Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-04-19 / 16. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 123 Halálozás. Zimmermann Andor a gölnicbányai ág. h. ev. egyházközség f. év március hó 1-től nyuga­lomba vonult lelkesze, április 16-án hosszas és kínos szenvedés után 52 éves korában elhalálozott. Született 1861 év nov. 26 án Toporczon, Szepesvármegyében. Elemi iskoláit Toporczon, a gimnáziumi osztályokat Késmárkon és Rozsnyón végezte, közben Buscczon, Szepesvármegyében egy evig segédtanítói állást is vi­selt. Az érettségi vizsgálat letevése után Eperjesre ment, hol a theologián mint hallgató iratkozott be, iit 2 év­folyamot, a harmadikat magánúton végezte, közben pe­dig nevelő volt Bökiben, a 4-ik tanfolyamot pedig Pozsonyban hallgatta. A göttingai egyetemnek is hall­gatója volt rövid ideig, honnét az akkori tatraaljai fő­esperes hívta magához Topporczra segédlelkesznek. Felavattatott Rozsnyón 1885 julius 20-áD. lopporczról Gölniczbányára hivatott meg segédielkésznek, hol meg­nősülvén, neh. Grátz Mór halála után ugyanott rendes lelkésznek választatott meg. Neje rövid néhány évi együttlét után elhalván, másodszor nősült, nőül vévén Scholtz Elzát, kivel élte utolso napjáig a legbohiogab ban élt egydtt. Első nejétél egy gyermeke maradt, a másodiktól 5. Nyájas, rendszerető, családját boldogító családapa volt, mint lelkész kötelességtudó, egyhazát hőn gondozó és szerető lelkipásztor, ki papi lelkülettel és nem eredmény nélkül faradozott annak érdekében. Elhunyta nagy csapás különösen nagy családjára, kik rajongásig szerették a boldoguítat. Temetése apr. 18-án volt Gölniczbányán. Áldás emlékére. Evang. szeretetház Amerikában. A clevelandi első magyar ágostai hitvallású evangelikus egyház egy szeretetház felépítését vette célba. A tervezett szeretet­ház az egyház temploma mellett épül fel -."Még e nyá­ron. Huszonöt árvagvermek, nyolc-tiz elöregedett és egyedül álló asszony fog benne otthont kapni; napközi otthont találnak itt azok a gyermekek, kiknek szülei nappalukat munkában kénytelenek eltölteni ; szeretet­teljes és biztos menhelyet találnak itt azok a leányok, kiknek nincsen otthonuk vagy foglalkozásuk : végül itt kapnak lakást azok a diakonisszák, kiket az egyház betegeinek ápolására alkalmazni kiván. — Az in­tézet felépítése és felszerelése körülbelül 15,000 dol­lárba fog kerülni. Ezen összeg előteremtése céljából Rúzsa Islvá.n clevelandi lelkész kérelemmel fordult az amerikai magyar egyesületekhez és egyházakhoz. Fára­dozását koronázza siker. Esküvő. Kruttschnitt Antal pestmegyei alesperes, soltvadkerti lelkésztestvérünk fia Antal április hó 28. Budapesten a Deák-téri templomban esküszik meny­nyasszonyával Beryl Elza kisasszonynyal. Áldást kíván­nunk a leendő párnak. Lelkészválasztás. A kemenesmagasi-i gyülekezet szótöbbséggel Szabó István némethidegkuti lelkészt, — a somlószőllősi gyülekezett egyhangú felkiáltással So­mogyi Károly helybeli administratort válaszotta meg rendes lelkészévé. Lelkésziktatás. Tarczay Andor volt orosházai segédlelkésxt, kit a sörkuti ev. egyházközség választott meg lelkészének, a Bulkeszire megválasztott Alexy Mátyás helyére, április hó 6-án iktatta be hivatalába Székely Gyula tátraaljai főesperes Kallath Károly sze­pestótfalvi és Hoikó Mihály rókusi lelkészek közremű­ködése mellett. A beiktatási ünnepélyen felette nagy­számú közönség vett részt, különösen a szomszéd községekből voltak sokan jelen. Lelkészjelölés. Jónás Andrásnak a L arczaujfalusi eklézsiába távozásával megürült zajzoni lelkészi állasra a napokban tartott közgyűlésen Boczkó, Dávid és Hu­dák s. lelkészek jelöltettek, akik közül, miután az utóbbit már személyesen ismerik, a két első próbaszó­noklaba meghívatott. Jótékonycélu hangverseny. Minden tekintetben fényesen sikerűit tomboiajátékkal egybekötött nagy monstre hangversenyt rendezett f. hó 5-én a suiystar­jáni evang. egyház uttani acélgyári éb benyatársulati jeles zenekarok közreműködesével, ineiy ugy anyagi, mint erkölcsi sikerével-valóban minden varakozast felül rnult. Nemcsak a helybeli, de a vidéki intelligen­cia is majdnem kivétel nélkül megjelent az estélyen, mely művészi tekintetben is elsőrangú volt — s meg­hozta a maga adóját a jótékonyság oltárara is. A vallás­felekezeti különbség e napon mintha teljesen eltűnt volna a lakosság között s a róm. kath. egyháztagok is, élükön esperes plébánosukkal igen nagy számban vol­tak képviselve. — A tiszta jövedelem 1180 kor. 83 fillér. Ez mindennél ékesebben beszél. Lelkésztestvérek szives fegyelmébe. Tekintettel arra, hogy mind gyak: abban előfordulnak esetek, midőn templomra, iskolára gyűjtő egyházak olyan gyűjtőkönyvecskéket bocsátanak a nyilvánosság elé s adnak a suplikánsok kezébe, a melyekben sem az ille­tékes főesperesnek, sem a püspöki hivatalnak aláírása és ajánló sorai nem találhatók, a sok kellemetlenség kikerülése érdekében s az egyházi rend szempontjából is ezúton hívjuk fel a lelkésztestvérek figyelmét e sok­szor tapasztalt hiányra. Akár a vármegye területén, akár az egesz országra szóló gyűjtéseknél nemcsak az illetekes politikai hatóság engedelye, de az illetekes egyházi hatóságok jóvahagyása és ajanlata is feltétlenül kikérendő s a gyűjtő könyvecskékbe felje^yzendő. A lelkésztest.érek, a kik oly egyhazakban műkődnek, a hol bármily egyházi célra gyűjtés válik szükséges-e, leghelyesebb, ha a gyűjtő könyvecskéket a helyi lelkész aláírása után nyomban a felettes egyházi hatóságokhoz terjesztik fei s ez után jegyeztetik be a politikai ható­ságok engedélyét, Oy. Az „Ösvény" 2-ik füzete. A Kovács Sándor által szerkesztett s a Luther-társaság által kiadott fo­lyóirat 2-ik száma a következő tartalommal jelent meg: Mária utja — Kovács Sándortól; A zsinati törvényja­vaslat — Dr. Masznyik Endrétől; Wagner Richárd zene-

Next

/
Thumbnails
Contents