Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-08-23 / 34. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 Magyarázatul. Levél a Szerkesztőhöz. Nagy tiszteletű Szerkesztő U> ! Nagybecsű lapjanak f. évi 33. szamában második cikkül leközölt „lndit^ányom"-nak ama része, mely a Luther-szobor tervbevevését ellenzi s mely szóról szóra igy Íratott: »a Luther-szobor ellen legfelségesebb tiltakozás a Luther egyénisége", megkérdőjelezni méltóztatott. Kegyeskedjék megengedni, hogy e kitételhez itt a nyilvánosság előtt magyarázattal szolgáljak. Félve szólalok meg, látván a nevezetes többségét, mely a Luther-szobor felállítását immár kimondotta, sőt a dunáninneni egyházkerület közgyűlése az e targyban benyújtóit indítványt elfogadta s az „Ev. Őrálló" hasábjain e terv melegséggel, megérdemelt lelkesedéssel immár több izben tárgyaltatott. Elismerem, hogy a terv olyan, mely minden igaz evangélikusnak, a lelkét természetszerűleg a legnagyobb melegséggel tölti el; elismerem hogy a nagy hős emléke előtt való meghódolás legméltóbb megnyilatkozása egy impozáns, művészileg megépített s a nagy Reformátor alakjával annak világtörténelmi jelentőségét hirdető szobor felállítása. De! . . . (Ezeket a pontokat nagyon messze lehetne letűzögetni!) De először is félek, hogy — mint egykor a nagy cinikus Diogenes — a mi Szegénységünk szomorú nemtője koldulva fog az elé a szobor elé állani. Mert vagy csinálunk valamit, vagy semmit. Ha szobrot építünk: legyen az olyan impozáns, hogy a művészeti varázs, arányokkal is imponáló fenség kalaplevevést parancsoljon azokra is, akik a Luther nevét a Borromaei encyklikák textusába illesztve emlegetik. Tehát az a szobor nagy összeg pénzből legyen öntve, ha meg lesz. Jól van, összeadjuk. Mindnyájan, egy lélekkel! Magam, aki nem a terv ellen, mint elhalasztása mellett felszólalni merészkedem, kötelességemnek tartom az áldozat meghozatalát. Ám az a szobor hideg lesz s mint Diogenes nem kapott a görög istenek szobraitól kenyeret, az a beöntött, beépített nagy tőke sok kiáltó szükségünk panaszára néma, mozdulatlan és terméketlen marad. De Luther, aki épp ugy, mint Pál apostol, tiltakozót az ellen, hogy valaki róla neveztessék s ezzel a tiltakozásával — ami egyénisége nagyságának ismét egv bizonyítéka — a személyének kijáró tiszteletet továbbította Annak, akit egyedül illet a dicsőség. Továbbá a takarékos Luther, aki kijelentette, hogy a megtakarított fillér többet ér, mint a megkeresett, a holt tőkék ellen is szólott. Itt a vitatkozás oda formálódik, hogy mi az erkölcsileg is gyümölcsözőbb tőkebefektetés : a szobor — vagy templomok épitése e? Mivel emelünk Luthernek lelkeszerintibb emléket: egy szoborral-e, ^agv az Ö emlékére, de vele Isten dicsőségére emelendő templomokkal ? . . . Arról emlités se tétessék, hogy a nagy, hatalmas német evangelikus egyház micsoda felséges emlékművet emelt a wormsi hősnek. Hol vannak ők ami nyomorgó, tengődő egyházunk mellett? . . . Mikor lesz itt ugy beépítve az az alap, amely annak a szobornak rendithetlen fundamentuma volna: jogbiztonságunk, állami elismerésünk, nagy céljainkhoz mért anyagi megizmosodásunk, iskoláink és templomaink falazatának erőssége? . . . A szobor emelésben mindig van valami luxuriőz; mi gazdaságosabb kegyeletre vagyunk kényszeritve! Most veszem észre, milyen hálátlan szerepre kárhoztattam én magam. Luther-szobor ellen beszélni . . . Mikor oly könnyű, uly hálás volna belevegyülni a lakodalmas gyülekezetbe. Ah de fétek, hogy minket, nyomorgó, kis es barna kenyérdarabkákat kolduló egyházacikákat megkérdezne Valaki, a mint szoboremelő sokaságba vegyülünk: „Hol van a te lakodalmi ruhád?" Nagy egyhazak es kis egyházak . . . Gazdagok és szegények . . . Két világ. Az egyik ünnepre vágyik, a másik gondjai bírására erőért imádkozik, segítségért kiált, Hogy ünneprontók ne legyünk, jó, az ünnep alatt hallgatni fogunk; de azután megint — siránkozni, panaszkodni kényszerülünk. Muszáj, (Rossz szó, de muszáj használni.) Majd rátérhetünk még erre a tárgvra, ha Nagytiszteletű Szerkesztő Ur kegyes lesz megengedni s ha a hallgatás nehezünkre fog esni. Megköszönve meghallgatásomat, vagyok Szatmáron, 1913. aug. 18. Ntű Szerkesztő Urnák szolgatársa az Urban Du*zik Lajos lelkész" A magunk jészéről e nyílt levélre külön nem óhajtunk válaszolni, mert mai vezercikkunk eléggé megvilágítja azon okokat, a melyek parancsolólag a Luther szobor felemelése mellett szólnak. Az az egy bizonyos hogy a Lu'her szoborra minden evangelikus szívesen adakozik, akár csakmnak idején a Kossuth szoborra adakozott a magyar nemzet minden fia, s e gyűjtéssel hitünk szerint, ha az kellő lelkesedéssel vitetnék véghez csodákat lehetne művelni s jutna nem csak szoborra, de más intézményekre is. Szerk. IRODALOM. Ifjú évek. Szerkeszti: Alyő»er Andor, Budapest, VIII., Kisfnludy-u. J9. Az uj tanév küszöbén bizalommal fordulok összes evangelikus fiu és leány középiskoláink igazgatóihoz, vallástanáraihoz és önképzőkörök tanárelnökeihez eme egyetlen evangelikus ifjúsági lapunk érdekében. November elsején indul meg a III. évfolyam, ha látom, hogy áldozatkészségem és munkálkodásom nem hiaba való. Tavaly ilyenkor 300 előfizetőm immáron hétszázra emelkedett. Ebből azt következtetem, hogy ahol megnyíltak a kapuk lapomnak, ott a diák=ág élénk örömmel fogadta. Sőt lelkészeink és tanáraink, akik kezdetben féltek, vájjon lesz-e kitartásom, igaz szeretettel karolták fel az ügyet s lelkesedésükkel további munkára lelkesítettek. A jelen évfolyam példányait, amíg a készlet tart, 1 koronájával adom a januári számoktól kezdve, 2 koronájával pedig a teljes évfolyamot, ha legalább 10 előfizető jelentkezik s egy tanár, vagy növendék cimére jár. Ezt azért teszem, hogy különben is rendkívül olcsó lapomat (egy évi előfizetése 3 korona) legyen alkalma a még ismeretlen diákságnak megismerni és felkarolni. Minden évfolyam 18 számban jelenik meg s a III. évfolyam f. é. november elsejétől 1914. nyarának végéig tart, ugy hogy a IV. évfolyam már teljesen a tanév szerint fog igazodni. Lelkesedésemben minden számot tévő tényező szives támogatását kérem!