Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-08-09 / 32. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 nyaikkal az első segélyt nyújtották az éhezőknek. Ezekről szól a beküldött kővetkező: Köszönet és nyugtázás. A tárnokréti ig. h. ev. egyház 61 kor. 10 fillért, Handtel Vilmos debreczeni ev. egyh. 2-od felügyelő 10 koronát kü.dtek a kö csei árvízkárosultak reszére rögtöni segeiykepen. Ezen ösz­szegeket természetben — lisztet adva az ehezöknek, árvízkárosultjaink legszegényebbjei között kiosztottuk, 25 csalad részesült a segélyben. Fogadják a kegyes adakozók egyházunk s a segélyezettek hálás köszönetét. Azt mondja az Ur Jézus: „amit cselekedtetek eggyel az én Atyamíiai közül, en magammal cselekedtétek." Kölese 1913 augusztus 4 ík napian Bntnyik György Maié Károly ág. h. ev. lelkész. egyh. 2-od felügyelő A csanádcsongrádi egyházmegye julius 30 án tartotta, közgyüie^et jVayyiafcuu. A közgyűlést gyámm­tezeu istemti«ztelet vezette be, a mélynél Brózik Ká­ró y UaZctfoidvari lelkesztestvér mondott épitö alkalmi beszedet. A viUgi elnöki széket a súlyosan beteg Hász Antal egyhm telü^yető helyeit Dr. Matéffy Ferenc Szentes varosának polgármestere! és egyházm. törvény SÍ. biro töltötte be. Petrovics esperes évi jelentése kapcsán a lelkészi javadalomnak országos törvényben nyert hiányos és sok­tekmtetben sértő renűelkezesenek pótlásara, illetve ellensúlyozására — addig i?, mig közegyhazunknak a törvény módosítását elérnie siiverül — megkeresi az egyházmegye a Bányai egyházki rület utján az Egyete nies Közgyűlést, hogy az aí amsegelynek a sziiksegleihez mért (elemelese iránt a magas Kormányhoz sürgős fel terjesztés intéztessék. Az egyházközségek nagvmeivü áldozatkészségének kepet mutatja az esperes] jeientes. \agylak temploma alapkőletételének 100 éves jubiláns ütmepsegére 7000 koronáért uj di»7es orgonát sze/zett csaknem az utolsó fiilény önkéntes adományokból. A 400 lelket alig ha­ladó JS'•u!/«ee i+mikioson özv. Mitiehne Kláar Emma urnő 10000 koronás adományán kivül 2350 koronát ajándé­kozták a lelkes hivek templomuk felépítésére. A köz­adakozásból eddig 1500 kor. folyt be e szent célra. AmhrózfnJ.va 9030 koronát haladó ö<szegjrel renoválta templomát. A kincstártól e célra 5000 K seg'iyt, kapott. Az cuyház megyei nép iskolaszék Halmi Jinos tan­ügyi előadó javaslatait határodat erejé.e emelte a köz gyűlés A tanitók buzgó munkálkodásáról ör mímel vett tudomást. Nagv szükségét látja az iskolaszék a felsze­relések céljaira szolgáló alapok létesítésinek, mint a hogyan ez már a szegedi egyházban folyamaim is van. iZiwV Jenő nagyszentmiklósi lelkészte-lvér alapos munkát végzett a missziói kör kialakításában. A V.il­kány j^u/za telepi szórványban öt ízben f.arto't «zép^n látogatott istentiszteletet egv maganházban. Pprjámn­son Karácsonykor. Husvóf.é^ Pünkösd napjain úrvacsora osztással összekötve. Bemutatott missziói munkátervet meleg ajánlattal terjeszti fel a közgyűlés \ -rvűlekezpfpktöl b^é-kezett sravaratok alap'án a bdké >/,"!,- köz fii Pe'rovícs Soma esperest, a nem lel­ké,/^ k I Dr. Zsilinszky Mihály országgyűlési kép­viselőt <5 kiérdm. egvházkeriileti fe'ügvelőt menváhsz­fntt z-'iunti l-^pv^'Ukrtok nyilvánította a lrnrayiV*». Az egyházmegyei alnökség és tisztikar 6 éves manií'unni a f é'."rel íojí-vin. a gyülekezetek szava­zataik beküldésére hivnttak fel. Saguly János egyházm. pénztárnok jelentése sze­rint a segélyegyletnek