Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-10-18 / 42. szám
1 9! a"" ^ "" EVANGELIK US ŐRÁL LÓ 421 Második map. Az egyetemes közgyűlés további tárgyalásait csütörtökön délelőtt 9.7-2 órakor nyitotta meg Báró Prónay egyetemes felügyelő. Napirend előtt felszólalt Dr. Zsigrnondy s refrektálf a Budapesti Hirlap mai számában megjelent s az egyetemes felügyelő ellen történt kirohanásra, a mely Mohácsy Lajos tegnapi felszólalása következtében meg nem felelő adatokat tartalmaz és jogtalanul gyanusit, ezen tendentiózus cikkben foglalt állitások mind valótlanságok lévén s ezért azokat a közgyűlés szó nélkül nem hagyhatja s azokat visszautasítja s kijelenti, hogy Báró Prónay elnöklésével a legnagyobb mértékben meg van elégedve s nem hogy szigorúnak tartaná azt, hanem igen elnéző sokszor sok felszólalóval szemben ; így tegnap Moháesyval szemben, aki már akkor, amidőn a határozat ki volt mondva, mégis kapott engedélyt felszólalásának elmondására. A közgyűlés egyhangú éljenzéssel tette magáévá Zsigmondy felszólalását s a legnagyobb bizalmáról biztosította a felügyelőt. Báró Prónay a maga függetlenségét, liberalismusát hangoztatta s Baltik püspök társelnök kimondja a határozatot, hogy a közgyűlés visszautasítja a névtélenül megjelent cikket s az ismeretlen szerzővel szemben rosszalását fejezi ki s a felügyelőt a legnagyobb bizalmáról biztosítja. A megüresedett egyetemes törvényszék birájául Horbély Géza főesperes választatott meg, a ki az esküt nyomban letette. Ezen kivül beválasztattak a közös prot. bizottságba Osztroluczhy Géza rendes tagul, a tanügyi bizottságba Haczián János esperes, az akadémiai nagybizottságba Beniczhy Árpád kei. felügyelő, a lelkészvizsgáló bizottságba rendes tagul Pröhle Henrik és Scholtz Ödön, póttagul Rátz Vilmos, az alkotmány és jogügyi bizottságba Oholicsányi Gyula, a pénzügyi bizottságba Csengey Gyula, az egyetemes számvevőszékhez Zsigmondy Géza, az adóalapi bizottságba Wágner Géza dr. és Csengey Gyula, a Luther-Otthon kezelő bizottságba Földuáry Elemér és báró Radvánszhy Antal. Bancsó Antal theol. akad. igazgató atheologiai akad. bizottság jelentését és ezzel kapcsolatos ügyeket adta elő, ennek kapcsán a közgyűlés elhatározta, hogy a theol. tanügyi szervezet revízióját még nem tartja égetően szükségesnek. A theol. akadémiák egyesítése tárgyában a tavalyt határozat marad érvényben. A theol. fakultás létesítése — tekintue hogy a pozsonyi egyetemen fennállitandó ev. theol. fakultás .tárgyában az egyetemes közgyűlés tett már felterjesztést a kormányhoz — s azért annak elintézése sürgetendő meg az elnökség által. Dr. Dobrovits Mátyás az előkészítő munkálatok haladéktalan megkezdését kívánja, Baltih püspök szintén sürgősnek tartja az eljárást és azt az elnökség hatáskörébe utalja. Händel egyetemes bizottságot javasol. Dr. Masznyik Endre szerint már volt ilyen bizottság kiküldve, de még nem jött össze, ha kiküldjük a bizottságot, akkor utasítsuk arra, hogy járjon el a kormánynál. Dr. Szelényi megelégszik a tavalyi felterjesztés magismétlésével tekintettel az időközben beállott miniszter változásra. Schmidt K. J. esperes egy teljes elaboratum kidolgozását sürgeti, amelyet a miniszter elé kell terjeszteni s amelyben teljesen vázoltatnék már is, hogy a theol. fakultás mily irányban lesz az egyházzal és hogy a vizsgarend az egyház kezébe maradjon, az egyetem integráns részét képezze a theol. fakultás. Hrupecz Istuán alesperes a bizottságba a kerületek elnökségét kívánja kiküldeni. — Uj felterjesztést határozott el a közgyűlés. Prónay Dezső ujabb bizottság kiküldését nem tartja szükségesnek, másrészt helyesli, hogy ujabb felterjesztéssel éljen az Egyet. Közgyűlés és hivatkozva a debreczeni fakultásra a pozsonyi egyetemmel kapcsolatosan az evang. fakultás felállítását szorgalmazza. Az ügy intézését a Közgyűlés bízza az Egyet. Theol. Akad. Bizottságra és a pozsonyi Akad. Nagybizottságra. Az eperjesi Gollégiumban felállítandó theol. és jogi fakultás ügyében a kormányhoz intézett felterjesztésre idáig felelet nem érkezett és így előadó szerint az ügy az Egyet. Közgyűlésen nyilvántartandó. Dr. Baltih Frigyes a kérdésnek a napirendről való levételét javasolja. Révész János a bizottsági javaslatok elfogadását ajánlja, Baltih Frigyes a partikuláris érdekek előtérbe állítását látja a tiszai egyházkerület azon törekvésében, hogy Eperjes számára egyetemet kiván szerezni a pozsonyival szemben. Horbély Géza védelmére kél a tiszai egyházkerület eljárásának és benne az egyet, érdekeket hangsúlyozza. Baltik^ Frigyes püspök felvilágosító szavai után, Korbély Géza, majd Szentiuányi Árpád az ügy nyilvántartását sürgeti, amit a Közgyűlés elhatároz. A tiszai egyházkerület pártolólag felterjeszti a Collegium kérvényét a Közgyűlés elé, amelyben a vallás és közoktatásügyi minisztériumtól 30,678 kor. segélyt kér. Az Egyet. Theol. Bizottság nem pártolja a kérelmet. A közgyűlés ily értelemben határoz. Bibza Miloszláv, volt soproni hallgató, ki nemzetiségi üzelmek miatt az Akadémiáról eltávolíttatott, kéri, hogy valamely Theol. Akadémián folytathassa tanulmányait. Tekintue, hogy Bibza csupán a soproni Akadémiáról tiltatott ki, a kérelem tárgytalan.