Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-07-12 / 28. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 301 tartósága pályázatot, hirdet egy magyar latin, esetleg latin- történet tanszékre, mely a pályázat eredményéhez képest, egy próba év kikötése mellett rendes, vagy he­lyettes tanárral fog betöltetni. A rendes tanár törzsfizetése 2400, lakáspénze 500, ötödéves korpótléka öt izben 200—200 korona és az állampénztárból megfelelő személyi pótlék. A törzsfi­zetés idővel 2800, illetőleg 3200, a lakáspénz pedig az egyes fizetési osztályoknak megfelelően 650, illetőleg 800 koronára emelkedik. A helyettes tanár javadalma 1600 korona. Az ötödéves pótléknál a máshói töltött rendes tanári évek beszámíttatnak. A megválasztandó rendes tanár tagja az 1894. évi állami nyugdíjintézetnek. Pályázhatnak oly ág. hitv. ev. tanárok, illetőleg tanárjelöltek, kik a megjelölt szaktárgyakra képesítve vannak, vagy azokból szakvizsgát tettek. A kellőképen felszerelt folyamodványok a Tolna­Baranya-Somogyi ág. hitv. ev. egyházmegye isk. nagy­bizottságához intézendők és f. évi augusztus hó 10-ig Bonyhádra a főgimnázium igazgatóságához küldendők. A személyes bemutatkozás ajánlatos. Az alkalmazandó tanár állását f. évi szeptember 1-én tartozik elfoglalni. Bonyhád, 1913. junius 22-én. Gyalog I.,tmn 3—3 ' főgimn. igazgató. Irta: Dr. Mikier Károly, az egyházjog egyetemi m. tanára eper­iesi evang. jogakadémiai dékán, a tiszai egybázker. vil. jegyzője. Ev. lelkészek és egyéb egyházi tisztviselők, valamint evana% iskolák mégrendelhetik 15 kor. bolti ár helyett 10 korona kedvezmé­ményes áron a szerzőnél. A 772 lapra terjedő mű kiterjeszkedik eg3 Tházunk alkotmá­nyának történetére, a jogforrásokra egyházunk és az állam, vala­mint a hazai felekezetek közötti viszonyra, egyházunk mai alkot­mányára és közigazgatási jogára s kimerítő betüsoros tárgymutatója segítségével mindazokról a jogkérdésekről azonnal tájékoztatást nyújt, a melyekkel lelkész vagv más egyházi tisztviselő az egyházi közigazgatás terén nap-nap mellett találkozik Mi az igazság Irta: Ruprecht Ede, ford. Kiss Béla Ara 2 korona. Kapható: Kókai Lajosnál, Budapest, IV., Károly-ufca 1. Telefon 74—94. Most jelent meg: fi bűnösök Evangéliuma Három elmélkedés a tékozló fiu példázata alapján Irta : Paulik János Figyelemre méltó beszédek! Ara SO fillér Takaró Géza két ujj füzetkéje: fi gyönygyfoereshsdő. fi feereszfyény lelkipásztor Eszményképe. Ára 20 fillér Ára 3D fillé Kapható a Luther Társaság könyvkereskedésében BUDAPEST, VIII., S/entkirályi-u. 5l/a m mmmmm-mmm m ^mt^-mm&ttim "T í I > / \ I \T É 8 k i I 1 i 8 k 1 m v JZER j \j n VJ Ii i\ i \ 1i \J ii műasztalos, oltár­építő és templombe­rendezési vállalata 1 \j ICossufh Lajos-utca 24. sz. |) | Telefon 578. Telefon 588. | mmmm '^mmmm^^m^fmim^mmmisíí mm á alapítva 1793. évben baktai EGRY FERENC. Kisgejocz (Ungniegye.) Budapest, VI., LeheB-ufca 8. a Budapesti felefan Z5—33 harang és ércöntőde, cs. és kir. szabadalmazott harang felszerelések, vas harangláb gyár. Kitüntetve: Páris 3 drb. érem. Yarseille 1, Mos/.kva 2, Bécs 2 ; Budapest 4, Szeged 1, Székesfehérvár 4, Kecskemét 1, Pécs 1 t Hódmezővásárhely arany oklevél. Békésm gazd egyesület. Or­szágos gazd. egyesület. Győrvidéki gazdasági egyesület. Or­szágos Iparegyesület. Országos vas- és fémipari kiállításokon disz­érem Ezenfelül 3 darab érdemkeres/.t, egy a sófiai érsektő^

Next

/
Thumbnails
Contents