Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-16 / 11. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 pán összetartásával es céltudatos szövetkezésével, kiváló politikai érzékével, szervezetével és egyetértésével init képes keresztül vinni? óriási vagyonát meg tudja védeni és a mellett a modern államot megadóztatni, pap jainak, szerzeteseinek, apácáinak, iskoláinak pedig állami segélyeket bir kieszközölni. Mig a protestánsok ráérnek egymással veszekedni és különválva, egymást meg nern értve, sőt egymás ellen tüntetve nem tudnak célt érni. Nem gondolják meg, hogy ilyenformán semmiféle kormány nem veheti komolyan sérelmeiket, mert minden apró felekezet más és más uton, más és más kérelemmel fordul hozzá. Egészen más hatása volna annak, ha a protestáns vallásfelekezetek összetartva, együttesen igyekeznének papjaiknak anyagi helyzetét megjavítani s ezzel az egyházi elet javát előmozdítani. Vagy pedig az itt-ott felmerülő sérelmek ellen védekezni. Nagy dolog és nagy áldás a vallási szabadság és testvériség. De ezt nemcsak hirdetni, hanem az életben megvalósítani is kell. A pozitív vallásos hit, mely az evangelium igazságain, és nem egyes gyarló emberek véleményein alapszik, nem ellenkezik a lelkiismeret szabadságával, sem a tudományos kutatás szellemével. Ahol a dogmát felibe helyezik az evangéliumnak, ott nincs lelki szabadság. Régi, úgynevezett szentek áltaalkotott dogmák feletti viták, áldás helyett mindig csak meddő harcokat idéztek elő. Hagyjunk tehát békét a dogmáknak Bízzuk azoknak magyarázatát az arra hivatott tudósokra, mi pedig mint az egyház cselekvő tagjai igyekezzünk teljes erővel megtartani az erkölcsi élet és az élőhit harmóniáját és a visszaéléseket — bárhol fordulnak elő — igyekezzünk zaj nélkül és testvéri szeretettel megszüntetni. Ez a jó közigazgatásnak legszebb feladata. Ami pedig a református atyafiakkal való összetűzéseket és kellemetlenségeket illeti, ott is csak a jóakaró, egymást megbecsülő lelkület legyen a főtényező. A visszaélések pedig szigorúan megtoroltassanak. Ne csak szónokoljunk, necsak panaszkodjunk, ne csak protestáljunk, hanem céltudatosan cselekedjünk, de ne egymással szemben, hanem egyetértve és összetartva küzdjünk és harcoljunk azok ellen, akik furfangos módon a vallás és lelkiismeret szabadságát, az egyházak jogegyenlőségét és viszonosságát akadályozzák s ezzel szellemi ós 'anyagi haladásunkat és boldogulásunkat akadályozzák. Az ezek feletti győzelem legyen az első. A többi önmagától fogkövetkezni. Dr. Zsilinszky Mihály. Theológiai iroöalom. — Schlatter dogmatikája. — Már régóta hajt a lélek, hogy Schlatter iránt lerójam hálámat azért a sok tanulságért, lelki gyarapodásért, áldásért, amelyet egyrészt tübingeni diákkoromban hallgatott előadásaiból, másrészt azóta tanulmányozott. műveiből merítettem s hálámnak ezen nyilvános lerovásával másokat is serkentsek müveinek tanulmányozására. Most, hogy a mult évben megjelent dogmatikájának (Das christliche Dogma. Von D. A. Schlatter. Calw und Stuttgart. Verlag der Vereinsbuchhandlung. 1911. 