Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-09-13 / 37. szám

1913 zatkeszségévei, a más valiasuak támogatásával es egyéb segélyekkel felépített szép díszes templommal cserélt fel a gyülekezet. A felavatási ünnepélyen az egyház­község egész közönsége, a város polgársága és a vidék nagy számú közönsége vett részt s örült az örülőkkel. Legyen az Ur áldása az Ö uj hajlékán. Toronyavatás. Az apatek-ki ág. b. ev. egyház, mely Arad és Bihar vármegye 192 községbelj evang. hivek központja a mult évben a még csak 1885-ben restaurált tornyát kénytelen volt lebontatni, mert esetleg önmagától esett volna az össze. A hivek azonban meg­erőltetve önmagukat uj tornyot építettek. Az uj tornyot főhatósági megbízás folytán Gsepregi György arad-békési esperes aug. 31-én avatta fel. Az ünnepély következőkép történt: A templom előtt összeggyült. hívekkel az avató esperes collectát énekelt, mire a templom ajtaja kinyilt s a küzönség a papság vezetese mellett „Wsickni, jeni skladaji" éneklese mel­lett bevonult a Br. Solyinosy Lajos felügyelő s orsz. gyiii. képviselő által díszesen kifestetett templomba. Miután a hivek elhelyezkedtek Zsilinszky Endre med­gyesegyhazai leikész intonálta a „Nejswetejsí'-t s ugyancsak az első ének után ő énekelte a collectát és az Isten igéjét. Második ének után az esperes oltár elé lepett s szép biblikus beszéddel és imaval felavatta a tornyot. Egy enek eléneklése utan a helyi lelkész 93 Zsolt 5 v. alapján prédikált, egy ének vers után Frint Lajos aradi lelkesz urvacsorát osztott, azután egy enek vers után az esperes befejező imat és ároni áldást mondott. Az ünnepélyen az aradi egyház 4 taggal kép­viseltette magát, az apateleki egyház szórványából sokan jelentek meg különösen az intelligentsia. Délben a ven­degeket, a lelkészeket s az egyház elöljáróit br. Soly. mossy Lajos, az egyhaznak ide s tova '25 eves felügyelője, házanat veudegekül lattá, hol számos felköszöntő hang­zott el ugy az esperesre, valamint a többi vendégre es különösen a vendégszerető házi gazdára, kinek e mii létrehozásában sokat köszönhet az egyházközség, mert a költségeket a szegény egykazközségnek ö előlegezte. A békesc=abai ag. hitv. evang. egyház az apateleki toronyépítés költsegeire ötven koronát adott. Isten áldása az adakozón, valamint adományán. x y Helyreigazítás. Vonatkozással a pesti német­nyelvű egyhazközseg 19i2 evi jelentésének lapunk 35 szamában közölt ísmerietesiinkre arról értesítenek, hogy nevezet; egyházközség 1901, 1902 és 1905 ben 50—50 K, összesen 150 koronát adományozott az eperjesi Theol. Otthonra. k szerkesztésen felelős: NOSZKÓ ISTVÁN 365 Pályázatok és hirdetések. Pályázati hirdetmény. A lőcsei ev. anyaegyház­hoz tartozó sz-'pesudoardi (Szepes megye) evang. leány egyház elemi iskolájánál az 1913. évi XVI. t. c.ben meg­állapított javadalommal egybekötött levita-kántortanitói állás betöltendő. Javadalom: Az egyház részéről terineszetbeni lakáf, mellékhelyiségekkel és kerttel. Készpénz föld és ter­ményjövedelem K. 612 értékben. Államsegély a törvé­nyes fizetésig. Stóla. Kötelesség: Osztatlan elemi népiskolában és is­métlő iskolában az egyházkerületi tanterv szerinti ta­nítás, egyházegyzői teendők ; levitái és kántori S7olgálat; vagyonkezelesben segítés, stb A tanítási nyelv magyar és német. A tót nyelv birása szükséges. Az állas t é. október hóban elfog­lalandó. Kellően felszerelt kérvények f. e. szeptember hó 30-ig az evang. iskolaszék elnökségéhez. Lőcsére küldendők. 1—1 Pályázat tanári állásra. A rozsnyói ág. hitv. ev­főgimnáziumnál megüresedett s évi 1600 kor. javadal­mazással 'egybekötött állandó helyettes tanári állásra pályázatot hirdetünk. Pályázhatnak a magyar és latin nyelvből legalább szakvizsgálatot tett protestáns, első sorban ág. h. ev. tanárjelölték; ,V pályázatok a vallast, életkort, végzett tanulmányokat, esetleg eddigi szolgálatot igazoló ira­tokkal felszerelve s a főgimnázium iskolatanácsához címezve szeptember hó 26-ig alulirt főgimnáziumi ígaz­gatóho' küldendők. A megválasztott tanár állását azon­nal tartozik elfoglalni. Rozsnyó 1913. szept. 9. Adu mis Gusztiin Dr. Hajcsi Sándor fŐgimn. igazgató. főgiirm. felügyelő. Újdonságok. Ima és Gyászbeszéd Irta: Harsány Sándor. Ára —.50 Követségben a Krisztusért (beköszöntő beszéd) Irta: Boc-or László Ára —.30 Nem szünök meg érettetek imádkozni (kibúcsúzó beszéd) Irta : ßoesor zászló. Ára —.30 Heltai Gáspár reformátor és kora Irta: Lakos Be'u Ar«: 1 '50 Kapható : KÓkai Lajos protestáns iranyu könyv­kereskedésben, Budapest, IV, Karoly u. 1. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents