Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-09-20 / 38. szám

191*4 EVANGELIKUS ORALLO 375 Megalakítottuk 1900-ban az evang. lelkészek tanuló fiait segélyező egyesületet; a felhívásokat ismételgettük a lapokban, a gyűléseken, magán uton, hivatalos hatóság révén, osztunk segélyeket, — ingyen ebédeket, — mind hiába, a lelkészek nem lépnek be tagnak, mintha nem is az ő érdekükben fáradoznánk és áldoznánk! Hol van hát az összetartás, áldozatkészség, eollegialitás ? Abban az alapszabályban, amit a lelkészek tanuló fiait segélyező egyesület számára készítettünk, már benne van a cél, amit a nyílt levél említ: „az egyesület célja a lelkészek fiainak tanuló éveik alatt segélyezése, egyelőre az által, hogy azoknak pénzbeli segélyt nyújt, vagy más támogatást szerez, később — ha anyagi ereje engedi, Budapesten, esetleg más városokban is u. n. otthonokat létesít, a melyekben a lelkészek fiai lakást és ellátást nyernének." Csakhogy még most sínes ám hozzá erőnk, támogatásunk. Szinte szégyenlem bevallani, hogy a lelkészeknek csak kilenc-tized része saját keserű emlékeiből tudja, hogy milyen nagyot segített volna rajta 60—100 K-nyi évi segély! Szégyenlem bevallani, hngy az egyházi testületek, ahol pedig a lelkészek befolyása irányadó lehetne, oly csekély számba léptek be pártolónak, hogy az a szám csak a lelkészek közönyéről tesz bizonyságot. Mert hiszen az állami segélyből egyszer mindenkorra csak tudna áldozni egy egyházmegye 200 K-t, rosszul fizetett papjai fiainak nevelésére, ha mindenütt legalább egy lelkész akadna, aki pártfogót szerezni és gyűjteni komolyan akarna! Nem ment a dolog; meg akartam tehát kisérelnifmáskép ; megkértem levélben bizalmasan az espereseket: irnák meg nekem azoknak a papfiaknak nevét, akik most olyan jó sorban vannak, hogy fölkérhetném őket egyesületünk támogatására. Itt is kudarcot vallottam, mert mindössze két választ kaptam. Kartárs ur, ilyen nehéz vállalkozás mi rajtunk lelkészeken segíteni; nem törődünk mi sem magunkkal, sem gyermekeinkkel, sem a jelennel, sem a jövővel! Rettenetes a közöny, a nembánomság, a csüggedés, a szegénység! Én próbálok vele küzdeni; irok, beszélek, könyörgök, panaszkodom, zaklatok, hogy egyház, vagy állam karolja már fel komolyan a lelkészek sorsát, tegye elviselhetővé fizetésük rendezésével helyzetüket, változtassa tehetségesek számára is vonzóvá, tiszteltté a lelkészi pályát, adja vissza lelkükbe a bizalmat, önérzetet, életvágyat, munkakedvet. Hiszen nemcsak a lelkészek miatt zörgetek és sürgetek én fölkarolást, — dehogy csak! — sőt az egyháznak érdeke az, hogy papokul tehetséges, megelégedett, tudományos, versenyképes egyéneket kaphasson, akik megint fölvirágoztatják az egyházi irodalmat, tudományt, életet, felekezetet; az egyház tekintélye, hatása, léte függ a lelkészek minőségétől. Ez a tudat kényszerit engem arra, hogy sürgetéseimmel föl ne hagyjak ! Ezért olvastam örömmel nt. Kartárs ur levelét : ime megint egy kartárs, aki akar, gondolkozik, tervez, lelkesedik; de keserűséggel is olvastam: ime mennyinél elhangzik a jó szándékú felhívás! Üdvözlöm nt. Kartárs urat azok sorában, akik nem tudnak beletörődni a csüggedés, a lemondás, a kétségbeesés tétlenségébe, közönyébe, hanem készek küzdeni a tarthatatlan helyzet javításáért, a haladáséri:; ha kevés reménnyel is, de sok jóakarattal. Majd csak fölverjük egyszer zsibbadságukból a kartársakat majd csak megértik egyszer a hívó és buzdító szót az egyház vezetői is, majd csak tudatára ébred papjai iránti kötelességének az uj nemzedék is. Ezt törekszünk kiküzdeni, megérdemelni — és megérni! Hordozgassuk hát csak körül a lelkészztársak között is a lelkesedés, bátorítás, önbizalom szikrácskáit, majd csak fog tüzet mások lelke is, majd csak előkészítjük így a jobb jövendő útját! Kérem, nt. Kartárs ur, szedje össze javaslatához a támogató adatokat, a tanulmányozható előzményeket (a ref. testvérek Calvineuma!), a megfontolandó eszméket; tartson az egyetemes lelkészi értekezleten a Lelkészek Házáról előadást, mutasson be költségvetést. Minden követ meg fogunk mozgatni, hogy megcsináljuk; minden szivet meg fogunk lágyítani, hogy megnyerjük; mentül többen, mentül igazibb szeretettel, mentül kitartóbb lelkesedéssel, annál nagyobb eredménnyel! Veres ]ózsef elnök. BELÉLBT. Kerületi gijámmtéseíi közgyűlés. A tiszai egyházkerületi gyámintézet szept. 16-án tartotta Miskolezon közgyűlését. Materny Lajos egyházi és Radványi István világi elnökök vezették a közgyűlést. Materny beszámolt a kerületi gyámintézeti munkáról, mely beszámolót a közgyűlés tudomásul vett s kiosztotta a rendelkezésre álló segélyösszegeket. Közgyűlés után a templomban gyámintézeti istentisztelet volt, melyen Révész János nagybányai lelkész imája után a szatmáriak hatalmas szavú papja, Duszih Lajos tartotta a szószéki beszédet. E témáról, hogy nem szégyelem a Krisztus evangéliumát stb" be-