Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-02-10 / 6. szám

48. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 Zelotizmus? Unió? A „Debreczeni Protestáns Lap" és az „Evangé­likus Lap" érdemes szerkesztői e két szót választották címül legújabb cikkeikhez, A két cimet ós a két cikket azért társítjuk, mert mindkét szerkesztő a protestáns egyházak testvériesebb magatartását sürgeti. Dr. Fe­renczy Gyula azonbáti megvádolja az Ev. Őrállót, hogy zelotizmusból áskálódik e testvénéssóg ellen, amikor a nagygerezsdi egyezség bajait felfedi, Sztehlo Kornél pedig azt a kijelentést teszi, hogy „nem azok a jelen­téktelen hitelvi különbségek akadályozzák az Uniót, a­melyek miatt Luther ós Kálvin megkülönböztek, és a két prot. egyház 400 évvel ezelőtt egymástól elszakadt, mert hiszen ezekkel egy-két obskurus papon kívül senki jem törődik, hanem a dogmatismus általában". Mindkét szerkesztő úr teljes jóakaratát, nemes törekvését föltétlenül elismerve, kénytelen vagyok meg­állapítani, hogy mindketten tévednek. Ferenczy úr té­vedése az, hogy az Őrálló cikkeiben aggressiv fellépést, felekezeti türelmetlenséget lát. Az Őrálló csak egy fáj­dalmas és szomorú helyzetet kíván megállapítani. S e megvilágítás nagyobb szolgálatot tesz a megértésnek, mint a leleplezgetés. Sztehlo szerkesztő úr tévedése pedig az, hogy a dogmatismusban s nem a testvériesség őszinteségének hiányában látja a két prot. egyház köl­csönös jó viszonyának akadályát. A két prot. testvér­egyház viszonya nem őszinte, nem is egészséges. Csak néhány példát hozok fel erre nézve, a nagygerezsdi egyezség keserű gyümölcseit most nem is érintve Nálunk, evangélikusoknál (nem ágostai evangéli­kusok vagyunk ugyanis, mert nem lakunk Ágostában, hanem ki pesti, ki kecskeméti, ki csabai evangelikus) a törvény nem tesz különbséget ev. és ref. tanár, tanuló stb. között. Alig van olyan iskolánk, a melynél refor­mátus alkalmazott nem volna. Vannak papnéink is re­formátusok. Soha senki ezek vallását nem bántotta. A nyugdíjintézetnek egyenlő jogú tagjai, a gyűléseknek is kiküldöttei lehetnek. Legutóbb azonban a református atyafiak Budapesten már a második tanárt kényszeritik kilépésre, mert hogy a törvények szerint csakis refor­mátus ember lehet ref. gymn. tanár. Egyik ref. pap pedig elvett egy evangelikus nőt s nemcsak annak kel­lett kitérnie, hanem még a testvérjének is, mert hogy ref. papi házban más vallású ember nem lakhatik. A Baár-Madas-féle ref. leányiskolából az evang. hitoktatót kitiltották s ma sem bocsátják be. A ref. lelkészek, ta­nárok, tanítók evang. családjai sem nyugdíjra, sem se­gélyre számot nem tarthatnak, stb. Mikor e miatt a közös prot. bizottság legutóbbi ülése alkalmával néhány ref. főembernek szóltam s visszásnak mondottam, hogy mig a r. kath. egyház el­len örökös sérelmekről panaszkodunk, addig egymást marjuk, lenézzük s a testvériség csúfjára reversálisok­kal, kitérések követelésével dehonesztáljuk s kértem, hogy e sérelmes ós bántó törvényes intézkedések meg­változtatására törekedjenek: ekkor a ref. konvent világi elnöke mosolyogva kijelentette, hogy ezeket pedig meg­változtatni nem fogják. Azt hiszem, jobb és több szolgálatot teszünk a testvéregyházak kölcsönös megértésének, ha a bajokra rámutatunk, mintha csak vádaskodunk akár zelotizmus­sal, akár dogmatizmussal. A mig egymást kölcsönösen nem tudjuk igazán testvérül nézni