Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-08-09 / 32. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 357 á'fjHtok tétlenül hanem cselekedjetek s ha van bennetck erö, bátorság, kitartás — akkor, a mint ő mondá, veszitek a Szí. Lelket és lesztek neki tanúi Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a földnek mind végbő halaráig!" Mi is merengtünk — talán egy ötlet alkalmából beszéltünk is, de — bár az idö már a küszöbünkön — még mindig nem tudjuk mit cselekedjünk, ennélfogva még nem is cselekszünk . . . Nem akvrom hinni hogy ez az „állásez a tétlen kedés tehetetlenségünknek, — csupán csak — tanácstalanságunknak a tanújele .... Legújabban egy ujabb terv járja be egyházunk beikéit. Magában véve az eszme igen szép s minden elismerésre méltó. Az Evang. Egyh.-iskola hasábjain — bár nem epp olyan értelemben—már több mint egy évtizede ajánlottam egy dunántuli egyház már életbe is léptette — megvalósította. „Gyűjtsön minden egyház maga számára alapot — ezt tegye félre s 100 evig ne nyúljon hozzá, hogy az kamatom kamatostul egv tekintélyes összeggé növekedjek a n;elynek jövedékét a boldog utódok élvezhetik egyházi életüket fejleszthetik, templom, s iskoláikat felvirágoztathatják." . . . Gyönyörű perspectiva. Világhírű események — vagy személyek emlékére fákat szoktak ültetgetni, melynek lombjai alatt az utódok elgondolkoznak a nagy eseményekről va y személyekről és örülnek a reménységnek, hogy a fa több nemzedéket fog árnyékával felüdíteni és esetleg gyümölcsöt fog teremni. De bár milyen dicséretes igyekezet a „jövö"-röl való gondolkodás, mégis — ha egyébként a ,n>dt

u megrövidíteni nem akarjuk — ez csak másodrangú kérdés lehet Aztán nézzük csak mi lesz az eredménv? Tegyük fel. hogy az X i egyház, 200-300 lelket számláló egyház összehoz nagy megerőltetéssel mondjuk 100 koronát — ez az összeg felnövekszik 100 év múlva 1600 koronára. Váljon mennyire fogia ez az 1600 kor. tőke elébbre vinni az X i egvház fejlődését állapotait — 100 mond száz év múlva?! Hátha meg sem éri ? f És addig is élni ke'l! És a jubileum a következő saeculum alatt nvomtalanul eltűnt. A közvetlen utódság a reménységen kivül, hogy majd 100 év múlva jobb idők fognak elkövetkezni — semmi, de semmi nyomát nem fogja látni — érezni — a mostani jubileumnak. — Nem ! Nékünk első sorban nem arra a reménvséggel biztató fára van szükségünk; ámbár hisz' a hol elültetik azt — dicséretes dolgot cselekesznek. Nekünk nem azt a szegény gvülekezetet, a mely a megélhetés nehéz gondjaival küzd, kell megterhelnünk — habár a mag.*! javára megadóztatnunk — mes«ze reménység érdekében, de arról gondoskodjunk, hogy azt a szegény egyházat felsegítsük, támogassuk, hogv az ujabbi évszázadban el ne pusztuljon s az ötszáz éves jubileumot — ha lehet gyarapodva megerősödve megérhesse ! E célból — hangoztatom — első sorban nem arra a bizonyos fára van szükségünk. Mert ha még olyan szép i* a reménység, de hfánvozni fog belőle a nagvobb szabású alkotás — az erők elforgácsolódnak — és hinnvozni fog — a mi pedig kell, hogy a jubileumi alkotásnál kidomborodjék, hiányozni fog az egység — az pgytcwesséa. Nézetem szerint mulhatlan szükségünk van — egy mély tora, a mely mint a kárpáti tengerszem egy magas hegyen elhelyezve — belőle az élő vizek patakjai csörgedeznenek, melyek a lankadni készülő mezőket megöntöznék s felfrissítenék ! Az a magas hegy lenne az egyetem s a rajta elhelyezett tó a már meglévő közalap — melyet ez úttal melyiteni — gyarapítani kellene. Mit cselekedjünk? Meg mondta ezt már évtizedek előtt két fehér ruhába öltözött férfiú. Egyházunk iránti szeretet volt az a ruha, a melyben — az egyház jövője felett elmerengő tanítványok előtt megjelentek. S ezek megmondták: mit cselekedjünk? Az egyik volt. bold emlékű báró Radvánszky Antal — a másik, ennek utóda br. Prónay Dezső, az egyik a közalap megalkotója, a másik gyarapítója. Ez lenne egy alkotás a melyben mindnyájan és együttesen közreműködhetnénk. A jubileumig még öt esztendőnk van. A br. Radvánszky számítását véve alapul — volt a 70-es években 600000 családunk — hozzávéve a családon kivül élő de kereső s igy áldozatképes egvháztagokat — vegyük alapul 750.000-et. Adna mindenik átlag öt éven át 1—1 összesen 5 koronát — s ezt, az áldozatot mindenki szívesen meghozná — ez a jubileum esztendejében kitenne 3,750.000 — mondjuk kerek három millió koronát. A német protestáns világ is készül a jubileumhoz. Céltudatosan egy hadisorban haladnak. Ök is jubileumi alkotást szándékoznak létrehozni — nagyot, szépet, emlékezeteset! Ök az osztrák testvér evang. egyháznak egy ajándékot akarnak átadni : ajándékot 1000000 kor. értékben. S mi magunknak ne hoznók meg ezt az igazán szerény — végeredményben mégis imponáló áldozatot, a mely aztán méltán viselhetné a jubileumi alkotás jelzőjét ? ! Meg hozzuk — ha egvetértünk és pgyüttérzünk csak tessék kezdeményezni ! Ismételve is felhívom minden egyhízát szerető hitrokon figyelmét a példaadás fényes, fehér ruhájába, előttünk tündöklő két férfiura. Kövessük példájukat. „Megemlékezzetek ti előttetek járókiól, kik néktek szólák. az Istennek beszédét: kiknek kövessétek hit őket !* Hozzuk meg mi is áldozatunkat a közalapra ! Ezt. cselekedjük atyámfiai! Farka* Gcjza. B E L É ü E T. Csüggesztő adatok. Minden osztály szövetkezéssel akarja hatványozni erejét, befolyását, hatását, csak a mi lelkészeink nem látják be a szövetkezés nagy előnyeit. Egyesületet alkottunk, hogy egyházunk és testületünk érdekeit, jogait hathatósabban védelmezhessük és ápolhassuk, s fejlesszük a testületi szellemet is, amire a különféle theologiai irányok, társadalmi körülmények, szolgálati nyelv széttagoló hatása nvellett fokozott mértékben van szükség mi nálunk az egyház érdekében is, a magunk érdekében is.