Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-22 / 12. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 sének. A Krisztus követésének utja egy nagyon mélyen fekvő kapun vezet át : a megalázkodás kapuján, bűnös és kegyelemre méltatlan voltunk töredelmes beismerésén. Ebben a kapuban kell töredelmesen kérnünk ami mennyei atyánkat, hogy vegyen fel kegyelemebe. Időbe, imádsagba, töredelembe, könnyekbe kerül, mig ez a kapu megnyílik számunkra. De ha egyszer átjutottunk rajta, más emberré válunk ; mássá válik a mérték, mellyel a magunk s embertársaink dolgait nezzuk. A tartdlmatlan élet sivár mezőit változatos távlatban sorakozó, gazdag munkaterek foglalják el : az elégedetlenségből, bajokból származó, testet-Jeiket bénitó zűrzavar egyszerre csak az elégedett boldogság Összhangjává kezd fejlődni. Minden gondolatunk erő, minden célunk egy tökéletesebb világrendhez való igazodás, minden szemlélődésünk a bölcs rendezésben való megnyugvás lesz ! Ha kön.iyelmű voltál, meggondolt leszel; ha káromkodtál; megremülsz egy káromló szó hallatára ; ha nem voltál mértektartó : bizony kerülni fogod a mértékietlen életet! Az önteltseget alazatos szív, az irigységét szívesség, a haragot szelídség es jóindulat, a gondot megnyugvás fogja felváltani életedben ! Valóban oly birodalomba jutsz, mely sokkal magasztosabb kötelékkel fog embertársaihoz fűzni, mint amilyenben eddig voltál! Sőt biztos meggyőződésed lesz afelől is, hogy megtalálod a kulcsát annak, hogy embertársaiddal a legtökéletesebb viszonyba lépj 1 Mert mit teszel most, ha beteg vagy? — Or-oshoz megy. Tehát emberi segedelmet vársz. De ha Krisztusban élsz, nagyobb lesz bizodalmad és megnyugvásod. Ha igazadat keresed : biró elé mégy, ügyvedet vallasz. Megint csak emberi igazságot nyerhetsz. De ha Krisztus követője vagy: jobban meg tudod Ítélni, igazad van-e, vagy sem ; — nem mégy képzelt igazságokkal mások terhét szaporítani. S ha mégis menned kell, mi más bizodalommal vagy eltelve ügyed felöl ! Csapások, megpróbáltatások érnek : bizony, bizony, egykor veled mulató barátaid nem fogják rádnyitni az ajtót, ha nem tanulták meg ismerni és imádni azt, aki mindnyájunkért ártatlanul szenvedett. Uton vagy ; estére szállodába szállasz. De ha tudod, hogy a vendéglős esténként az egész háznéppel istentiszteletet tart: mi más lesz nyugalmad, mint ott, ahol éhes alakok becsülgetik, hogy mennyi lesz tőled a borravalójuk ! (Ezt azért hozom fel, mert ilyen szállóházakat már magam is meglaktam, s mert a legközelebb mult nyáron több serdülő diákommal Felső-Magyarországon utazván, amint egy kis városba érve estefelé egy szállodában körülnéztem : nem mertem ott megszállani. Nem mondom meg, hogy miért, de gondolhatja mindenki. Inkább belevágtam az éjszakába, s késő este értem be egy faluba, ahol embereimet nyugodt lélekkel lefektethettem.) Hát a cselédkérdés ! Ugyebár mindennap panaszkodunk, hogy nincs cseléd, hogy rossz a cseléd ! Ez igaz, de gondoljuk meg, hogy a legszegényebb nép elem micsoda gondozásban és nevelésben részesül Magyarországon! S mit tettünk mi arra nézve, hogy csak egy neveletlen • fiúban, vagy leányban nemesebb érzéseket fejlesszünk, az imádságra tanítsuk, a rossztól távol tartsuk ? Semmit nem tettünk, de sőt apáink se tették ! Mitől legyen hát akkor jó a cselédünk, az inasunk, a legényünk ? Vagy azt hisszük, hogy e tekintetben nincsen kötelességünk ? Sőt e téren mindenkinek másra átruházhatatlan kötelességei vannak ! S aki e •téren semmit sem tett, nincs joga panaszra sem ! 4 * * E szempontból nézve a keresztyén életet, hosszú időknek könnyelmű mulasztásait s erélyes és gyors tevékenységre való kötelezettségeink ötlenek szemünkbe. Oly mulasztások, amelyek kinzó lelki furdalással töltenek el, s oly kötelezettségek, melyek izmainkból és idegeinkből emberfölötti erök kipatanását várják. Mert ha ez meg nem történik, a ml helyünket más erők fogják elfoglalni, melyek a maguk céljai ala fogják rendelni a mi erőnket: s egy uj rabszolgaság megérdemlett jármába fognak bennünket hajtani. Ez minden időkben igy volt, s velünk se lesz máskép! A magyar társadalomnak, s városunk társadalmának is több pontján megindult már ez a mozgalom, s nekünk az a feladatunk, hogy a Krisztus szent vé rében magunkat megtisztítva, csatlakozzunk ezeknek a mozgalmához. Ne legyünk hát méltatlanok e szent hivatáshoz ! Nincs itt kicsinylésnek, kis hitüségnek, lemondásnak helye ! Itt csak a nagy elhatározásoké a jövő ! Másnak itt nincs jövője ! Aki reményét veszti és lemond : az hazudik, az meghalt, az meg is érdemli a halált. Mert látjátok, hazank és egyházunk előbb-utóbb eljut a nagy válság elé, ahol talán léte vagy nem léte is elfog dőlni. Megmarad-e akkor a haza, megmarad-e a nemzet, az ősi hit? Nagy kérdések ezek, s a mindenható Isten fogja annak idején eldönteni. Mi, akik hiszünk az Isten mindenható jóságában, hisszük, hogy nemzetünk és hitünk szent vértanúinak vére ós a tm Krisztusnak való szolgálatunk elég lesz nemzetünk ós hitünk megmaradására. De miben tudtok ti bízni, hitetlenek? Semmiben ! A ti reményetek nem lehet más, mint a szenvedésektől megváltó halál! Azért térjetek meg a Bibliához, hogy hitünk és nemzetünk bzent vértanúinak vére titeket is tisztára fürdessen, s bennetek nagy és szent elhatározásokat keltsen. (Vége.) SCaiászok az élet kenyeréhez. Gyűjti: S. Ö. 13. A húsvéti liliom. Gerhard János, egyházunk nagy dogmatikusa irja : „Több római császár olyan pénzt veretett, melynek egyik oldalán liliom volt látható, a mely virág a reményt jelképezte. A liliomot sokfelé még ma is a remény és a feltámadás jelképének tartják, a miért ezen virág húsvét -táján sokszor látható. Mert ha a liliomot tövéről lemetszve vizbe tesszük, mégis kivirit, bár azt hihetnők, hogy el kell pusztulnia. Igy Krisztus a mi egyedüli reménységünk és szivünknek egyetlen vigasza. Mikor a keresztfai, meghalt es kivágatott az élők földéből (És. 53, 8) ugy látszott mintha vége lett volna, mert ereje kiszáradt, mint cserép és a halál porába fektette (22. Zsolt. 16) De a feltámadásban ismét kisarjadt és pompásan virágzott. Mivel igy legyőzte a halált és az Isten igazságának virágát és az örök életet ismét napvilágra hozta, miként az elhervadhatatlan liliomok, ugy a mi csontjaink is újból kisarjadnak majd a sirból s ismét feléledünk mint a virágok."