Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-01-27 / 4. szám

48. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 Midőn szervezkedtünk s a nagygerezsdi egyezség szerint a reformátusoknak, mint kisebbségnek hozzánk kellett volna csatldkozniok — megszűnt a békesség, az egyezség nem jött létre. Külön alakítottak fiók-egyházközséget s a 22 kim. re fekvő Barabásszeghez csatlakoztak. Igy azután minden adózástól szépen megmenekedtek. Nem akarok több viszályt keltő adózási dologra reámutatni — most is van egy peres dolgunk Zalában —, csak azt kérdem ezek után: mi a csudának az a nagygerezsdi egyezség?! Hogy egy szabályrendelettel s paragrafus özönnel több legyen, de amelyet végre nem hajthatunk s ha végre akarjuk hajtani, kész a perpatvar, civakodás: kit illet a báránykák lenyírt gyapja? Régen talán jó volt az az egyezség, de ma már nincs reá szükség. E helyett, mint emlitet'em, általános elveket kell megállapítani, melynek alapján egyezkedhetnek a hivek, kinek-kinek tetszésére hagyni: akar-e csatlakozni a másik prot. egyházhoz, vagy sem ? Fizessen mindegyik oda, ahova tartozik Több bizalom, jó akarat .egymás iránt s lesz békesség, lesz szívesség egymás közt — ehhez pedig nem kell a nag gerezsdi egyezség, sem §. özön. Varga Gyula, esperes. II. Jól benne voltam már a theológuskodásban, mikor a nagygerezsdi egyezségről először hallottam. Megdobbant a szivem egy mondhatatlanul jóleső érzéstől. Az embereket egyszerre mintha jobbaknak, nagy célok érdekében egymást megértőbbeknek s az Űrhöz közelebb állóknak láttam, az egyház szolgálatára készülő magamat pedig mintha erösebbnek, bátrabbnak éreztem volna. Odaképzeltem aztán magamat a marburgi kollókviumra s ugy Ítéltem, hogy azt a kapcsot, mit ott a két reformátor a kölcsönös elvi következetesség kibékithetetlenségében széttört, hazánkban megkezdték egy — bár csak vékonyka, de mégis valóságos selyemszállal: az egymás rokonságát átérző testvériesülés selyemszálával összefűzni. Ugy gondoltam akkor, hogy ez a kézfogás bizonyosan letörölt egyet azokból a könnycseppekből, amik ott Zwingli szeméből csordultak, s bizonyosan elsimított egyet azokból a redőkből, amiket ott Luther homlokára szántott a meggyőződés hajlithatatlansága. Csalódtam. — Talán azért, mert elfeledtem, hogy a magyar reformátusok nem annak a Zwinglinek közvetlen örökösei, aki — bár rendithetetlenül állt a maga igazában, — az ellentét ki nem békíthető élének láttára még könnyezni tudott; hanem örökösei annak a Kálvinnak, akit már az is kizökkentett türelme egyensúlyából, ha valaki egy sor csipkével többet szegett a ruhájára, mint ő jónak Ítélte. Talán azért, mert szem elől tévesztettem azt a külömbséget, mely a XVI. sz. Vittenbergje és Genfje, Luther evangelizációja és Kálvin reformációja között volt; azt, hogy Vittenbergben a minden áron való hóditásnak ellentéteket tipró erőszakosságai csak akkor mutatkozhattak, amikor Luther Wartburgban volt, Genfben ellenben az elvek radikálizmusa mindig karöltve járt a síelésnek és bizonyos fokú türelmetlenségnek forrongásokat szülő cselekvéseivel. S elfeledtem talán mindebből levonni az örökösökre vágó következtetéseket. Csalódtam. — Az elméletiek iskolájából a gyakorlatiak birokmezejére lépvén, fejcsüggesztve kellett hamarosan Lutherrel