Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-05-31 / 22. szám

2! 4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 nak, kikötheti, hogy a korpótlékok összegének egy bizonyos hányadát az egyház köteles viselni s hogy az elismerést megelőző lelkészi szolgálat korpótlék szempontjából nem számit." Ezzel az egyházközségek szervezését nagyon megnehezítik s úgyszólván a minisztertől teszik függővé. A törvényjavaslat hibája, hogy a korpólékot a katholikus lelkészekre, sőt a „helyi káplánokra

1' is kiterjeszti. Ezzel a r. kath. egyháznak ismét mérhetetlen anyagi előnyöket nyújt az állam kárara, és a r. kath. állandó káplánokat a mi családdal küzdő lelkészeinkkel egyenlősiti. Azzal, hogy a korpótlékot csak a 3000 koronáig terjedő fizetéskiegészitésre szánják, a törvényjavaslat nem tesz egyebet, mint a mai állapotot foglalja törvénybe. A 3000 koronán felül lévő lelkészi fizetések után a korpótlékot ezután is az egyházak fedezik majd azokból az államsegélyekből, amelyeket e célra is felhasználható szabadrendelkezésre nekik az állam kiutal. E tekintetben tehát addig, mig valamely kormánynak, akár politikai okból is eszébe nem jut az e célra adott dotációt megvonni, egyelőre nincs ok az aggodalomra, de az autonomia folytonos és tervszerű megnyirbálása, ellen már egyszer erélyesen tiltakozni kellene. Pedig a második törvényjavaslat is, amely „az elemi népiskolai oktatás ingyenességéiül szóló 1908. évi XLYI. t c. 7. szakaszának kiegészítéséről" szól, ismét mélyen belenyúl iskolai önkormányzatunk amúgy is megtépett rendszerébe. Az 1. §. azt mondja, hogy „az elemi népiskola hatodik osztályának záróvizsgájához a vallás- és közokt. miniszter külön megbízott iskolafelügyelőt (miniszteri biztost) küld ki." Ezt még az országgyűlési képviselőválasztásról szóló törvény ujabb jogkiterjesztésének érdekéből csak meg tudnánk érteni, az állam legfőbb felügyelőhatóságának jogköréből még ki tudnánk magyarázni, de mire való az autonomia ismételt megnyirbálása ezzel a rendelkezéssel, hogy „a záróvizsga az illetékes iskolafelügyelő által megállapított napon a többi osztályok évi vizsgájától elkülönítve tartandó meg." Sőt e javaslat szerint a kiküldött iskolafelügyelő évközben is figyelemmel kiséri az iskolákat. — ami előre nem is látható jogkiterjesztést foglal magában az iskolafenntartó egyházak hátrányára. Tisztelettel kérdezzük ezek után, érdemes-e még iskoláinkat nagy áldozatokkal fenntartani? Nem volna-e jobb, ha az ezekre fordított összegeket másnemű belmissziói célokra és feladatokra használnánk fel ? De egyáltalán hol van a határa az autonómiának és az állami beavatkozásnak? Szeretnénk, ha vezórembereink és politikusaink ezekhez a kérdésekhez nyilvánosan hozzászólnának. Az eperjesi egyetem. Az ország három részre oszlásának idején, midőn Sáros megye mint egyike a török hódítástól mentes vármegyéknek kötötte össze a nyugati és keleti Magyarországot: született meg a nagy eszme, egyetemet létesíteni Eperjesen a folytonos harc és széthúzás közepette egyesítő központot, biztos tűzhelyet teremteni a kultúrának, a protestantizmusnak. Gazdasági ós kulturális szükségletek vitték erre az eszmére a magyarságot. A bécsi kormány egy tökéletlen u n. merkantil gazdasági politika eszmekörében kifelé a védővámok, befelé a monopoüumok és nagybérletek (abaldók) rendszerét léptette életbe, melyek a magyaroknak is állandó sérelmeit képezték. A nagy kereskedelmet busás haszonélvezetért egyes társaságoknak, a bányászatot egyes családoknak, pl. nálunk a Joanelli családnak adták bérbe. Hogy kereskedő ós iparüző polgáraink és bányatulajdonosaink, kik között főrendűek is voltak, ezekkel csak némileg is tudjanak versenyezni, mindig több és több szakismeretre, intenzivebb üzemre volt szükségük. A kormány azonban a közoktatásból is monopoliumot csinált. Rossz^gazdálkodás mellett a bécsi egyetemnek járó 4000 frt. segélynek a tizedrészét sem fizette meg mindig. A felsőbb oktatást teljesen a jezsuitákra bizta. Ausztriában a béc9Í, gráci, prágai, olmiitzi, innsbrucki és lembergi (1660), nálunk ugyanekkor a kassai és előzőleg már a nagyszombati egyetem kerül a kezükbe. Már pedig a jezsuita-rend első sorban nem tanitó, hanem téritő rend volt s nagy eredményeket csakis az utóbbi téren ért el. Az alapítólevelekben, krónikáikban mindenütt a kath.