Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-22 / 12. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 hogy az állam befolyása teljesen érvényesül, vagy pláne ha iskoláink az állain közvetlen vezetése és rendelkezése alá kerülnek — de evangelikus jellegük meg marad, — akkor sein szabad a közöny, a nemtörődömség hangján beszélni és intézkedni azokról. Ne felejtsük el, hogy iskoláinkban, ha államiak is lesznek azok, továbbra is evangelikus tanárok es tanítok fognak működni. Már pedig iskoláinknak evangelikus szellemét a múltban is nem az evangelikus jelleg, de az abban működök buzgósága teremtette meg. Lássuk be már valahára, hogy az evangelikus egyház szervezete és szelleme nem tűri meg a „hivatalos intézményeket." A hi\atalos egyház parancs szóra, a mint nem teremhet egyházi életet, ugy a legkörmönfontabb szabályrendeletekkel sem tehet evangelikus iskolát valóban evangelikus szelleművé. Az élő mindeneket átformáló szellem, mely egyeseket hat át, teheti csak iskoláinkat, az egyház veteményes kertjévé. E szellemben működő tanárok, tanitók, a mi igazi erőink, és semmi más. Az állam

1 evangelikus iskola, ha ily tanitóerőkkel dicsekszik, véleményem szerint jobb, mint a felekezeti evangelikus iskola, ha az azokban működő gépok, a felsőbb egyházi hatóságok szabályrendeleteinek szolgái, végrehajtói. A változott viszonyok között mit tegyünk ? Mi hát a mi feladatunk? Én ugy látom, hogy iskoláink ujabb fejlődésének gátat nem vethetünk — szegénységünk miatt. E fejlődéssel járó következményekben meg kell nyugodnunk, de azokkal számolnunk is. Számolnunk olyan értelemben, hogy az evangelikus iskoláknak, ha nem is rendelkezünk azokkal teljesen, szellemét nekünk kell lelkes és előrelátó tevékenységgel megmentenünk, ápolnunk és fejlesztenünk ? Váljon ilyen irányban tett-e eddig valamit az egyház ? Hogy a múltban tett, — nagyon jól tudjuk. A tanárok, sőt a tanitók között is sokan külföldi egyetemen megfordult férfiak voltak, a kik az egyházszeretet és az evangelikus szellemet a nagy evangelikus focusokban szivtak magukba. Ma a tanitó és tanárképzéssel ki törődik nálunk ? Tanitóképezdéink vannak. Hiszem, sőt tudom, hogy ezeknek tanárai feladatukat lelkesen töltik be. Egyházi szempontból azonban igen fontos, hogy ily szakiskolákban önálló rendes vallá3tanári székek legyenek. Vaijon minden evangelikus tanitóképezdében be van-e töltve e tanszék? Igazán hallatlan, ami tanügyi politikánk szervezetlenségére vet világot ez az egyetlen adat. Hát ha vallástanári tanszékeket sem vagyunk képesek képezdéinkben felállítani, érdemes ez intézményért oly óriási erőmegfeszitést igénylő áldozatokat hozni, a fenntartóknak — akkor, amikor az állami tanitóképezdék is ellátják iskoláinkat tanítókkal. Hát ha az evangelikus szellem intenzív kultiválására a legalkalmasabb tanférfiu, a vallástanár is hiányzik képezdéink tanárainak sorából, — az állam uniformizáló szelleme bizony még a mázát is letörölheti ez iskolák evangelikus jellegének. Bejáró óraadó vallástanár, — ez feladatának magaslatán állhat mindenütt, csak itt nem ez egyházi érdeket szolgáló szakiskolákban. Még az önálló rendes vallástanár is csak ugy íelel meg itt nehéz missziójának, ha testestül-lelkestül pap — a szó nemes értelmében véve. Törekedjünk tehát arra, hogy tanitóképezdéinkbe apostoli lelkületü, izzó egyházszeretettől áthatott s e mellett pedagógiai érzékkel biró theológusok kerüljenek, akik esetleg külföldön szerzett tapasztalatokkal is ren delkeznek. A tanárképezéssel még furcsábban vagyunk. Tanárképző-intézetünk nincsen. Az egyetemen, az egyetemi évek alatt bölcsészet hallgatóink minden befolyás alatt ailhatnak, csak az evangelikus szellem befolyása alatt nem. Tette ez irányban valaha az egyház valamit. Lám a reformátusoknak Kolozsvárott, meg van a maguk theológiai fakultása (Internátus) ahol bölcsészethallgatóik is otthont találnak. Micsoda lelkes tevékenységet fejtenek ki itt a felügyelő tanárok a protestáns szellem érdekében, csak az tudja, aki ott élt közöttük. A Ker. Diák-szövetség eszméje is református vezető emberektől indult ki. Bizony, ha a protestáns szellem erejéről tudomást szerez az egyetemi hallgató, nem mi tőlünk szerzi ezt meg. Mi az ilyen diákmozgalmakat legfeljebb lekicsinyelni tudjuk. Igazságtalan azonban még sem akarok lenni. Egyesek Budapesten e téren is sokat tesznek. Sajnos ezek az egyesek — mindig ugyanazok, akik aztán erejükön leiül, szinte kimerülésig vállalják azt a belmissziói munkát, a melynek megoldasa az egész egyház emminens érdeki- volna. Az egyetemet végzett bölcsészethallgató igy jut iskoláinkba. Váljon van-e valaki, aki figyelmeztetné, hogy menjen egy évre Haliéba, Lipcsébe stb. Vannak erre stipendiumaink is. Az egyemen hirdető tábláján a sok száz között jelenik-e meg ily felhívás. Ki foglalkozik nálunk ilyen lapáliakkal. S ha már a fiatal tanár elfoglalja kathedráját, talán ekkor a fenntartó hatóság az, amely felajanlja támogatását egy külföldi tanulmányútra? Menjen a fiatal tanár gondosan előkészített terv szerint tanulmányútra Németországba s látogassa meg itt az evangelikus szellem gócpontjait, jeles iskoláit s hozza el magával egy ébtre szóló benyomásait. Az ily külföldi útnak az egész fejlődésére óriási hatása van. Nemcsak, mert kifejlődött, müveit társadalmi élet keretében van alkalma az ifjúnak az evangelikus szellem hatását megfigyelni; nemcsak, mert a különbüzö világnézetek gigászi mérkőzésének itt szemtanuja lehet^ — hanem különösen azért, mert a magyar társadalomra, a magyar családi életre, a magyar kulturára, az evangélium világnézlet hatása hova-tovább gyengül. Gyengül pedig e hatás a katholikus szellem, a modern világnézletek térfoglalásával, gyengül különösen a mi szervezetlenségünk, vétkes nemtörődömségünk és hitünk meg nem becsülése miatt. Ily áldatlan, hogy ne mondjam kétségbeejtő viszonyok között, honnan, kitől nyerjen hitet, lelkesedést, tettre készséget az ifjú? Bizony néni marad más hátra, mint a iégi jónak bizonyult szokás gyakorlása: küldjük fiainkat a protestáns külföldre.