Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-20 / 51-52. szám

536 leszármazásánál fogva mindent neki kellett kiküzdenie. El tudjuk képzelni, hogy mennyi küzdésen ment keresztül a szegény szarvasi diák, az egyszerű soproni theologus, mig Sopronban tanár lehetett. Nem ismeretlen előttünk az a lázas tevékenység, lelket emésztő munka, élet-hare, amelynek eredményeként a tanárból 1879-ben orosházai lelkész, 1884-ben az orosházai kerület képviselője, 1886-ban a békési egyházmegye esperese, a közel múltban a bányai kerület főjegyzője, két ízben püspök jelöltje, a MELE, elnöke, a Lulher-társaság alelnöke lett. Kilométernyi lépésekkel ez az ő életének története. * Veres József lelkének nagyon kiesi és szük volt minden megszokott forma, sablon, theória, mert eredeti ember volt. Az eredetiség pedig keresztül gázol minden formán, sablonon, theórián, mert lelke nem jól érzi magát ezek korlátai között, fízt mondjuk: Veres tudós volt, nagy szónok volt, kiváló politikus volt. Ezeket elolvasva azonban ne gondoljon senki arra a tudósra, a kinek a „szobatudós" a legkirívóbb képviselője, a nagy szónokra, akit régi homileíák, akadémikus rhetorikák annak tartanak, kiváló politikus, a kinek a legjellemzőbb alakja a stréber. Veres József e meghatározások s követelmények szerint kiesi ember volt. 0 tudós volt, az élet tudományának alapos tudósa ; O szónok volt, az Isten lelkétől egyénileg ihletett s ezért hatásokat, mély nyomokat hagyni tudó szónok és kiváló politikus, vezérlő ember volt a nagy eszével s vasakaratával. Nem iskolás politikus s vezér tehát, hanem a lelke ős, természetes erejénél fogva állott mindig a csapatok élén. Működésének tere az egyház és a haza. Eszköze nem a papiros, meleg szoba, Íróasztal, hanem kint a zugó, lármás, verekedő életben érezte ő magát a maga helyén, fíkkor érezte magát jól s akkor volt elemében, amikor bosszút, megtorlást, lelkitiprást sugárzó ellenséges szemek tekintettek reá. A valódi, az élő élet nagy embere volt Veres József. Az életnek minden hullámát elfogta a lelke s átérezte, átélte, átküzdötte.. Csak az, aki ilyennek ismeri ezt a mozgékony lelkű embert, csak az tudja megérteni, hogy miért volt ő nemzetiségi kérdésben oly szélsőséges és soviniszta magatartású s miért uolt képes oszággyülési képviselőnek antiszemita programmal győzelmet aratni. A 19-ik század közepén történt mindez. Hazánkban ekkor dult a nemzetiségi s az antiszemita kérdés a leghevesebben. Ez a fajmagyar lélek, amely maga volt a tusakodó élet, a maga fajszeretetével ellenségként állott oda mindannak, ami nem magyar Magyarországon, lélektanilag természetes tehát, hogy a fiatal Ueres antiszemita s nemzetiségi kérdésben soviniszta tudott lenni, fími különben lényegileg egy dolog. De következetes volt. Mindazt, amit elért, az eszének eredménye és munkája. Veres lelkét nem a szív, hanem az ész jellemzi. Többször birokra kelt benne a sziv, a győzelem azonban a legtöbb esetben az utóbbié volt. Népszerűségét, ismert nevét, előkelő helyzeteit, vezéri botjait eszének hatalmával szerezte meg s nem szive mélyével, fí szivét csak szük családi körben mutatta meg, de a küzdő térre kevésszer vitte ki. Innen az, hogy a küzdőtéren sokszor szinte kegyetlen tudott lenni, innen az, hogy szigorú, a ridegség szigorú tudott lenni. Ezért van az, hogy sok ellensége volt. Ellenségei között azonban sok az értékes ember. Ez is egyik alap arra, hogy ellenségeinek értékéből is az ő nagyságára következtessünk. * December 11-én délután 2 órakor temettük el. Sáros, ködös, alföldi téli idő volt. Erre a temetésre azonban mégis eljöttek az emberek. Sokan voltak. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a templom és az utca közönsége 6—7 ezer emberből állott. Ez a temetés hódolás, elismerés, meghajlás volt a halott nagysága előtt. Horen Pál békéscsabai lelkész mondotta el a szószékről Veres személyét jellemző gyönyörű beszédét, Raffay Sándor a kerület és a lelkészegyesület nevében búcsúzott el meleg s igazságot mondó beszéddel a nagy halottól, Majba Vilmos a Luther-Társaság nevében búcsúzott el lelkes szavakkal a társaság volt alelnökétől, Hovács Andor lelkész pedig az orosházai egyház nevében vált el rövid beszéddel az egyháznak nagy papjától. Azután kikísértük a temetőbe, ahol Heuiczhy László mondott buzgó imát s itt búcsúzott el Verestől megható módon az országos ^18-as párt nevében Dr. Bihádi fíntal. * Eltemettük, széjjel mentünk, dolgozunk touább. Nekünk is olyasféle gondolatok jártak a fejünkben a temetés napján, aminőket az elhangzott beszédek pendítettek meg. „Lesz-e, ki pótolja; oly jól áll-e ev. egyházunk ügye, hogy nincs szükségünk többé Veresre ? Azon a szomorú napon e gondolatok szentek voltak előttünk. Másként azokban az érzelmekkel telt percekben nem is lehetett.