és tartani, jobb és méltóbb egymás mellett külön utakon járni, mint e­gyesülósek, uniók vagy szövetkezések erőszakolásával ámítani magunkat is, másokat is. Baffay Sándor. BELÉLET, Kitüntetés Dr. Horovitz Simon eperjesi ág. hitv. evang. jogakadémiai nyilvános rendes tanárnak sok éri buzgó ós eredményes működése elismeréseül őfelsége a királyi tanácsosi cimet díjmentesen adományozta. A kitüntetéshez őszintén gratulálunk! Szakbizottsági ülés. Az egyetemes közgyűlés ál­tal a középiskolai vallástanitási tanterv és az ezt ki­egészítő gyakorlati utmutatás elkészítésére kiküldött bizottság febr. 2-án tartott ülést az egyetemes egyház üllői-uti házában, amelyen Hetvényi Lajos e bizottság előadója előterjesztette az utmutatást, amelyet a bi­zottság elfogadott s a már megállapított tantervvel együtt az egyetemes tanügyi bizottsághoz felterjeszt. Örömmel regisztráljuk a szakbizottság záróüléséről szóló tudósí­tásunkat, amelyen több évi nagy munkát fejezett be s végre a középiskolai tanterv is tető alá fog kerülni. Az ülésen jelen voltak Bancsó Antal elnöklete alatt zólyomi Wagner Géza az egyetemes tanügyi bizottság elnöke, Góbi Imre az egyetemes tanügyi bizottság jegy­zője, dr. Masznik, Majer, Raffay, Bereczky, Adorjáni, Frenyó, Hamrák. Uj gyülekezeti felügyelő. A répezelaki ev. gyü­lekezet legközelebb nagy lelkesedéssel gyülekezeti fel­ügyelőnek megválasztotta s^entmártoni Bado Lajos föld­birtokost, néhai szentmártoni Radó Kálmán volt egy­házker. felügyelő hitbuzgó fiát. Gratulálunk ugy a gyü­lekezetnek, mint az uj felügyelőnek a szerencsés válasz­táshoz. Halálozások. Dunaföldváron február hó 1-én el­hunyt a gyülekezet felügyelője Boxer István kir. járás­bíró 43 éves korában. Benne a kisded gyülekezet egyik leglelkesebb tagját veszté, aki igazán élőoszlopa -volt egyházának. Igazságszerető ós rendszerető felügyelője, áldozatkész patrónusa volt egyházának. Nyugodjék béké­ben- — A vácbottyáni ág. hitv. evang. leányegyház kántortanitója, Laczják János f. hó 3-án elhunyt. — Hevesi Hevessy Benedekné, szül. ózdi és zádorházai Sturmann Borbála életének 76-ik, boldog házasságának 59-ik évében január 30 án rövid szenvedés után jobb­léire szenderült. Temetése Gömörfügén f. hó 1-én nagy részvét mellett ment végbe. Halálával a Hevessy és Tornaallyay családokat s nagy ós előkelő rokonságát borította gyászba. — Pákh Gizella, Dobsina egykori nagynevű ev. püspökének, Pákh Mihálynak leánya, Pákh Albert néhai hírneves írónknak, a Vasárnapi Újság meg­alapítójának és szerkesztőjének huga a mult héten 71 éves korában Dobsinán elhunyt. Nyugalomba vonulás. A honti esperességnek Nesztora Holuby Adolf csánki lelkész f. év elejével magas korára való tekintettel benyutotta az egyet, nyugdijint. bizottságához nyugdíjaztatása iránti kérvé­nyét s jan. hó 1-vel nyugdíjaztatott is. Nevezett hosszú, több mint félszázadra kiterjedő kiváló papi működés után a mult hónapban hagyta el paróchiáját és nyáját. A ki ismerte, mindenki szerette. Nyájas modorával, vendég­szeretetével, ós szép ismereteivel mindenkit lebilincselt. Vele a lelkészi kar egy hithű, buzgó, jólelkű tagja vo­nul el a munka mezejéről. Mi is kívánjuk, hogy élvezze hosszú időn át még egészségben ós zavartalan boldog­ságban a nyugalom napjait. Farsang. A pápai ev. férfiénekkar ós zenepártoló egyesület január hó 28-án délután 5 órakor a gyüleke-

Next

/
Thumbnails
Contents