Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-12-28 / 52. szám
1912. EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 4 62. utja. Az evangéliumból tanulta megismerni az Úrnak nevét, hogy az ma és mindörökké ugyanaz. Ebből az evangéliumból tanulta meg segítségül hivni az Úrnak szent nevét, de sőt ebből értette meg azt is, hogy az igazán vallásos ember nem tud megelégedni a segítségül hívással, hanem érzi, tudja, átérti a kötelezettséget, hogy segítségére, szolgálatára siessen az Úrnak a legszentebb munkában: Isten országának építésében. És Laszkáry Gyula valóban segítségére volt e szent munkában az Úrnak a gyülekezetek erősitésével, a gyengék segítésével, a csüggedők bátorításával, a küzdők biztatásával, az alkotók lelkesitésével, a tanácskozások bölcs vezetésével, egy egész egyházkerület ügyeinek buzgó szolgálatával, a magyarhoni evang. egyháznak a nemzeti eszmékkel és érdekekkel való összeforrasztásával. Mert Laszkáry Gyula felismerte és hirdette azt a bizonyos igazságot, hogy e magyar hazában evangéliumi egyházunk csak akkor lehet boldog, erős és hatalmas, ha összeforr a nemzeti eszmények és törekvések szolgálatával. Laszkáry Gyula megértette a Bibliának ama nemzeti vonatkozását, — hogy „minden nyelv az Urat dicsérje". Laszkáry Gyula, mint kerületi felügyelő, mint egyházi vezérember jól tudta, hogy hazánk és egyházunk sajátos történelmi viszonyainak természetes folyományaa nyelvek különbözősége, de megértette azt is, hogy az ebből származó hátrányokat egyedül csak a szívben, lélekben, törekvésben és eszményekben való egység ereje oldja fel, Laszkáry Gyula ezért sürgette mindig mint egyházának hű fia, vezére, mint igazán vallásos ember, hogy e hazában, ez egyházban ^minden nyelv az Urat dicserje" és minden nye\v a magyar nemzet nagy eszményeit hirdesse az érzelem azonosságával. így segített ő az Urnák épiteni e földön a béke, megértés, testvérszeretet szent Istenországát ! Ezért az igaz vallásosságért volt teljes az élete az Isten kegyelmének áldásaival. Zzoltárunk szövege szerint micsoda gazdagsága az a kegyelemnek, amit az Ur a hozzá ragaszkodó lelkeknek ád : „Megszabadítom, felmagasztalom, meghallgatom, ve'e vagyok háborúságában, megdiesőitem, hoszszu élettel elégitem meg, megmutatom neki az én szabadításomat". És Laszkáry Gyula mindezt a sok isteni kegyelmet tapasztalta is az életében. Tapasztalta családi életenek boldogságában! tapasztalta a hűséges hitvestárs gyöngédségében ; tapasz talta a megértő szivek szeretetében, a hálás gyermekek ragaszkodásában; a meglátogatás nehéz idején az emberek segitő részvétében; a meleg szivü barátok hűségében, a közélet sikereiben, a társadalom vezérlő állásba való felemelkedésben, ahol együtt munkálkodhatott azokkal, akik mint e nemzet kiválasztottal vannak hivatva példaadóan munkálkodni s lelkesülni, min den szépért és nemesért; tapasztalta a hittestvérek bizodalmában, amellyel őt maguk fölé emelték, önmamaguk felügyelőjévé tették és ebben az állásban oszlatlan tisztelettel, bizalommal és szeretettel környékezték. Hosszú életének minden munkájában megdicsőült ez az isteni áldó kegyelem, amelynek birtokában kedves szelídséggel, józan önmérséklettel, kímélő bölcseséggel és igaz hűséggel fáradozott övéinek, magyar hazánknak és evangéliumi szentegyházunknak javán és boldogulásán. Ez az őszinte részvét, amely itt e koporsó mellett megnyilatkozik, ahol az ország minden részéből és távolról összesereg ettek a tisztelők, barátok, gyászoló szivek: legjobb fokmérője Laszkáry Gyula élete érdemes voltának. De egyúttal gazdag forrása a megnyugvásnak és a vigasztalódásnak is azok számára, akiknek szivét legmélyebben sebezte meg a gyász és a fájdalom. Hűséges hitvese, ki azonos érzésekben összedobbanó szivei és ugyanazon eszményektől áthatott lélekkel osztottad meg e vezéremberünkkel az életnek örömét és küzdelmeit, ti családtagok, gyermekek, unokák, ti barátok, tisztelők, munkatársak, kerületének lelkészei, küzdő munkásai, s mind, akik őt siratják, ne csak a lemondás érzésével nyugodjatok meg az Isten akarán, hanem az isteni kegyelem gazdagságának láttán békesség öntse el sziveteket, hogy az Isten egy embert igy fel tud emelni, igy meg tud áldani s adjatok hálát a kegyelem Istenének, hogy nem hagyja el soha azokat, akik benne biznak és hozzá ragaszkodnak Ne a keserűségnek, ne a csüggedt lemondásnak érzésével, hanem azzal a bizonyos hittel bocsássuk el Laszkáry Gyulát az Ő Urához, Istenéhez, hogy még csak most adja meg neki a legnagyobb kegyelmet, az ő szabadítását, amelyet a Jézus Krisztusban, ami Urunkban szerzett minden hivő lelkének. E hittel és bizonyos meggyőződéssel bocsássuk el e testvérünket az örök biró szent szine elé s kisérje őt oda buzgó imádságunk könyörgése. A szép beszéd elhangzása után a lelkész imát mondott, s újra felzendültek a gyászdalok a gyászoló közönség ajkairól. Ezután Í Z érckoporsót feltették a gyászhintóra élén a roskadásig telt koszoruskoc^ikkal, a gyászmenet a nyugoti pályaudvarhoz vonult, a honnan az elhunytat Romhányba, a családi sírboltba szállitották, ahol dec- 22-én délután a vidék, Nógrádvármegye kiküldötteinek s az egyház férfiainak nagyszámú részvétele mellett helyezték örök nyugalomra. A családon kivül gyászjelentést adott ki a dunáninneni egyházkerület in, megilletődve tudatván közönségével á hű egyházvezér: Laszkáry Gyula halálát. Az igaznak emlékezete legyen áldott! K. Gy. A harmadik egyházfársadalmi lapunk. Sopronban dec l-jével egy uj egyházi lap indult meg „Evang. egyházi élet" cim alatt és Stráner V. soproni theol tanár, mint az uj lap felelős szerkesztője az első számban kifejti programmját. A programm szép és elfogadható. A piegramm mögött álló férfiakat is ismerjük, egyházi életüuk és irodalmunk kipróbált munkásai ők mind és megvagyunk győződve, hogy lapjukat a kijelölt irányban fogják vezetni. Örülnünk kellene tehát, hogy uj harcos gárda állott ki egyházunk védelmében, hiszen váltig panaszkodtunk, hogy minden oldalról támadnak bennünket; kell tehát a fegyverfogható, munkás és küzdő férfi. Örülnünk kellene, hogy ime uj védő kar emelkedik igazainkért. Örülnünk kellene! és én még sem tudok igazán örülni, szivből örülni és azt hiszem, sokan vannak, kik igy gondolkodnak mint én. Mégpedig azért nem tudok szivből örülni, mert ezen uj lapvállalkozás ékes bizonysága ama széthúzásnak, mely egész egyházi köz-
