Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-08 / 10. szám

66 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: tigét és mindezt csak azért, mert politikai esz­közöket nem pénzért venni — utópia!. És ha már belevágtunk az elevenbe, hát hadd fájjon! Az az „ev. magyar-szász" hivő nem veszne el, ha képes volna alkalmazkodni a hivatalos egyházi politikához. Vagy hogy példát mondjak : a kolozsvári „szász" (még mindig annak ismeri ós nevezi a polgárság) elemi iskola jövője is biztosítva voina, ha „nem magyar" volna annak tannyelve, de igy — ma-holnap bezáratja az ev. szász jóakarat és lángoló ev. országos lelkese­dós! Pusztulunk hát és veszünk, nyomorgunk, mert küzdünk a pénztelen hazafiságórt, — no meg azért, mert nem illik a másét bántani! Ha az a másik a magáénak elismeri, akkor „meg­mondatott már a régieknek" is : Ne kivánd meg, — ne lopj ! De ha az a másik nem ismeri őket, sőt mintha azt mondaná : „nem ismerlek titeket, ti álnokság cselekvői'', — kérdem, ki vádolhatja erőszakos eltulajdonítással azt, aki csak „vi­gyázni akar és megerősíteni a többieket, akik haló félben vannak". Pénzzel, néhány ezer szeretetadta koroná­val meglehetne valósítani a „vigyázást" és a „megőrzést". Es nem a tiszakerület agilis veze­tőségének kellens biztosítani a („Mária") fillé­reket a kerület segélyeiből, hanem magának az egyetemes egyháznak kellene követelni „a haló félben levő erdélyi magyar-szászok" részére „morzsákat" azon gazdagnak asztaláról, aki a magyar nemzeti kulturára milliókat tud áldozni. Megmenteni az erdélyrószi magyar-szász evan­gélikusokat annyit tesz, mint minden egyes hí­vővel egy darab, egy tenyérnyi földet biztositani a magyar kulturának és a hazának. De nemcsak alamizsna kell, nemcsak kenyér, hanem jog e külön álló népnek. A jog rend. Erdelyországban más rend van. „Más országban másként szól az ének." Másként szól itt, mint odaát. Ha meg­kapják ezen elhagyottak azt a jogot, mely faji sajátságuknak megfelel, ha nem részek lesznek, hanem önmagukban is értékes valamik, mint a levegőhöz jutott szunnyadó parázs, fellobbanna itt egy olyan tüz, melynek lángja felhatna az egekig ad majorem dei glóriám és a magyaror­szági ág. hitv. ev. egyház javára! Sok és nagy az aratni való gabona itt is, csak arató nincs! Lehet, tán valószínű is, hogy a reformációi emlékünnepre való méltó felkészülés érdekében irt sorok közt, ezek is eltűnnek. De hogy mi adott impulzust e sorok megírásához, azt még hadd mondjam el: A napilapok, a sok gyilkosság és háborús hírek közé beékelték a nagyszebeni Zeibig ügyet is. Zeibig J. F. bankigazgató — a napilapok szerint — mint rom. kath. egyházi fógondnok, gazdasági ügyekből kifolyólag az egyháztanács 150 tagjával együtt, ellentétbe került az egyházi főhatósággal, a mely végül felszólította a reni­tenskedő főgondnokot az egyházban viselt tiszt­ségéről való lemondásra, A fógondnok támasz­kodva az egyháztanács túlnyomó többségére és arra, hogy ot az egyház ós nem a főhatóság választotta meg, nem volt hajlandó lemondani, mire a püspök egyszerűen letette és a szószék­ről prédikáltatott róla. Erre azután a fógondnok és vele 109-en levonták a konzekvenciákat és — mint Erdélyben mondják — felmondták a hitet és bejelentették a törvény rendje és módja szerint a rom. kat. egyházból való kilépésüket. E napi hír felett napirendre tértek az ol­vasók, mig a nagyszebeni ev. egyház 109 intel­ligens egyháztaggal szaporodott egy nap alatt. A lényeget, a dolgok histurikumát azonban el­hallgatták. Nem gazdasági ellentétekről volt ott szó, hanem egy nemzetiségi mozgalomról, oly üzelmekről, melyeknek mentsvára az ev. egyház lett. Ezt Ze big maga is elismerte azon a január 29-iki és a kitérők, illetve az ev. egyházba be­lépők tiszteletére adott barátságos lakomán, a melyen Zeibig amig váltig tagadta, hogy a vál­ság oka gazdasági kérdésekben keresendő, addig viszont elismerte, hogy „Die katholische Geist­lichkeit war es, die ein deutsches Bollwerk nach dem andern zu Fall gebracht hat." „Dann kam die Generalversammlung, wo die magyarischen (Erdélyben nem Ungar, hanem Magyaré a ma­gyar) Gemeindeglieder gegen uns mobilisiert wurden". Beszédjének további folyamán a meg­jelent evangélikusoktól azt kérte: „das einigende Band das uns alle umschliesst, ist die Zugehö­rigkeit zum deutschen Volkstum." A tetszés és élénk Heilrufok közt elmondott indokolásának központjában pedig ott állt az a tétel: ;,uns ist nur eine Zuflucht geblieben und diese Zu-

Next

/
Thumbnails
Contents