Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-06 / 49. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 kívánalmai szerint az adminisztrálás köti le a vezetőtanár idejét és gondolatait, fl múltban ez háttérbe szorult és szélesebb koncepcióknak, magasabb látkörnek adott helyet s az iskola igazi szellemi és valláserkölcsi vezetésében és irányításában kötötte le a vezető közeg energiáját. Nem a formalizmusz, a statisztika, a paragrafus, hanem a lényeg volt az irányadó! Videant consules ! Napjainkban ugyanily történelmi időket élünk, mint a nagy francia forradalom előtt, flz ipari munka révén bizonyos jólétre és ennek megfelelő igényekre szert tevő, de nagy tömegében nyomorgó proletariátus magára nézve sérelmesnek, lealázónak tartja a mérhetetlen és mindjobban nagyobbodó ürt szegény és gazdag, teljesitett munka és munkabér, uzsorázó tőke és kiszipolyozott proletárszegénység között és lelke feleletet, megnyugvást vár ezekre a benne feltörekvő kérdésekre a vallástól és egyháztól és nem kap kielégitő választ, merthogy lelkésznevelésünk a múltban nem számolt, de nem is számolhatott ezzel az irányzattal. Ezért távolodik el a szocialista a vallástól és hovatovább meg sem érti egymást szocialista és vallás. Pedig, hogy a dolog mélyére nézzünk, a baj még nem oly vészthozó, ahogy sokan aggódással tudni vélik; a szocialista is érzi a szükségét a vallásnak, hisz nem foglalkozna vele unos-untalan, nem is fordulna ellene, ha megtalálná leihe benne azt, amit keres: megnyugvást, megegyeztetését az uj világfelfogásnak a vallás öröhigazságu tanaival, helyesebben, ha kellően rávezetnék, hogy ezek az örökigazságok nemhogy útjában állanak boldogulásának, de sőt javára szolgálhatnak, csak akarnia kell azt. Ethikát keres ?! De hát van-e szebb ethika a keresztyén ethikánál, amelynek élésével, ha rávezetnék, rátanitanák, oly fegyvert kap, amely a gyakorlati életben is leghathatósabb előmozditója lesz egyéni boldogságának? De tegyük mindjárt hozzá: egyházunk is már tudatára jött ebbeli teendőinek és reméljük, ezúttal nem elkésve fog hozzá, hogy Krisztus igazságait ugy megértesse a tőle eltávolodni készülődőkkel, hogy azok megkapják lelkük kivánt táplálékát. Az igazság nem változik, mert változathatatlan, örökéletű, de az eszközök, amelyekkel hirdetjük amelyekkel megértetjük, az idők járásához legyenek szabva. Evangelikus theologiáink máris az uj ösvényen haladnak, növendékeiket ellátják a szociális ismeretek fegyverével és a belmisszió intenzivebb gyakorlására is kioktatják őket. Mert kétségtelen, hogy a leghathatósabb eszköz az uj világfelfogás káros behatásai ellen a belmisszió intenzivebb, eszközökben gazdagabb, változatosabb kezelése. fl belmisszió eszközeivel még a jelenben sem vagyunk tisztában, sőt a laikus körök még a mivoltát sem ismerik és sokan divatos frázisnak tartják, de az akarat, a kitartás ebbe is hoz majd jó tanácsot, bevált rendszert és belátást. A belmisszió alapjában véve maga a cura pasztoralis, amely a hitélet erősítését a vallásban rejlő isteni igazság erejével munkálja. És miután eddigi eszközeink, különösen az uj szociális uilágnézlettel szemben, elégteleneknek bizonyultak, a belmissziói sokoldalúbbá, változatosabbá kell tenni a helyi viszonyoknak megfelelően is. Csak egynehány sort akarok itt például felhozni. fl modern lelkész törekedni fog — ahogy ez a munka már sokhelyütt meg is indult — egyházközségében nőegyletet, női gyáminiézetet alakitani, a fiatalságot Lutherszövetségbe tömöríteni, a tanuló ifjúság körében Bethlen Qábor Kört létesíteni, amelyeknek felolvasásai a nyilvánosság előtt nemcsak hitbuzgóságáról fognak vallást tenni, hanem serkentőleg, mélyitőleg tagnak hatni a közönségre is; maga is módot fog keresni, hogy hivőit hiányos ismereteikben kioktassa, megtanitsa imádkozni és személyesen rávezesse, hogy az ima nemcsak valamiféle kapacitálás,aMindenhatóracélzócaptatio benevolentiae hanem, hogy imádkozunk, mert az ima saját lelkünk megnyugtatására és örömére szolgál s az élet küzdelmeiben megbecsülhetetlen erősítő eszköz ; ha nagyobb az ekklézsiája, az iparos és földmiues híveiből Protestáns Legényegyletet alkot s ezt vagy maga vezeti, vagy más alkalmas protestáns világi emberrel vezetteti; de ez utóbbi részben eleve megjegyzem, hogy őrködnie kell afelett, nehogy ez — az eddigiek egynéhányának épen nem felemelő példája szerint — egyszerűen némely helyi nagyságra törekvő ember vagy emberek bábjává legyen községi és országos képviselőválasztási aktusoknál, más szóval, hogy a politika sokszor zavaros hullámaitól távoltartsa az egyletet és igazi rendeltetését megóvja, mert a politizálásnak nincs helye az Ur szőllejében! Nincs okunk elzárkózni az ókori papság helyzetének visszakivánásától, amelynek, mikép tudjuk, semmi más gondja és dolga nem volt, mint az oktatás és hitélet gondozása, a többit pedig a gyülekezet végezte meglehetős autonómiával. De nem szabad elzárkóznunk annak következményeitől sem, első sorban attól, hogy lelkészeinket az adminisztráció gondjaitól lehetőleg tehermentesítsük, hogy annál több idejük legyen a lelkiek gondozására, másodsorban pedig attól, hogy lelkészeinknek eme fokozottabb munkálkodásukért jobb fizetést biztosítsunk, hogy oly anyagi gondtalanságot élvezzenek, amilyet az az ókori zsidópapság is élvezett; harmadsorban missziói kápláni állásoknak negyobb számban