Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-03-14 / 11. szám
120 f'VANGELIKUS ORALLO 1914 át elszokik a templom látogatásától, az nyáron sem fog sóuárogni utánna. Hiába a mai kultur ember, a legegyszerűbb e téren is haladást, kényelmet, egyszerűséget és mondjuk teljesen joggal követel. Praktikus e tekintetben különösen a városi zsidóság. A régi homályos gyertyafénynek vége, ma már fűtött, kényelmes, pazar villanyfénnyel szereli fel templomait s a mindennapi összejövetelekre, templom mellett megfelelő alkalmas helyiségről is gondoskodik. Nekünk protestánsoknak afolytonos haladás, tökéletesbbülés az elvünk, azonban valjuk meg, hogy sok tekintétben a legmaradiabbak vagyunk, legtöbb templomunkban még mindég a régi, homályos kelemetlen s egészségtelen szagú viaszgyertya és a visszariasztó, egészséget rontó jégvermek mellett tartunk. Mennyi okos, bölcs, czélszerü tanácsra, szervre volna csak e téren szükség nálunk. Ámde mind hiába, nincs erre sem emberünk, sem megfelelő szervünk s ha ssólunk róla, sunyi mosolynál nincs egyéb eredménye. A mi a baj forrásának anyagi oldalát illeti, ismerjük el tény gyanánt azon tapasztalati igazságot, hogy a természeti, testi, anyagi életet élő emberek, mint a milyen legtöbb, jobban és közvetlenebbül érdeklik ÖZ anyagi, testi, mint a szellemi, lelki dolgok s az előbbiek által jobban és közvetlenebbül tudunk férni lelkületéhez is, mint az utóbbi által. Valahol olvastam, hogy a teljesen vad törzsek között működő misszionárius, nem az igével, hanem a csillogó üveggyöngyökkel kezdte működését, valamint a feketebőrü négerek köz jít is az oltáron nem fehérarcú a Krisztus képe, hanem fekete. Természetesnek találom ezt. Népünktől, egyházunk tagjaitól mi rendszerint csak kérünk, követelünk s legyünk őszinték, sokszor talán tul sokat és minduntalan. Egyszer nem jelenhetik meg a templomban, vagy valami egyházi funkíión, gyűlésen, a hol zsebibe ne kellene nyúlnia. Nem régen volt közölve egy statisztikai kimutatás az egyházi lapokban, melyből láthattuk, hogy az összes hazai felekezetek között aránylag az evangélikusok viselik a legnagyobb egyházi adót. Adunk, adunk, talántul bővenis,de mindig csak igét, már pedig tagadhatatlan, nemcsak igével, de kenyérrel is él az ember. Hiveink anyagi érdekeinek támogatására, előmozdítására mi vajmi kevés gondot fordítunk. A hitelre szoruló ember a néhány tőkével rendelkező gyülekezet körétől eltekintve vajmi ritkán talál támogatást saját egyháza körében. Kénytelen e célból az idegenérdekü bankok, káptalani, alapítványi s egyéb ily természetű tőkékhez fordulni. Érzi és viseli is lépten nyomon azoknak súlyát, befolyását, melyek miatt sok esetben felekezeti téren sem mozoghat szabadon. Ennek ellensúlyozása s abból a szempontból, hogy a hazai euangélikus egyház és az egyes gyülekezetek birtokában levő igen szép tőkével, melynek tejfelét az idegen érdekű bankok és pénzintézetek szedik le, szolgáljunk, támogassuk saját egyházi felekezeti érdekeinket, e lap hasábjain talán én voltam az első, aki illetékesek figyelmét erre felhivtam, indítjányozva, sürgetve egyházi tőkéinknek saját hitfelekezeti érdekeink szolgálatába való beállítását, szervezését. írtam, e kérdésben egy hosszabb tanulmányt is, melyet nagyobb terjedelme miatt az Ev. Lapok le nem akartak közölni, megjelent e tanulmány a Debreczeni Protestáns Lapban. (Folytatjuk.) Euangelikus tanítóképzésünk és a tanítónőképző szeruezése. tlikelszhig Eolíán tanitóképző-intézeti igazgató, Szaruas. II. Cikkem első részébe rámutattam arra az anyagi és fedezeti nehézségekre, melyek a meglevő 6 ill. 5 tanítóképző intézet fenntartását, főként fejlesztését szinte lehetetlenné teszik. Egy tanítónőképző szervezése ujabb terhet, eluiselhetlen terhet róna amúgy is szegény és a terhek súlya alatt roskadozó egyházunkra s létesítése esetén, lenne egy ujabb nyomorgó intézetünk, mely — mint a többi — anyagi eszközök hijján, állandó nehézségekkel küzködne. Viszont, hogy íanitónőképsőre ev. egyházunknak szüksége van, azt érvekkel igazolni felesleges, csupán néhány számadatot említek meg, melyek teljességgel igazoljak álláspontomat s amelyek annyira megvilágítják e kérdést, hogy a tanitónőhépzö szervezése elől kitérni nem leheí. fí ref. testvéregyház iskoláiban az 1907—8. tanévben 2588 tanitó és 414 tanítónő működött 1882 iskolában. Az ág. hitv. ev. egyház 1319 iskolájában 2001 tanitó és 204 tanítónő működik. fí ref. egyház 2583 tanitói állásra 3 tanítóképzőt tart fenn, az ev. egyház 2001 állásra éppen kétszerannyi intézetet tart fenn. Ezenkívül van a reformátusoknak 4 tanitónöhépzőjüh 414 tanítónői állásra. Nálunk (egyházunk iskoláinál) 204 tanítónői állás van szervezve, vagyis félannyi, mint a reformátusoknál és egyetlen egy tanitónőképzőnk sincsen. Állami iskolákban 2447, községi iskolákban 1454 tanítónő működik; ezek egy bizonyos hányada (a felekezetek megoszlása arányában) szintén ág. hitv. ev. vállásu és hány