Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-21 / 25. szám

2! 4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 tőjébe ? Ezen gondolkodott és töprenkedett a fiatal kezdő. Egy nap a gyermekeknek az „öröm"-ről és „boldogság"-ról tartott előadást. Megkérdezte aztán a gyermekeket, közülük ki volt már boldog, ki örült már igazán ? Eleinte csak bámultak a gyermekek, a feltett kérdésen, mert ugyan ki törődött avval, akár odahaza, akár az iskolában, hogy ők boldogoknak érezték-e már magukat, vagy sem? hogy örültek-e már az életben valaminek, vagy sem ! Egyiknek eszébe jutott a kérdés feltevése által, iszákos apja, másiknak beteg anyja, harmadiknak az éhség, a szidás, a veszekedés, az ütlegek, az utcai csavargások. Ök boldogok? „Nem, nem voltunk még boldogok I*

4 Óh micsoda vallomás ! De micsoda vád is egyúttal! Itt segíteni, tenni kell! Do hogyan? Ha a szülői ház, ha az iskola, ha az egyház nem örvendeztette még meg e kicsinyeket, vájjon hogyan fog ez a fiatal kezdő segíteni? A gyermekeknek azt mondta, irják le iskolai dolgozat gyanánt a következőket : „Milyen az otthon, milyenek szüleik, testvéreik, milyen a lakás, mit kell dolgozniok, mit esznek, minek örülnek, mi esik nekik nehezükre." írják meg mindezt őszintén. Nemsokára 80 iskolai dolgozat volt a fiatal kezdő lelkész kezében. Magával vitte. Átolvasta. Elmerengett a dolgozatok tartalmán, mert a legkülönfélébb képeket, miket természeti felvételnek lehetett volna nevezni, mutatták be neki. Az egyik dolgozat szórói-szóra íme ez: „Négy leány és öt fiútestvérem van. Tizenhármán volnánk és atyám leesett az első emeletről, és eltörte a lábátés nem tud dolgozni. Öt ágyunk van Öt órakor én és anyám munkába megyünk. Egész héten át más meleget nem eszünk csak kávét. Karácsonykor fekete kenyeret ettünk. Anyám esténkint többször sir, mikor mi lefekszünk. Kis testvéreim mindig azt mondják, csak ha mi is egyszer boldogok lehetnénk, legalább egy napig. Kis testvérem nagyon szeretne egy lovat." Egy 11 éves fiu ezt irta: „Atyám nem szeret engem. mert két atyám van. Az egyiket Jánosnak hivták, a másikat Károlynak. A János mindennap hat korsó sort iszik. A másik atyám Amerikában van. Anyám jó, de atyám nagyon mérges ember. Sokszor kaptam már verést. Hust nem kapok." Egy kis lány ezeket irja : „Testvérem már két év óta beteg. Fiútestvérem féléves, de mindig beteg. Ez azért van, mert délben nincs ebédünk, mert atyám sokat iszik és anyám nem tud semmit sem keresni. Örülök, ha kint vagyok az iskolából, mert akkor tudok már segíteni a pénzszerzésben anyámnak. Anyám mindig azt mondja nekünk, hogy már nem szereti az életet. Legszebb óránk az, mikor atyám nincs itthon. Sokszor hideg szobában ülünk és nincs mit enni. Lakásunk 260 K-be kerül, anyám gondoskodik a lakbérről és a ruháról." Egy fiu ezeket irta: „Este atyám a korcsmába megy és kártyázik. Egyszer kérdeztem atyámat, mért nem jár templomba, akkor azt mondta, mert nem hisz. Ha anyám a templomba megy, akkor atyám mindig szidja, de anyám azért mégis megy. Nálunk nincs asztali ima." Egy másik fiu dolgozatában ezek olvashatók: „Atyám azt mondja, a papok az nkai, hogy a kenyér olyan drága. Atyám már sokszor megvert, ha ártatlan is voltain." Ilyenek és hasonlók voltak a dolgozatokban megírva. A hivő lélek bizony átérzi azt sok szenvedést, melyen e zsenge gyermek lelkeknek oly korán át kellett menni. A nürnbergi segédlelkész is érezte, hogy a gondjaira bizott gyermekek, kevés friss levegőhöz és melengető nap sugárhoz jutottak. Érezte, hogy akármilyen uton módon, de ezeket a fiatat szenvedőket, meg kell váltani szenvedéseiktől, örömtelen gyermekkorukat örömteljessé, a kis boldogtalan penészviragokat, boldogokká kell tenni. De hogyan? A kis szenvedőket imájában az Úr elé vitte, tőle kért segítséget. Tudta és hitte, hogy aki kéri az Urat, uz meghallgattatik. Meghallgattatott. Az 1£12 év tavasza, kicsalta a segédlelkészt a város zajából, ki a szabadba. Amint kiért a városból, egy puszta, nagy föld darab terült el előtte. Szemlélte. Gondolkodott. Ábrándképek suhantak el lelki szemei elölt. A nagy térséget egy kerítéssel latja körölövezve. Látja az ekét, mint hasítja fel az eddig parlagon hevert földet; látja mint teszik szorgalmas ember kezek termékennyé a puszta föld darabot; mint sürögnekforognak ott az ő fonnyadt arcú iskolás gyermekei a különféle ágyások körűi; hogy örülnek annak a kis földdarabnak, mit sajátjuknak mondhatnak; hogy buzgólkodnak fiuk és leányok a kertivetemények bevetesével. Tisztában volt tervével. Latta már az utat és módot, hogyan teheti boldogokká kicsinyeit. A földdarabot hamarosan megvétette áldozatkész, hivő lelkek által. BekeriteUe es fölszántatta. Most kiosztásra került a sor. Minden gyermek egy kis ágyást kapott, melybe tetszése szerint szabad volt bármit vetni. Hogy jöttek a szülők és nagyszülők, meggyőződni arról, vájjon tényleg igaz-e, hogy gyermekük egy kis földdalabnak boldog birtokosa; s mikor látták, hogy tényleg igaz, látni kellett volna, mily örömmel láttak hozzá a felásáshoz, ho^yanjosztogatták gyermekeiknek, a jó tanácsokat. Egyszerre benepesedett az azelőtt üres telek. Néha 200—300 ember is sürgött forgott az ifjúsági kertben. A gyári munkából hazajövet, az apautja ezentúl nem a korcsmába vezetett, hanem ki a szabadba, az ifjúsági kertbe, gyermeke ágyásához, utána nézni hogy mint nő, fejlődik minden. Egy kettőre 130 boldog tulajdonosa támadt a kertnek. Az azelőtt szomorú iskolások, most örvendezve siettek szabad óráikban kis