Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-22 / 8. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 A szegénység ellen. — Hozzászólás — Ritkán merül fel egy-egy üdvösebb, de egyszersmind életrevalóbb és végső kihatásában nagyobb horderejű eszme egyházi közéletünkben, mint aminőnek én az Őrálló ez évi 7-iki számában a nt. Veres József ur tollából megjelent cikkben felvetett eszmét tartom. Az eszme az: tegyen félre minden egyházközség minden évben egy meghatározott összeget s tőkésítse azt 100 évig; ekként száz év alatt olyan tekintélyes tőkét gyűjthet, auiely feleslegessé teszi a'í aggodalmat, melyet egyházaink közismert szegénysége táplál bennünk ez idő szerint. A kérdéses közlemény reámutat una, hogy egy szakember számítása szerint ha mmden év elején 100 koronát Helyezünk el, akkor ebből 100 év alatt az időközi kamatokkal 4%-kal 145 000 illetve utólagos kamatoztatással 1 28.000 korona lesz; 5%-kal 335.uOO, illetve 274.000 korona: 6%-kal 809.oOO, illetve 597.000 korona. v És ez igy is van. Minden egyházközség számot vethet magával, hogy mennyi lehet az az összeg, amit évenként félretehet a jöv3 számára, még ha talán egy kis megerőltetéssel is. Ha csak 50 koronát, akkor a száz év alatt előálló tőke természetesen felényi lesz, mint ha 100 koronát rak félre. Ha 200-at akkor kétannyi; ha 500-at, akkor ötször annyi, ha 100ü-et, akkor tízszer annyi. Minden egyház könnyen kiszámíthatja tehát, hogy mekkora tőkét gyűjt száz év múlva élő utódaink számára. És egyedül ebben látom én annak a nehézségét, hogy ezt a tőkegyűjtést egyházaink megkezdjék. Attól tartok én csak, ha vájjon lesz-e a mai nemzedékben annyi lelki erő, hogy a száz év múlva élő nemzedék boldogulása kedvéért megkezdi a tőkegyűjtést. És itt vár a legszebb szerep az egyházak vezetőségeire, abban, hogy a mai nemzedékkel megértessék ennek az elhatározásnak óriási horderejét. Mert bizony a mai nemzedék nagyebbára csak a mának él. A jövőre nem szeret gondolni. Ha szabad ebben a nagy kérdésben azt a triviális közmondást idéznem, akként gondolkozik: „aki hátul jön, tegye be az ajtót!" Pedig bizony ha elődeink is ekként gondolkoztak volna, ugyan hol állanánk mi ma? Ha a szülők nem igyekeznének gyermekeiknek földi javakat gyűjteni, neveltetésükről gondoskodni: ugyan mi lenne belőlük? Ha őseink nem ültettek volna gyümölcsfákat, ugyan minek a gyümölcseit élvezhetnék mi? Ha nem építettek volna templomokat, ugyan vájjon a saját erőinkből felépithetnénk-e mi azokat valamennyit ma? Hálás elismeréssel és köszönettel tartozunk nt. Veres József urnák a felvetett eszméért, amely bár talán csak nálunk uj, mert református testvéreink körében is foglalkoznak vele, de amelyet nagyon is időszerű volt épen most felvetni. Ep«n most, mikor napról napra azt kell látnunk, hogy mennyire a saját érőinké vagyunk utalva, ha jövőbeni fentmaradásunkat a nagy versenyben biztosítani akarjuk. Tegye meg hát minden egyházvezető, minden egyház a maga kötelességét, hogy ez az ige xestté váljék! Csak komoly megfontolás, erős elhatározás és kitartás kell hozzá! Ezzel ugy megalapozzuk evangelikus egvházunk jövőjét, hogy a pokol kapui sem vehetnek majd rajta erőt! Ezzel együtt azonban bátorkodom egy kiegészítő eszmét is felvetni. Sokat tanakodtunk és tanakodunk azon. miként ünnepeljük meg a reformáció négyszázados évfordulóját. Egészséges, alapvető, a messze jövőre is kiható, egyetemes érdekű alkotást mindeddig nem találtunk. Vájjon nem lehetne-e a jubiláris esztendőt azzal tenni örökre emlékezetessé és egész egyetemes egyházunkra áldásos intézmény megteremtőjévé, hogy maga az egyház-egyetem is ilyen tőkegyűjtést határozzon el? Nem volna-e lehetséges például, hogy a közalap jövedelméből évenként 10.000 koronát helyezzünk el 100 éven keresztül? Ezt az évi 10.000 koronát talán csak elbirná a közalap, ha kell, a járulékok felemelésével is, amennyiben másként nem lehetséges. Száz év múlva 4%-os ntólagos kamatozást, tehát a legkedvezőtlenebb kulcsot véve is számításba, közel 13,000.000 korona tőke volna együtt a reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmára! Magán ember ilyen tőkegyűjtésre nem vállalkozhat. Egyházunk azonban örök életű! Legalább azt hirdetjük és azt szeretnők ninni, hogy az. De hogy valóban azzá tegyük, épen azért van szükségünk ilyen tőkegyűjtésre! Inspektor. Térvesztésünk. Az 1909 évi egyetemes gyűlés foglalkozott először ezzel a kérdéssel. A bányai kerület vetette fel ott. A bányai kerület, indítványa azt tartalmazta, hogy tegyük vizsgálat tárgyává az evangelikus hívek számbeli csökkenésének okait s ennek alapján tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Az egyetemes gyűlés a kerületeket hívta fel a kérdés tanulmányozására. A tiszai kerületben nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a kérdéssel behatóan foglalkozzam s a javaslatot kidolgozzam.