Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-22 / 47. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 alsóbb fokú önkormányzati testületeknek az egyházegyetemtől való függőségét olyan térre is átviszi, ahol a decentralizáció elvének érvényesülését éppen egyházi közérdek szempontjából kívánatosnak tartanám. A közigazgatás reformja terén ujabban mindenütt az az irányzat érvényesül amely a központi legfőbb orgánumokat lehetőleg tehermentesíteni s az alsóbb fokú szervek önállóságát és felelősségérzetét fokozni törekszik. A decentralizáció jegyében ment végbe pl. a közigazgatás reformja Franciaországban s nálunk is a legújabb városi törvényben. A decentralizáció egyik módja abból áll, hogy megszorítják az úgynevezett adminisztratív tutelát. A megszoritás akkor szolgálja legjobban a fennjelzett célt, ha a felsőbb fórumtól egyrészt elvon minden olyan munkát, ami őt az igazi, érdemleges hivatásának betöltésében gátolhatja, másrészt az alsóbb forumot bizza meg azzal, hogy bizonyos ügyekben érdemben teljesen önállóan járjon el. A decentralizáció alapelve tehát; hogy minden olyan ügyben, amely a helyi viszonyok közvetlen ismeretét feltételezi, meg kell szoritani a felsőbb fokú hatóságoknak úgynevezett adminisztratív tutéláját. A megszoritás dacára fenn kell ugyan tartani egy bizonyos egységet, ezt azonban elérjük azzal, ha az érdemben való döntést az alsóbb forumokra bizva, a felsőbb forum hatásköre mindössze arra szorítkozik, hogy az alsóbb forumoknak eljárását s a hatásköri szabályok betartását vizsgálja felül, ebből kifolyólag az alsóbb forum határozatát alaki, vagy hatásköri jogszabálysértés cimén csak megsemmisítheti, de sem uj eljárást nem rendelhet el sem pedig a hozott haiározatot akár egészben akár részben meg nem változtathatja. Annak igazolására, hogy a zsinati bizottság javaslata inkább a centralizáció, semmint a decentralizáció felé hajlik, utalunk a javaslatnak ide vonatkozó következő legjellegzetesebb szakaszaira: a 29. szakasz szerint az anya, leány és fiókegyházközségek és szorványhelyek egymáshoz való viszonya egyezségileg, avagy ennek sikertelensége esetében első fokon az egyházmegye, másodfokon az egyházkerület, harmadfokon az egyetemes gyűlés által állapittatik meg. Véleményünk szerint nemcsak, hogy nincs szükség arra, hogy ilyen ügyeknek érdemben való elbirálással egészen a legfelsőbb közigazgatási hatóság elé vitessék, de sőt ezt a távolfekvő hatóságot, célszerű, az egyházi érdekeknek a lehető legjobban megfelelő, határozat hozatalára kevésbbé tartjuk képesnek, mint a helyszini viszonyokat közvetlenül ismerő alsóbb fokú hatóságokat. Az egység elvének érvényesülését és a netáni viszszaélésekkel szemben való védekezést teljes mértékben biztosítja az, ha az egyetemes gyűlésnek — legfőbb felügyeleti hatósági jellegének megfelelően — csupán a fentebb kifejtett kasszatórius, nem pedig érdemi hatáskört adunk. Ugyanezen okokból nem tartjuk indokoltnak a javaslat 231. §-át, amely — szemben az eddigi zsinati törvénnyel — a centralizáció eszméjétől áthatott ren~ delkezést tartalmaz akkor, amikor kimondja, hogy az egyetemes közgyűlés ideiglenesen vagy véglegesen megszüntetheti az egyházkerületek főiskoláit, pedig talán a fenntartó alsóbb fórum ilyen előterjesztést nem is tesz, avagy a megszüntetéshez hozzájárulni nem hajlandó. Nyilvánvaló, hogy az egyházkerület, amely szerintünk magas, intellektuális színvonalánál fogva teljes mértékben az egyetemes gyűlésnél is mélyebben látó testület az ilyen kérdés elbírálásánál: egyrészt teljes garanciát nyújt az iránt, hogy a neki biztosított és szuverén érdemi hatáskörrel az egyházi érdekek rovására vissza nem él, másrészt az egyetemes gyűlésnek megadandó kaszatórius hatás-