Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-11-30 / 48. szám
434 1912 mely nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és a Szent Lélek által való öröm. Mit hozzon nekünk Jézus az uj egyházi esztendőben? Ha egyházunk jelen siralmas helyzetét tekintjük, ó mennyi mindenre volna szükségünk! Hányan látják az álammal való szorosabb szövetségben s az ennek révén várható nagyobb anyagi segélyben minden bajunk egyedüli orvosságát. Hányan gondolják, hogy uj vezérférfiak segíthetnének rajtunk, a kik több előrelátással, fiatalabb erővel s azért nagyobb eredménnyel kormányozhatnák s vihetnék előbore egyházunk hajóját. Sőt olyanok sem hiányoznak már közöttünk sem, a kik a régi hit feladásával sőt elvetésével uj alapokon szeretnék felnpiteni az egyházat, hogy az a jelen kor gyermekeinek tetszetősebb legyen s jobban kielégítse, megnyerje s lebilincselje őket. . . . Hiábavaló erőlködés, hiu reménység. Jézus, az egyház feje, a ki most ismét bevonul országába, mint akkor ugy ma sem jön valami varázsvesszővel, hogy földi javak s világi dicsőség birtokába juttassa egyházunkat, hanem lelki javakat hoz, a melyekkel először az egyesek szivét-lelkét igyekszik áthatni, hogy a bennük folköltött lelki megujulás és előidézett egészség átáradjon s kihasson belőlük az egész testre. Esen örök javak birtokában belátjuk ugy magánéletünkben mint köz- ós főképen egyházi működésűnkben eddigi nézeteink s törekvéseink helytelenségét sőt sokszor káros voltát s ráirányítjuk egész valónkat az egy szükséges dologra. Mert nem beszédben áll az Istennek orszaga, hanem erőben, t. i. hiterőben, — mondja Pál apostol. Erre az ő istenfiuságába és megváltói kegyelmébe vetett hitből fakadó erőre, a melylyel képesek vagyunk legyőzni minden rosszat s főképen minden világi hajlamot ugy önmagunkban mint magunk körül s felvenni a harcot Isten dicsőségeért s az anyaszentegyház igaz érdekében mindenütt és mindenkivel szemben, erre az erőre van égető szükségünk, ezt kérjük Jézustól az uj egyházi év küszöbén. Jelenj meg hát Urunk mindnyájunknak, a kik még a sötétségben és a halálnak árnyékában ülünk s igazgasd lábainkat a békességnek útjára! Áldott a ki jő az Urnák nevében! Hozsánna a magasságban! NEKROLOG. Lőw Fülöp 7 Előbbi számunkban röviden már hírt adtunk azon mély gyászról, mely hazai evang. egyházunkat érte. Tekintve azon nagy érdemeket, amelyeket néhai testvérünk az egyházban szerzett, érdeme szerinti nagyobb emléket óhajtunk neki emelni s nekrologját főmunkatársunk tollából itt adjuk : Hazai ág. h ev. egyházunknak egyik leghűségesebb fia s egyik legkiválóbb papja: Löw Fülöp locsmándi lelkész f. évi november lö én meghalt. Nagymérvű vese- és szívbaja már a nyár folyamán oly válsagosra fordult, hogy nagyszámú tisztelői és barátai rettegve várták a katasztrófát, — de Marienbadban látszólag meggyógyult, ugy hogy a régi buzgósággal folytatta áldásos működését. Reszt vett még a legutolsó egyetemes gyűlésen is, honnan azonban már nagybetegen ért Kőszegre ott időző nejéhez, hol a többi bajához szegődött tüdőgyulladás néhány rövid nap alatt végzett hatalmas és szinte elpusztithatatlannak látszó testi erejével. Halhatatlan lelkét el nem pusztíthatta a kór; az megtért Üdvözítőjéhez, kinek szent ügyét oly lelkes hittel, forró szeretettel és önfeláldozó hűséggel szolgálta mig köztünk volt. . . . A boldogult Petröczön, Bácsmegyében született, theologiai tanulmá yait Pozsonyban végezte, hol Geduly Lajos püspök oldalán segédlelkészkedett. Innen hivta meg a még alig 23 éves ifjút a locsmándi gyülekezet lelkészének, hol 30 évig pásztorkodott. Biberauer Herminával kötött házasságából egyetlen leánykájuk született, kit azonban mint feslő bimbót magához vette az Ur, cpen mikor egyszer németországi kiküldetéséből haza tért. Lőw Fülöp neve maradandó betűkkel lesz bevésve hazai egyhazunk ujabb korának történetében Alkotmányunk azon hiánya folytán, hogy nálunk a tömeguralom miatt a nagyhanguak sokszor könnyebben érvényesülhetnek mint azok, akik munkásságukban csak az egyház igaz érdeket s a Krisztus dicsőségét szolgálják, ott maradt ezen félre eső kis faluban, hová a legközelebbi vasúti állomás is több órányi távolságra esik, holott kiváló tulajdonságai miatt első gyülekezeteink valamelyikében lett volna a helye. De az egyház Urától nyert kiváló karizmája képessé tette aira, hogy rem csak ezen kisded gyülekezetét emelte a virágzás magas fokára, hanem azon felül egész hazai egyházunkra sőt annak határain tul is messze kiterjedő áldásos egyházi tevékenységet fejthetett ki. Munkásságának alapját a Jézus Krisztusba, mint a világ megváltójába vetett rendithetetlen hit s az ezen hitből kisugárzó irgalmas keresztény szeretet képezte. Jelszava a „gyakorlati kereszténység" volt, mert nemes szivével átérezte s éles szemével átlátta, hogy a hazai Sionunkat fojtogató s a pusztulás szélére juttató „közigazgatási paragrafusgyártó egyháziasság (?)" öldöklő karmaiból csak a gyülekezetekből kiinduló s onnan lasse-nként az egész egyházat átható belmissziói munkásság által szabadulhatunk meg. Mint oly sokan akik tehették, ugy még ágfalvi káplán koromban én is átrándultam volt Locsmándra' hogy a már akkor 20 év előtt is jóhirü fiatal paptól kérjek irányítást. Figyelmemet az általa németországi minta szerint bevezetett gyönyörű gyermekistentiszteletre hivta fel, melyet azóta a soproni felső esperesség