vallanom: „Jhr habt einen anderen Geist, als wir." Lehet, hogy Luther ezt tisztán dogmatikai értelemben mondotta, de sajátságos, hogy én kezdettől fogva önkéntelenül inkább a gyakorlati magaviselet és érvényesülni akarás módjára vonatkoztattam. S valószínű, hogy ha Luther nem a zwingliánusoknak, hanem a mai magyar kálvinizmusznak mondotta volna ezt, nem tisztán csak dogmatikai értelmet gondolt volna hozzá. S ha továbbá az Egyezség megkötésekor az illetékes faktorok megérezték is a hittani eltérések mögött rejlő elvi nagy rokonság tiszta leheletét s a kétféle Geist egy oltáron összeölelkeztethetőnek tünt is fel előttük : a gyakorlati harcolás mikéntjére nézve Luther mondása ma is vág, sőt ma, az Egyezség óta sokkal kirívóbban vág, mint azelőtt gondolták. Kevesebb keménység kellene a relativ értékű ellentétekkel s több éberség a rokonság kiáltó bizonyságaival szemben. Akkor lehetne egészséges Egyezség ; igy — lehetetlen. Nem hiszem, hogy az Egyezség csak egy picike kis lépéssel is közelebb hozta volna a két egyházat egymáshoz. Sőt ellenkezőleg; egymásután ékelte közéjük a békétlenség és meghasonlás eseteit. — Nem hiszem, hogy az Egyezség erősebbé tette volna a két egyházat az ellenségekkel való harcban. Sőt ellenkezőleg : megnövelte az egymás iránti féltékenységet s az őrállók figyelő gondját lassankent egymással szemben is lekötötte, szétaprózta. — Nem hiszem, azaz inkább: tagadom, hogy az Egyezség áldásai nyomán evang. egyházunk lélekvesztessége apadt volna. Sőt ellenkezőleg : tudok helyeket, ahol azelőtt volt ép fiók- vagy leánygyülekezetünk, de az Egyezségre hivatkozó testvéregyház kezét egy megvesztegető biztatással rátéve, hamarosan elreformáita azt. A nagyszékhelyi evang. leánygyülekezet kis temploma pl. testvéreink jóvoltából maholnap árván marad. Mert a mi szeretett atyánkfiai kaphatók arra is, hogy tiszta lutheránus házasságból született gyermeket — ha egyszer már ők keresztelhették, — minden fennakadás nélkül a magukénak valljanak és suttyomban meg is kaparitsanak. Kérded : quo iure ? Egyszerűen a hires Egyezség védő burka alatt. Hát méltóztassanak megérteni az idők és tapasztalatok hangos tanítását! Méltóztassanak belátni, hogy erre az Egyezségre — ha jobbat már csinálni nem tudunk, — semmi szükségünk nincsen. Jobbat csinálni akarni pedig — ezt is hozzátehetjük, — hiú erőlködés ott, hoi a másik fél rokontalan szeretetlensége ügyvédi szimattal keresi a réseket. Más szellem az ő szellemük ! Nem paragrafusokra, hanem egy kis rokoni méltánylásra, testvéri jóindulatra volna itt szükség. S mivelhogy ez nincs, a paragrafus nem ér egy fabatkát. Ha mindezekhez tekintetbe veszem még azt, amire az Őrálló szerkesztője legutóbbi e tárgyú vezércikkében helyesen rámutatott, hogy t. i. egyházközségeink közigazgatási beosztottsága s anyagi erőink is jobban megengedik ma már hiveink behatóbb gondozását — csak akarat kell hozzá ! — még a szórványokban is : úgy én a Nagygerezsdi Egyezséget nem betetőzendőnek még egy fő-főbiróság szervezésével (tudvalevő az is, hogy a tetőnek sokszor nem jut más szerep, mint hogy épencsak védje az alatta levő risszrosszat), hanem — szólva egykori jeles principálisom, a komáromi esperes használta szavakkal, — delendam esse censeo. Sárszentlőrinc. Bohár László ev. lelkész.