Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-08 / 10. szám

66 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: tigét és mindezt csak azért, mert politikai eszközöket nem pénzért venni — utópia!. És ha már belevágtunk az elevenbe, hát hadd fájjon! Az az „ev. magyar-szász" hivő nem veszne el, ha képes volna alkalmazkodni a hivatalos egyházi politikához. Vagy hogy példát mondjak : a kolozsvári „szász" (még mindig annak ismeri ós nevezi a polgárság) elemi iskola jövője is biztosítva voina, ha „nem magyar" volna annak tannyelve, de igy — ma-holnap bezáratja az ev. szász jóakarat és lángoló ev. országos lelkesedós! Pusztulunk hát és veszünk, nyomorgunk, mert küzdünk a pénztelen hazafiságórt, — no meg azért, mert nem illik a másét bántani! Ha az a másik a magáénak elismeri, akkor „megmondatott már a régieknek" is : Ne kivánd meg, — ne lopj ! De ha az a másik nem ismeri őket, sőt mintha azt mondaná : „nem ismerlek titeket, ti álnokság cselekvői'', — kérdem, ki vádolhatja erőszakos eltulajdonítással azt, aki csak „vigyázni akar és megerősíteni a többieket, akik haló félben vannak". Pénzzel, néhány ezer szeretetadta koronával meglehetne valósítani a „vigyázást" és a „megőrzést". Es nem a tiszakerület agilis vezetőségének kellens biztosítani a („Mária") filléreket a kerület segélyeiből, hanem magának az egyetemes egyháznak kellene követelni „a haló félben levő erdélyi magyar-szászok" részére „morzsákat" azon gazdagnak asztaláról, aki a magyar nemzeti kulturára milliókat tud áldozni. Megmenteni az erdélyrószi magyar-szász evangélikusokat annyit tesz, mint minden egyes hívővel egy darab, egy tenyérnyi földet biztositani a magyar kulturának és a hazának. De nemcsak alamizsna kell, nemcsak kenyér, hanem jog e külön álló népnek. A jog rend. Erdelyországban más rend van. „Más országban másként szól az ének." Másként szól itt, mint odaát. Ha megkapják ezen elhagyottak azt a jogot, mely faji sajátságuknak megfelel, ha nem részek lesznek, hanem önmagukban is értékes valamik, mint a levegőhöz jutott szunnyadó parázs, fellobbanna itt egy olyan tüz, melynek lángja felhatna az egekig ad majorem dei glóriám és a magyarországi ág. hitv. ev. egyház javára! Sok és nagy az aratni való gabona itt is, csak arató nincs! Lehet, tán valószínű is, hogy a reformációi emlékünnepre való méltó felkészülés érdekében irt sorok közt, ezek is eltűnnek. De hogy mi adott impulzust e sorok megírásához, azt még hadd mondjam el: A napilapok, a sok gyilkosság és háborús hírek közé beékelték a nagyszebeni Zeibig ügyet is. Zeibig J. F. bankigazgató — a napilapok szerint — mint rom. kath. egyházi fógondnok, gazdasági ügyekből kifolyólag az egyháztanács 150 tagjával együtt, ellentétbe került az egyházi főhatósággal, a mely végül felszólította a renitenskedő főgondnokot az egyházban viselt tisztségéről való lemondásra, A fógondnok támaszkodva az egyháztanács túlnyomó többségére és arra, hogy ot az egyház ós nem a főhatóság választotta meg, nem volt hajlandó lemondani, mire a püspök egyszerűen letette és a szószékről prédikáltatott róla. Erre azután a fógondnok és vele 109-en levonták a konzekvenciákat és — mint Erdélyben mondják — felmondták a hitet és bejelentették a törvény rendje és módja szerint a rom. kat. egyházból való kilépésüket. E napi hír felett napirendre tértek az olvasók, mig a nagyszebeni ev. egyház 109 intelligens egyháztaggal szaporodott egy nap alatt. A lényeget, a dolgok histurikumát azonban elhallgatták. Nem gazdasági ellentétekről volt ott szó, hanem egy nemzetiségi mozgalomról, oly üzelmekről, melyeknek mentsvára az ev. egyház lett. Ezt Ze big maga is elismerte azon a január 29-iki és a kitérők, illetve az ev. egyházba belépők tiszteletére adott barátságos lakomán, a melyen Zeibig amig váltig tagadta, hogy a válság oka gazdasági kérdésekben keresendő, addig viszont elismerte, hogy „Die katholische Geistlichkeit war es, die ein deutsches Bollwerk nach dem andern zu Fall gebracht hat." „Dann kam die Generalversammlung, wo die magyarischen (Erdélyben nem Ungar, hanem Magyaré a magyar) Gemeindeglieder gegen uns mobilisiert wurden". Beszédjének további folyamán a megjelent evangélikusoktól azt kérte: „das einigende Band das uns alle umschliesst, ist die Zugehörigkeit zum deutschen Volkstum." A tetszés és élénk Heilrufok közt elmondott indokolásának központjában pedig ott állt az a tétel: ;,uns ist nur eine Zuflucht geblieben und diese Zu-