Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-21 / 25. szám

2! 4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 zetői, köptük első sorban a megye alispánja Piskorics Ferenc, továbbá a gör. keleti és izraelita hitközségek képviselői. A templom felavatását horvát nyelvű liturgia, magyar és német imádságok elmondása után Gyurátz Ferenc püspök eszközölte elsőben magyarul, majd meg gyönyörű, hatásos német nyelvű egyházi szónoklatban. Utána Szerényi Sándor osztott urvacsoi at cseh nyelven. A templomi szertartásokat fényes közebéd követte, me­lyen képviselve volt a város megannyi hatósaga, a gör. keleti és izraelita hitközségek. Tósztokban sem volt hiány, bár valósulni is meg mindaz a jó kívánság, ami elhangzott, hogy lenne itt erős, buzgó gyülekezete ev. egyházunknak. Megemlítjük meg, hogy a templomra egy áldozatkész magyarországi úrnő lOüO K.-t, a hor­vát kormány egyelőre 1500 K t adományozott. Szakvizsgálat. A pozsonyi theol akadémián f. hó 12 és 13-an volt a szakvizsgalat. Összesen nyolc jelölt jelentkezett vizsgara, akik a vizsgát — egynek kivételével — sikerrel megállották. Jeles eredményt Endreffy János es Bernáth Sándor értek el. Lelkészválasztási mozgalom. A nagyszénást egyházban f. hó 22 én lesz a lelkészválasztás. Jelölve vannak: Kati-t Kálmán és Zoltán Emil budapesti se­gédlelkészek és Terényi György szentesi káplán. Uj evang. főgimn. Beszterczebányán. Evang. közegyházunknak újra egy életerős intézménye ébred uj és tetterősebb eleire a beszterczebányai régi gim­náziumnak teljes főgimnáziummá való fejlesztésével. A közel uégyázázévös iskola régi szebb idejének bizonyára méltó folytatasa lesz a jövő. Schreml Á rahám és Bél Mátyás megihlető emlékezete bizonnyal megfogja hozni a maga gyümölcsét. Már ez év őszén a buzgalmáról országosan ismert egyház megnyitja gimnáziumának V-ik osztályát. A fejlesztés évrői-evre fokozatos lesz. Az intézet népszerűségét nagyban emeli jó hirü alum­neuma, melyben bármelyik tanuló évi 150 K-ért egesz évre ebédet és vacsorát nyerhet. Az evi tandíj 40 K. Az intézet jelentős segitő könyvtárakkal és gyógyszer­alappal bir. A tanulók orvosi kezelese díjmentes. Sze­gény és jó tanulók tetemes engedményekben és szép ösztöndijakban részesülhetnek. A letűnt századokban messzi földről jartak a tanítványok az akkori virágzó főiskola felé. Az ujjá születő intézet iránt is bizonyára meg lesz a kollő érdeklődés és hitbuzgóságbűi fakadó pártolás. Felvételi hirdetmény. A tiszai ág. h. ev. egy­házkerület eperjesi kollégiumának tanitóképző intézetébe való felvételért folyomodók Geduly Henrik püspök ur őméltóságához intézett kérvényeiket a szükséges okmá­nyokkal felszerelten lehetőleg f. hó 28-ig küldjék be a koll. tanítóképző igazgatóságához Eperjesre. Az igazga­tóság szives készséggel szolgál a szükséges felvilágosí­tással. Eperjes, 1913 junius hó 12 napján. Gerhard Béla, tk. igazgató. Az iglói ev. egyházköszég évkönyve az 1910 —1912, évekről. Szerkesztette Dr. Walser Gyula lel­kész. 90 lap. E magyar és német nyelven szerkesztett évkönyv hű tükörképe főleg anyagilag virágzó iglói ev. egyházközségünknek. Tartalmas jelentéséből sajnálattal értesülünk, hogy úgy látszik Iglón is „kül és bel ellen­ség s az utóbbi talán a veszedelmesebbik — egyaránt veszélyeztetik egyházunk hajójat." Erdeme szerint elpa­rentálja bold. Zelenkát, s melegen üdvözli uj püspökün­ket: Gedulyt méltán eképen: „Egyházkerületünk boldog­nak vallhatja magát, hisz' oly férfiú került az él ere, kit kiválló szellemi tehetsége és a mi jelen helyzetünket tekintve, különösen említésre méltó az ő szigorú luthe­ri pozitív irányú álláspontja, egyházias gondolkozása és a 3 — kerületünkben szükseges Dyelvnek birása a főpásztori hivatalra egyenesen praedestinálták . . . s oly kiváló férfiúra esett a választás, a kire egyházkerü­letünk csak a legnagyobb bizalommal, és jogos remény­nyel tekinthet." Nagydolog e hű jellemzés Iglón! — Híven jellemzi Topscher és Münnich felügyelők, Fischer igazgató, Philippi tanitó és mások munkásságát is, csak túlsókat említi azok .érdemeit." A „szigorú lutheri po­zitív irányú álláspont" nem ismer érdemeket, hanem csak hű szo'gálatokat.. Adományokból és hagyományok­ból is jutott iglói ev. egyházközségünknek. Továbbra méltán sürgeti a jelentés az anyában és a fiJiákban a sok vallástanitásra való tekintettel a 2-ik lelkesznek ál­landó alkalmaztatását és örömmel jelzi Münnich felü­gyelő„magas összeköttetései réven" az ev. polgári le­ányiskola allami kibővítését és állandó segélyezéset. Végül kesereg amiatt, hogy kevés kivétellel alig érdek­lődik a fiatalabb nemzedek az istentisztelet és a gyü­lekezet ügyei iránt E jelenség egy ev. gyülekezet é'etében annál aggasztóbb, mivel csak akkor van igazi értéke autonómiánknak, ha azzal lelkiismeretesen es bölcsen élünk ..." És valamivel tovább méltán felpa­naszolja, „hogy épen azok kerülik a 18 magyar nyelvű istntiszteletet, akik azt legállhatatosabban kívánták." A tekintélyesebb offertóriumok s a távolabbi céloknak is szolgáló gyűjtések között sajnálattal nélkülöztük a Theol. Otthont, mely nagy hivatásánál ós szűkös anyagi viszo­nyoknál fogva 3 egyházker. közgyűlés határozatából is egyházközsegeink nagylelkű támogatására valóban szorul és erdemes. Az egyházközség vagyona volt 1911. végén 1.638 380 kor., a mi 5.177 kor. szaporodást mutat fel. A népmozgalom a lefoly 3 év alatta kö.etkező: Szül. 57, 70, 61; konfirm. 18, 31, 38; esketett 13, 16, 18; még pedig 7, 8, 8 vegyes; meghalt 44, 41, 54; urva­csorázott 696, 803, 788 (bizonyara a gimn. ifjúsággal együtt), kitért 3, 1, 1, áttért 1—1 kath. és zsidó sze­mély. Az egyház és a gimnázium nagy befolyású és munkásságu felügyelője Münnich Kálmán. Az évkönyv kiadásaira 268 kor. folyt be. Egyházi adó nincs. A filiak igen megnehezítik a lelkész belmissziói tevékenységét. Tudtunkkal az egyházközségben egy virágzó nő és dia­konissza egylet is működik. Sz t

Next

/
Thumbnails
Contents