Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-29 / 48. szám

496 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913. Én legalább ilyen félelmetesnek képzelem az egész dolgot — a lapok közlése nyomán. Mert sajnos a gyűlésnek csak első napján voltam jelen. Ámbár ez egy napon is eleget viaskodtam. Másnap már haza jöttem. Nem azért mintha kimerültem volna, vagy beleuntam volna a küzdelembe, hanem, mert a kötelesség hazaszólitott. Pedig nagyon sajnálom, szinte fájlalom, hogy nem lehettem jelen, mint már 10 év óta, most is az egyetemes gyűlés további tanácskozásain. Mert, ha jelen lettem volna, személyes felszólalásom által elimináltam volna ama képzelt okokat, a melyek ilyen határozathozatalra indították e komoly egyházi testületet. Így azonban a zivatar végig zúgott a közgyűlésen — egyházi szaklapjainkban, sőt — a politikai napilapok, de még egyes bulevard lapok hasábjaira is átcsapott. Most ugy látom a vihar elült. A felkorbácsolt kedély-hullámok is elsimultak. Mig a vihar tombolt — némán, tétlenül néztem végig a lapok tudositásai által elém tárt képet. Nem azért hallgattam s maradtam veszteg, mintha megfélemlített volna a háborgó tenger. Nem. A kik ismernek, jól tudják, hogy engem megfélemlíteni, elhallgattatni nem lehet. Pedig közéleti szereplésemben sok-sok viharos gyűlésen vettem activ részt és megmondtam mindég a magamét. us most még is — hallgattam. Mert igy láttam helyesnek, szüségesnek. Hallgattam, mert ugy láttam, hogy jobb, ha ez a zivatar kitombolja magát. Hadd viharozza ki minden dühét. Azután hadd tisztuljon a levegő. Hiszen a természet világában is igy szokott ez lenni. Borúra derü. Post nubila, Phoebus. Most tehát, hogy a vihar elült — megszólamlok. A lelkiismeretem* késztet erre. Éppen ugy, mint a hogy a lelküs?meret késztetett a közgyűlésen- való felszólalásra s az, újság cikkben foglaltak* nak megírására. Mert „nem jó és nem anácsos a lelkiismeret ellen cselekedni!" Ha előbb szólaltam volna meg, ha a gyűlés után nyomban, vagy talán még a gyűlés folyamán irom meg e cikkemet, bizton tudom, hogy félre értettek volna. Nagyon sokan ugy értelmezték volna szavamat, mint a gyávaság, meghátrálás, elgaloppolás tünetét. Ezért hallgattam. Ha már a gyűlésen személyesen szembe nem nézhettem a 'háborgó elemmel — hagytam, hadd dühöngje ki magát, jam vidi ventos. Most sem azért szólamlok meg, hogy fellépésemet szépítgessem, szavaimat magyarázzam, vagy bármit is visszavonjak. Nem. Quod dixi, dixi; guod scripsi, seripsi. Minden szavamért férfiasan helytállók. De ugyan ez a férfias őszinteség parancsolja, követeli hogy itt a nyilt színen, tiltakozzam az ellen, hogy akár az egyetemes közgyűlésen elhangzott telszólalásaimati akár a lapokban közzétett cikkemet a jelenben, múltban, vagy a jövőben — bárki is ugy értelmezze,, hogy ezekben engem, a mi egyházi vezéreink személye iránt érezett ellenszenv* vagy harag, gyülöltség vezetne; Lelkiismeretem háborgó szava tiltakozik az ellen, hogy közügyek szolgálatában, közérdek kép<viseletében való szereplésemet bárki is ilyen alantas, látószögből bírálja el. Én.. a ki elvekért vívott polémiámban, harcaimban — jól tudom — igen kemény* sokszor kérlelhetetlen vagyok, lelkemből fájlalom azt, hogy ezen legutóbbi szereplésemet egyesek — félreértésbőlre.vagy tendenciózusan — ugy tüntették fel, mint vezéreink s főleg Prónay Dezső báró, egyetemes felügyelőt- személye, egyéni integritása ellen irányuló kirohanást, hajszát. Sőt ugy hallonv még- olyanok is akadtak;. a kik e szereplésemet ugy itélr ték meg* mintha ez által bizonyos polir tikai iránynak szolgájává szegődtem uolna s támadtam Prónayt a kurucz magyart, az ellenzéki fpurat, holott magam is ellenzéki' vagyok, ellenzéki uoltam teljes, éledtemben, ellenzéki voltam* még akkor is,