Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-08-16 / 33. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 a gyámintézetí közgyűlés után már reggel 9 órakor a jogügyi bizottság ülésezett, délután pedig: a püspök: D. Baltik Frigye* az előadókkal és jegyzőkkel tárgyalt s végül az egyházmegyei elnökségek tartották meg értekezletüket a kerületi elnökséggel. Délután 5 órakor a közgyűlés tagjai a templomba vonultak, hogy a gyámintézeti istentiszteleten vegyenek részt. Okályi Adolf, pozsonyi lelkész oltári szolgálata és a vegyeskarnak szép ének után Rátz Vilmos pozsonyi lelkész prédikált lelkesen, szivből s meghatóan. Bár beszéde, melynek alapigéje Máté 4. r. 18—22 verse volt (Simon, András, Jakab és János meghívása), nem volt egészen alkalomszerű, hanem inkább általánosnak mondható, mert tétele: Kövessük Jézust, mert ő az ut, mely az Isten országába vezet, menjünk utána a 4 apostoi példája nyomán, hogy ember halászokká tegyen minket is; inkább általánosnak mint speciel gyámintézetinek mondható. Erős positiv iránya s meggyőző előadása azonban sokak lelkében elérte célját a hallgatók közül. Az istentisztelet után 6 órakor a theol. akadémia nagytermében előértekezletre gyűltek össze a képviselők Ben<czky Árpád kerületi felügyelő azonban hiába vázolta az előértekezlet célját, hogy az a nagyobb vitákat és ellentéteket provokáló tárgyak megbeszélése s az ellentétek elsimítása, sem az elnökségnek, sem a közgyűlés tagjainak egyetlen egy tárgyuk sem volt, a mely előleges megbeszélést igényelt volna s igy csupán Farkas Gejza alesperes adta be a jubileumi alkotásra vonatkozó s mult számunkban: „Mit cselekedjünk" cimü cikkben már ismertetett indítványát, melyet szó nélkül az illető ponthoz csatoltak. S az előértekezlet 10 perces együttlét után feloszlott. Kint esett az eső, mintha az ég is siratta volna azt a drága időt, a melyet tanácskozás nélkül a vacsoráig esőben sétálva eltöltöttünk. Augusztus 13 án reggel pont 8 órakor (igen helyesen) már a közgyűlés tagjai együtt voltak a lyceum tornatermében s Beniczky kerületi felügyelő a püspök buzgó imájának elhangzása után elmondta megnyitóját. A hely meiyet elfoglal, nem csak díszt ad, nem csak jogokkal ruházza fel, de igen nehéz erkölcsi kötelességeket ró reá. Elődeinek nemes példáját akarja követni; teljes tárgyilagossággal, pártatlansággal, liberális irányban, egyházias szellemben óhajtja vezetni a tárgyalásokat. Vezessen bennünket — igy szól — az egyház iránti szeretet, a kölcsönös tisztelet és türelem, mely egyedül adhat súlyt fellépésünknek és hozhat áldást munkálkodásunkra. Üdvözli a közgyűlés tagjait s a gyűlést megnyitja. A megnyitó beszédet a közgyűlés tetszéssel fo gadta s azt a jegyzőkönyvbe egész terjedelmében felvenni rendelte. D. Baltik püspök a királyhoz szóló hódoló táviratot olvas fel, melyet indítványára a közgyűlés magáévá tesz és elküldeni rendel. (Kissé szokatlan — bár a dudáninneni egyházkerületben rendesen megtörténik — ez a hódoló táviratozás, ha arra különben sem ok, sem különös alkalom nincs. Szerk.) Majd elolvassa terjedelmes s az egyházkerület egy évi életét összefoglaló püspöki jelentését. A jelentés bevezető részében a püspök a lelkészi fizetések kérdéséről igy nyilatkozik: „A helyzet tarthatatlan; tarthatatlan szerintem főkép azért, mert szemben más hivatalos körök, legújabban a tanitók fezetésénék megnyugtató rendezésével, társadalmi szempontból minket azon veszély fenyeget, hogy még kevesebb lesz azon ifjak száma, akik a lelkészi pályát választják. Igaz ugyan, hogy nékünk oly lelkészjelölrekre van szükségünk akik interna vocatiorie, ex praecordiis lépnek a lelkészi pályára, mert csak ilyenek képesek megvédeni egyházunk érdekeit és hivatását, ugy a közöny mint a támadások ellen: de kell, hogy amidőn mi az apostoli vértezel ben működni hivatottlelkészt az egyház hajójának kormányzatához állítjuk, azt mentsük fel a napi gondok terhe alól és biztosítsuk néki a társadalomban is ama állást, amely őt magasztos hivatása folytán megilleti. A korpótlék, melynek végleges megállapítása még nem történt meg, némileg javitja a helyzetet, de kell, hogy az egyházközségeknél is meginduljon a mozgalom a lelkészi fizetések rendezése tárgyában. Hiszen a lelkészek az egyes egyházközségeknek, általuk választott tisztviselői s az egyház jól felfogott érdeke, hogy ezen ügy az autonómia keretében rendeztessék-'. „A lelkészképzés ügyét, a szónak minden értelmében, kezünkbe kell vennünk. Értem az anyagi oldalt, a theologusok ingyenes ellátását, hogy elegendő számú lelkészjelöltjeink legyenek, amiben már érzékeny hiányt szenvedett, továobá a lelkészképző szemináriumok felállítását, hogy jó képzett, hivatásuk magaslatán álló lelkészeket kapjunk.-' A püspök jelentésének további részében a theol. akadémiák egyesítéséről s egyéb ügyekről igy nyilatkozott: „Jel n évi jelentésemnek alapigéje s szivem fohásza az Urnák szava: „Az aratásra való gabona bizony hogy sok, de az arató kevés. Kérjétek a/.ért az aratásnak Urát, hogy bocsássa ki az aratókat az ő gabonájának aratására." (Máté IX. 37—38.) Mert szemeim előtt látom egyházkerületünk nagy diaspora területeit, ahol missiói tevékenységünk még elégtelen és veszteségünk nagy, nem a már létező egyházközségek segélyezése a fő feladatunk, hanem, a szórványoknak, amelyek az egyházközségek lelki pásztorai által minden tekintetben el nem láthatók, missiói lelkészekkel való ellátása legyen fő gondunk! Annyi anyagi forrást szegénységünk mellett is találunk, hogy lassan bár, missiói köröket létesíthessünk s azok eddigi némi gondozása az egyházközségek lelkészeire ne essék. Mindezzel kapcsolatos a theol. akadémiáknak és azok tanrendszerének rendezése. Nekünk három theol. akadémiára nincs szükszégünk: egy is elég a kellő számú tanerővel. Az akadémiai elméleti tanfolyam ne tartson négy, de csak három esztendeig; ám azután jöjjön a legalább egy évig tartó szemináriumi lelkészképzés