Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-10-18 / 42. szám
1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 423 lelki és szellemi kincsek után vágyódna, vagy ilyeneket keresné. A felekezet nélküli állam támogatását várjuk, (talán a magyar állam nem is annyira felekezetnélküli, mint katholikus! Szerk.) pedig nem lehet az állam, vagy pláne a pártok támogatása az a szikla, a melyre az egyházi irodalom alapját lehetne lerakni, hanam a Krisztus Szelleme, a Krisztusi hit. Az evang, fáklyájának minden hivőnek, a legkisebb és legszegényebbnek is kell világitania: Az egyhérü Íróknak zárt sorokban kell a Luther Társaság zászlója körül csoportosulni. Áldozatkészségre van szükség és Krisztusi hitre. Az igen szép beszéd az ösvényben való kinyomatását a közgyűlés elhatározta. Bizony áldozatkészségre van szükség válljuk mi is az Elnök úrral, de szabad legyen megjegyeznünk, hogy ezt az áldozatkészséget mindenek előtt a mi jó módú, sőt gazdag urainktól várjuk pályadíjak kitűzése által, a melyek azután csakugyan zárt sorokba szólitják az egyházi irókat. Májba főtitkár előadja az igazgató-tanács javaslatait, amelyeket a közgyűlés elfogad és határozattá emel. így a könyvtár typusokra vonatkozólag elhatározza, hogy a magyar typus jegyzék beadásának terminusát október végére tűzi ki. A tót typusok szaporitására 1G0Ö koronát szavaz meg és Scholtz Ödön indiíványára egy német ifjúsági iratra is pályadijat tüz ki. A tankönyu vállalat végre dűlőre jutván Majba főtitkárnak e téren kifejtett buzgóságáért a közgyűlés köszönetet szavaz és egy 5 tagu tankönyvkiadó igazgatóságot küld ki a vállalat üzleti vezetésére. A belmissziói lapot a Társaság kiadja, az összes lelkészi hivataloknak ingyen küldi meg s annak szerkesztésével Majba főtitkárt, Paulik János, Kapi Béla és Pröhle Henrik lelkészeket bizza meg. A tagdíjhátralékok behajtása iránt intézkedik. Az agitátionális bizottságot Vitális Gyula elnöklete alatt szervezi, még pedig esperességenként s a Társaság kiadványaiból minden nagyobb gyülekezetben raktárt rendez és kezelőt állit. Paulik János azt kéri, hogy a főesperes urak a Luther Társaság dolgát hivatalosan kezeljék. Szeberényi L. Zs. is ugy látja, hogy valami hiba van, de hogy mi, nem tudja, az okok felkutatását, hogy a Társaság miért nem elég népszerű, az agitátionális bizottságtól várja. Kapi Béla rámutatt arra a fontos körülményre, hogy a Társaság működése és az alapszabályok között ellentét van. A társaság tagjai müveit elemekből állanak s mégis ezekre nem nagy súlyt fektetnek akkor, a midőn kiadványait összeállítják, mert a kiadványok, a tagilletmények népiesek. Az Ösvényt kellene szerinte havi folyóirattá tenni, hogy igy a müveit elem igényét jobban lehetne kielégiteni. A számadásokat a közgyűlés jóváhagyta, a felmentvényt megadta s a jövő évi költséguetést valamint a jövő évi munkaprogrammot pedig elfogadta. A jövő évi közgyűlést — tekintve, hogy két egyháztól: a dobsinaitól és szatmáritól érkezett meghívás — Dobsinára tűzte ki s ezzel a közgyűlés véget ért. N. BELÉLET. Eielhészuálasztási hip. A nógrádi esperességheztartozó Lest egyházban mivel Rafanidesz István nagyszalatnai lelkész a meghívást el nem fogadta a következő lelkészeket hívták meg próbaszónoklatra : Sensel János pribóczi, Lángos János zólyomi és Szűcs Sándor balassagyarmati segédlelkészeket. A hivek között többen Meskó Károly gutái lelkészt óhajtják egyhangúlag meghívni lelkészüknek. £>elkészauatás. Okt. 9-én avatta fel lelkésznek D. Baltik Frigyes püspök Mollner János canditátust, a ki Schmidt K. Jenő főesperes oldala mellett fog működni Pozsonyban, mint esp. segédlelkész. Az ordinátió a balassagyarmati templomban folyt le. A püspöknek segédkezet nyújtottak a felavatásnál Baltik Pál püspöki titkár és Kardos Gyula püspöki másodlelkész. Eljegyzés. Suehla Qéza lónyabányai lelkésztestvérünk eljegyezte Horváth Margit, Horváth Károly hántai (Veszprém m.) ev. lelkész leányát. Áldja meg Ur a szeretetnek szövetségét. Temploimi hangsiersenij. A kolozsvári ág. h. ev. egyházközség orgona alapjának javára f. hó 12-én vasárnap nélután 5 órakor, Kossuth Lajos-uíeai temp/omában Hammerstedt János orgonaművész, Verzár Kálmánné urnő, énekművésznő és a kolozsvári Máv. „Összhang" dalegytet részvételével igen sikerült és látogatott templomi hangversenyt rendezett. Orgona hangoerseng. A budapesi ev. Női Gyámintézet fennálásának ötvenéves évfordulója alkalmából, Budapesten, 1913 évi október hó 30-án délután 6 órakor a Deáktéri evang. templomban orgonahangversenyt rendez, melynek tiszta jövedelmét templomi felszerelésekre és szegény egyházak segélyezésére forditja. Esperességi felüggelö-föispéit. Ahonti esperesség érdemes f elügyelőjét Ivánka Istvánt Hont vármegye főispánjává nevezték ki. E kinevezéshez gratulálunk ugy Ivánkának, mint a honti esperességnek, mert azon reményben vagyunk, hogy