felosztásába beleegyeztek mind­nyájan a rendes tagok; a segelyezet özvegyek azonban reszben csak a kényszerűségnek engedve irták alá a beleegyező nyilatkozatot, kettő egyenesen megtagadván annak aláírását. A közgyűlés a segelyegylet fokozatos felosztását fogadta el. Az özvegyek járadékaik további csorbítatlan elvezetében maradnak. A rendes tagok már ez végéig megkapják személyemként, a mit eddig beke­belezési és tagsagi dijakban fizettek be az egylet pénzr tárába. A gömöri ág. h. ev. egyházmegye közgyűlése. Julius ho 30-an tartotta meg a gömöri ag. h. ev. egyház­megye ez evi közgyűlését Rozsnyó varosában. Ezen gyűlést megelőzőleg 29-en d. u. 2 órakor a tanügyi bizottság ülése/.ett Ho'ne/c Lajos alesperes egyházi- es Dr. Götz István gymn. tanár helyettes világi elnök tálselnckletével. 3 1/ 2 órakor Here<sy Bertalan világi gyámint zeti- és Hat tholomaeide^z László alesperes egy­házi elnökök iker elnöklete mellett az egyházmegyei gyamintezet tartotta ülését., a melyen a rnult évi szá­madás elfogadásaval a segélyek lettek kiosztva, valamint a kérvények a kerületi gyámintézethez és Gusztáv Adolf egylethez felterjesztésre határozva. Ennek befejeztével 5 órakor gyámintézeti istentisztelet tartatott Halbd János ratkói lelkész szőnoUásával s a rozsnyói vegyes enekkar kifogástalan énekével. Szonok beszédének alap­jául János ev. XV. 9 versét választotta „Maradjatok meg az én szeretetemben." Megmaradunk s hőn vele együtt dicsőítjük az Istent, ha példája után felebará­tainkkal jót teszünk; — istentiszrelet után offertórium tartatott 89 korona eredménynyel. Hat órakor a gymn. nagytermében Kit iám i Géza főispán, egyházmegyei felügyelő és Te) ray Gyula udvari tanácsos, föesperes elnöklete mellett a szokásos előértekezlet tartatott meg, mely előkészítette a közgyűlés anyagát, különösen Kiéte egvház felebbezését, a számvevőszéknek a kiétei kül­biriokosok KIÓZMSH ügyében hozott határozata ellen. Esie 8 órakor a „tiszakerületi polgári felső leány­iskola gömöri internátusa" javára műsoros o-télv lett rendezve, melynek ugy erkölcsi mint anyagi s l eró vá­rakozáson felüli voll. 30-án reggel 8 órakor Kármán István egyházme­gyei főjegyző imája után Kulinyi Géza egvhm. telii­gvelö meleg szavakkal s iilvözlettel nyitotta meg a közgyűlést, társelnöke Tej ray Gyula őesperes viszont üdvözölte a felügyelőt főispánná történt kinevezte!ese alkalmából. Egvházmeg.ei felügyelő őszinte szavakkal emiékezik meg n< hai Dr. Markó Sándor rozsnyói volt közjegyző, egvházi életünk e kimagasló alakjáról, a ki működésével a közpályán munkálkodó embernek legna­gyobb jutalmára, a hála és elismeresre 'dy nagy mérv­ben tette magát érdemessé, indilv »ryozz-, hogy emléke jegvzőkönvvi pontban örökittessek meg s a gyászoló családdal közöltessék. Ezután a zsinatra kiküldendő képviselőkre adott szavazatok felbontásával megbízott bizottság számol be a szava7á* < redménvével: megvá­lasztattak Kubinyi Géza. f-Fetwsy Bertdan. Terray Gvula é- Bartholomaeidesz László. A nagv gonddal ösz­szeállitott terjedelmes főesperesi jelen'és a közigazga­tási élet megnyilvánulásáról, építkezésekről, ajándékok­ról. hivatalbeli változásokról. köszönettel s elismeréssel fogadtatott A hemu'atkozö n.j 'elkészekft. Seffiirors'ky Bélát. Posch. Gusztávot. Fabry Tivadart és Moravcsik Jenőt. B^tholom^eirle^v: László buzdító szavaival veszi fpl az egyházmegye köfe'ékéhp, az esküt tett uj tanító-

Next

/
Thumbnails
Contents