682 1. Ára fűzve 10 K 80 f) tanulmányozását befejeztem, nem állhatok többé ellent a lélek ösztönzésének. Schlatter kétségkívül a ma élő pozitív theológusok között a legkiválóbbak egyike. Azon biblikus theológusok közé tartozik, akik mint Cremer, Kcihler, Schaeder, a bibliai életigazságokat egész teljességükben csorbítatlanul igyekeznek a rendszeres theológiában érvényre juttatni. Ebben a tekintetben szellemi rokona valamikori elődjének, Beck Tóbiásnak (1804—1878) s hozzá hasonló eredeti önálló, mély ihletésű keresztyén egyéniség. De Schlatter sokkal szélesebb körű tudományos műveltséggel rendelkezik és az egyház és a theológia történeti fejlődésére sokkal inkább tekintettel van, általában a történeti egyházzal és annak tanával sokkal pozitivabb viszonyban áll. mint amaz. A bibliai elv nála nem absztrakt, történetietlen módon tolakodik elő, mint Beck Tóbiásnál, hanem mint meghatározó tényező olvad bele a keresztyén tudatnak Schlei er macher theológiája alapján kialakult erlangeni elvébe. De a keresztyén tudat közelebbi lélektani elemzésében s a keresztyén tan egész struktúrájának felépítésében u.gy Schleiermacherrel, mint az erlangeni iskolával szemben egészen a maga uljain jár, neevezetesen a lelki élet természetes folyamatának és természeti, valamint szociális meghatározottságának, valamint a keresztyén tudat ezen természetes tényezőkhöz való viszonyárak felfogásában filozofiai szempontból is, ha nem is egészen, de nagy mér

fékben önálló gondolkozónak tűnik fel, aki ugy a természeíes, mint a keresztyén lelki élet tüneményeit, és törvényszerűségét, összefüggéseit ritka éleslátással figyelte meg. Innen van, hogy Schlatter dogmatikája sok olyasmit foglal magában, amit más hittani rendszerekbf n nem szoktunk feltalálni s innen van az is, hogy nála sokszor a iegszokottabb dogmatikai gondolatok is egészen uj világításban jelennek meg. Dogmatikájának főértéke nem is a tudományos theológiai methodika terén, mint inkább a dogmatikai gondolatoknak szinte kiapadhatatlan bőségében, uj meg uj szempontok, összefüggések felfedezésében, a lélektani elemzés finomságában, az Isten igéjéből táplálkozó hivő tucat intuíciójának szokatlan mélységében és biztosságában keresendő. Általában véve azt mondhatjuk, hogy a pozitiv theológia alkotásaiban is ritkán párosul a vallásos meggyőződés melegsége, szent komolysága, épitő ereje a tudományos éleselméjüséggel oly tökéletes harmóniában, mint Schlatter ezen művében. A hivő keresztyén és az éleseszü tudós itt igazán egy. Nem sok olyan theológiai munka van, amelyből annyi tudományos okulást és annyi lelki épülést egyszerre lehetne meríteni, mint Schlatter dogmatikájából. Hogy Schlatter theológiája milyen forrásból táplálkozik és hová tendál, arra nézve hadd hozzam fel egy rövid fejtegetését példaképen. A kegyelem hatásairól szóló fejezetben az Isten iránti szeretetről egyebek között ezt mondja (1. m. 358/9. 1.): „Az Isten iránti szeretetnek első tevékeny megnyilvánulása az, hogy Istenre gondolunk, meit a szeretet gondolataink folyását a-felé tereli, akinek magunkat odaadjuk. Erre Jézus az által képesit bennünket, hogy számunkra megismerhetővé teszi azt, amit Isten tesz. Mindaz, ami számunkra Isten kinyilatkoztatásául szolgál, mindaz, ami által Jézus hozzánk szól, működésbe hozza szeretetünket, amely azt figyelembe veszi, megőrzi és fáradhatatlan munka által sajátjává teszi: Az lden szeretete a theológiának Úszta, elévülhetetlen gyökere, annak minden fokozatán, a legelemibb öneszméléstől fogva, amely Isten akaratával tisztába jönni törekszik, a meditációnak reánk nézve elérhető legmagasabb fokáig, amelyen Isten királyi uralmát (Isten országát) összes megnyilvánulásaiban