Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-22 / 47. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 alsóbb fokú önkormányzati testületeknek az egyházegyetemtől való függőségét olyan térre is átviszi, ahol a decentrali­záció elvének érvényesülését éppen egy­házi közérdek szempontjából kívánatosnak tartanám. A közigazgatás reformja terén ujabban mindenütt az az irányzat érvényesül amely a központi legfőbb orgánumokat lehetőleg tehermentesíteni s az alsóbb fokú szervek önállóságát és felelősségérzetét fokozni törekszik. A decentralizáció jegyében ment végbe pl. a közigazgatás reformja Fran­ciaországban s nálunk is a legújabb városi törvényben. A decentralizáció egyik módja abból áll, hogy megszorítják az úgynevezett adminisztratív tutelát. A megszoritás akkor szolgálja leg­jobban a fennjelzett célt, ha a felsőbb fórumtól egyrészt elvon minden olyan munkát, ami őt az igazi, érdemleges hi­vatásának betöltésében gátolhatja, más­részt az alsóbb forumot bizza meg azzal, hogy bizonyos ügyekben érdemben tel­jesen önállóan járjon el. A decentralizáció alapelve tehát; hogy minden olyan ügyben, amely a helyi viszonyok közvetlen ismeretét feltételezi, meg kell szoritani a felsőbb fokú ható­ságoknak úgynevezett adminisztratív tu­téláját. A megszoritás dacára fenn kell ugyan tartani egy bizonyos egységet, ezt azon­ban elérjük azzal, ha az érdemben való döntést az alsóbb forumokra bizva, a felsőbb forum hatásköre mindössze arra szorítkozik, hogy az alsóbb forumoknak eljárását s a hatásköri szabályok betar­tását vizsgálja felül, ebből kifolyólag az alsóbb forum határozatát alaki, vagy ha­tásköri jogszabálysértés cimén csak meg­semmisítheti, de sem uj eljárást nem rendelhet el sem pedig a hozott haiáro­zatot akár egészben akár részben meg nem változtathatja. Annak igazolására, hogy a zsinati bizottság javaslata inkább a centralizáció, semmint a decentralizáció felé hajlik, uta­lunk a javaslatnak ide vonatkozó követ­kező legjellegzetesebb szakaszaira: a 29. szakasz szerint az anya, leány és fiókegyházközségek és szorványhelyek egymáshoz való viszonya egyezségileg, avagy ennek sikertelensége esetében első fokon az egyházmegye, másodfokon az egyházkerület, harmadfokon az egye­temes gyűlés által állapittatik meg. Véleményünk szerint nemcsak, hogy nincs szükség arra, hogy ilyen ügyeknek érdemben való elbirálással egészen a leg­felsőbb közigazgatási hatóság elé vites­sék, de sőt ezt a távolfekvő hatóságot, célszerű, az egyházi érdekeknek a lehető legjobban megfelelő, határozat hozata­lára kevésbbé tartjuk képesnek, mint a helyszini viszonyokat közvetlenül ismerő alsóbb fokú hatóságokat. Az egység el­vének érvényesülését és a netáni visz­szaélésekkel szemben való védekezést teljes mértékben biztosítja az, ha az egyetemes gyűlésnek — legfőbb felü­gyeleti hatósági jellegének megfelelően — csupán a fentebb kifejtett kasszatórius, nem pedig érdemi hatáskört adunk. Ugyanezen okokból nem tartjuk in­dokoltnak a javaslat 231. §-át, amely — szemben az eddigi zsinati törvénnyel — a centralizáció eszméjétől áthatott ren~ delkezést tartalmaz akkor, amikor ki­mondja, hogy az egyetemes közgyűlés ideiglenesen vagy véglegesen megszün­tetheti az egyházkerületek főiskoláit, pe­dig talán a fenntartó alsóbb fórum ilyen előterjesztést nem is tesz, avagy a meg­szüntetéshez hozzájárulni nem hajlandó. Nyilvánvaló, hogy az egyházkerület, amely szerintünk magas, intellektuális színvo­nalánál fogva teljes mértékben az egye­temes gyűlésnél is mélyebben látó tes­tület az ilyen kérdés elbírálásánál: egy­részt teljes garanciát nyújt az iránt, hogy a neki biztosított és szuverén érdemi hatáskörrel az egyházi érdekek rovására vissza nem él, másrészt az egyetemes gyűlésnek megadandó kaszatórius hatás-

Next

/
Thumbnails
Contents