képesítéssel bir; rendkiuüli tanárrá pedig oly ág. hitv. ev. pályázó választható, aki legalább jogtudományi tudori oklevéllel bir és számottevő szakirodalmi működést igazol. A rendkívüli tanár három év alatt az egyetemi magántanári képesítést tanszékének egyik főtárgyából megszerezni köteles. A megválasztandó tanár félévenként heti 12 órát adni köteles. Anyagi büntetőjogot azonban főkollégiumban csak attól az időponttól kezdve lesz jogosult és köteles előadni, amikor az eddigi római-jogbüntetőjogi tanszék megüresedik. A tanszéket az eperjesi Collegium igazgatóválaszmánya tölti be. A megválasztandó tanár tanszékét 1914. szept. 1-én lesz köteles elfoglalni s ez időtől kezdve a tanszéket megillető jauadalmak élvezetébe lép. Pályázni kívánók eddigi tanulmányaikat, minősítésüket, esetleges hivatali alkalmaztatásukat, irodalmi működésűket, katonai szolgálati kötelezettségüket vagy az alóli mentességüket és rövid életrajzukat feltüntető pályázati kérvényüket — és pedig ha közszolgálatban állanak, közvetlen felettes hatóságuk utján — f. évi április hó 10-ig a tiszai ág. hitv. evang egy házkerület eperjesi Collegiuma igazgatóválasztmányához címezve, a jogakadémia dékáni hivatalához nyujsák be. Eperjes, 1914. március 1-én Horbély Géza s. k. ű CoLlégitim iga zga t óv ál a^ztm anyának / — /. egyházi elnöke. Ü9i öoröuíor- és iszéli-liisíssétsli gyártása. Használt bőrbutorok festetnek Kiuánatra katalógust küld díjmentesen. Szűcs A. budai.est, VII., Károly-körut 5/e. 24-3 Telefon 1*18 07. 11 WALSER FERENC | 1 I tűzoltási szerek és szivattyúk gyára e.ss ^ém.öin'fcödLe I I Budapest, DL, bomb-ufca 34-36. I J (Villám s megálló: Váei-ut Láng-gépgyár.) uállalkozik: 20 éui jótállás mellett harangok öntésére, repedt harangok átöntésére és régi haraigoh átalakítására for latnató uj uaskoronák hozzáadásé ual, ualamint megleu j hirango^atoknak, a hiányzó harangok pótlása által, összhangba ualó hozatalára. iouábbá harangálluángoknak hengereltuasból ualó készítésére és ezek helyszíni szerelésére. Keduezö fizetési feltélelek. Kiuánatra kölfséguefések díjmentesen. 10-3 •