Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-10-26 / 43. szám
1912. EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 4 62. hol. Papi családból származott. — Született 1865 májas 20-án Nagybarátin, Győr m., hol édesattya, Szalay Sándor, az ottani gyülekezet lelkésze volt. Édesannya, Nagy Ida, is papi család sarja, a felpéczi lelkész leánya volt. A hajlék, hol született, Bethel, imádságháza volt. Ö is megtanult ott imádkozni s imádkozni tudó lélekkel lépte át az otthon küszöbét, amikor tanulmányai végzésére szülői Sopronba vitték. Itt végezte ugy középiskolai, mint theologiai tanulmányait és pedig jeles eredménnyel. A távolban is megmaradt ő a mai nap ritkaság számba menő jó fiúnak. Szorgalomra intette a szülők iránti hála és szeretet; sarkalta az Istentől vett szép tehetségéről való felelőség tudata. Theol. tanulmányainak elvégzése után édesapja mellé került lelkésznek Somlószőlősre, ahol édesapjának a következő évben bekövetkezett halála után, 1888 ban r. lelkésznek választották. — Édes apjának méltó utóda volt mindhalálig. Hivei büszkék voltak mindég az ő leikészükre, aki nekik jóra intő vezerük, tanácsadójuk, vigasztalójuk, buzditójuk: igazi attyuk volt. Minden egyes hivére kiterjesztette pásztori figyelmet. — Ha valamelyik közülük birtokot akart venni: Ö, — az Istentől anyagilag is megáldott jó emberhez illően felajánlotta segítségét. ÖrüU, ha nemcsak lelkileg, de anyagilag is gazdagíthatta népét. Mintyképül áll előttünk mint lelkész, mintaképül mint családapa. Házasságra 1895 fear. 16 án lépett. Molnár Emíliát, Molnár Lajos felpéczi lelkész leányát választván magának örök házastársul. Mint hitvesnek főjellemvonásai voltak: a hűség, őszinteség, egyetértés. Boldog családi életüket egy gyermekkel, a most, 14 éves Sándorral áldotta meg a Teremtő, aki az édes apának valóságos bálványa volt,. Az 6 Dádóját ha említették előtte, örömkönnyek szöktek szemébe. „0 nagyobb ember lesz, mint az apja" — monta kitűnő tanuló fiáról. „A szeretet, bármily sokfelé oszlik is, soha kisebb nem lesz,, — mondta a megboldogultnak sógora, Madár Mátyás, egy vele utazó ifjú lelkésznek, akivel, a bánatos özvegyhez való utazása alkalmával, a vonaton összetalálkozott s vele egyről-másról elbeszélgetett. Jól illettek ezek a szavai a mi kedves halottunkra. A szeretet őnála kisebb nem lett, nem gyengült, bár oly sokfelé ágaztak el szálai. A hitves, az egyetlen gyermek mellett fiúi hálával, gyermeki engedelmességgel csüngött a vele egy fedél alatt lakó özv. édes anyan is, akinek tanácsát mindég kikérte. Igazi lelkivezér, a férj, apa, gyermek mintaképe voltő, de kimagaslott mint barát, pályalársis. Tehetsége, megnyerő modora gyors egymásutánban szerezték meg számára az egyházmegye tisztségeit, mig végre a mult évben esperessé választatott. Itt is megmaradt a régi jóbarátnak. Mint esperes a szeretet kormánypálcája, s a méltányos, de nem alkuvó igazságszeretet gyeplőivel vezette nagy egyházmegyéjét. Ha köztünk megjelent, soha nem éreztette velünk, hogy felettünk áll. Az ő megnyerő modorával, ártatlan humorával szinte belopta magát mindnyájunk lelkébe. Ha találkoztunk: mosolygó arccal fogadott; ha együtt voltunk: minden egyes lelkésztársára találó, de ártatlan humorával mulattatott; ha váltunk: a jó Istenbe vetett bizalom szülte vidámsággal bátorított: „Ne féljetek." Igy búcsúztunk tőle az utolsó válás alkalmával is. Ki hitte volna akkor, hogy az erős tölgyben őrlő szú pusztít!? Pedig ugy volt. Az egyházmegyei gyűlés után gyengélkedni kezdett, s előbb Balatonfüredre, majd Budapestre ment gyógyulást keresni. Meggyógyult! A győzhetetlen halál legyőzte. És ő mégis győzött. Győzött! Megmutatta életével,h ogy lehetünk egy személyben szerető hitvesek, jó családapák, hálás gyermekek; megmutatta, hogy a szív elég nagy arra, hogy benne embertársaink részére is jutassunk helyet a szeretetnek. Utolsó napjait eszméletlenül töltötte, mig végre 11 én este agysorvadásban meghalt. Holttestét 13-án szállították haza Budapestről gyülekezetébe, ahol 14-én adtuk át az anyaföldnek azt, ami porból vétetett, hogy égbe szálljon az, ami isteni. Temetésén megjelentek hivei, nagyszámú rokon ága, pályatársai, a vidék intelligenciája. Érckoporsójának köszönhető, hogy az a koszorúk súlya alatt be nem szakadt. A háznál Balogh István, vanyolai lelkész, helyettes esperes tartott felette Ap. es. XX. 25. v. alapján remek beszédet; a temetőben Baldauf Gusztáv püspöki titkár búcsúztatta el övéitől; majd Kiss L. nagyalásonyi leik. — ki az elhunyt édes apját is temette — imádkozott s áldotta meg siri nyugvóhelyét s porrészeit. Lemenőben volta nap, mikor megcsendült az ásó-kapa, hogy elhantolja a koporsót, melyet lakójának édes apjáé mellé helyezték A nyugvóra térő nap, a sírba huldogáló sárguló levelek enyészetről, elmúlásról beszéltek. Ámde a temetőt körülvevő mező zöldülő vetései vigasztalólag integettek felénk: „Elvettitik rothadandó test, feltámasztatik rothadatlan„ — találkozunk K. E J. Esküvők. Bohár László, a sárszentlőrinczi gyülekezet tehetséges ifjú lelkésze f. hó 5 én vezette oltárhoz V ígfarkasdról Belohorszky Anna urleányt. A jó Isten tegye az ifjú házaspárra váró uj életet zavartalan örömök kútfejévé. — Bándy Miklós, nagybátonyi lelkész örök hűséget esküdött Metz Karolinának Nagyszokolyban. A szent frigy összekötő kapcsa, a szeretet, boldogítja őket a sirig. Templomtelek adományozás. Alig öl éves (1908 ban alakult) szatmári ev. egyház nagy célja., hogy 1917. október 31-én avattassék fel nagy reformátotorunk emlékére az 0 nevével nevezendő temploma, igen jelentős lépéssel jutott elöbre. Szatmárnémeti sz. kir. város törvényhatósági bizottsága f. évi október hó 14-én tartott közgyűlésében egyhanou határozattal templom és papi lakás építésére szolgáló telket adományozott az egyháznak. Bőlügymiuiszterileg engedélyezett országos gyűjtése még folyamatban van. Napról-napra érkeznek kisebb-nagyobb adományok a nagy célra. E helyen is kéri a kis lélekszámú, de oa^y misszióju egyház a testvéregyházakat és a nemes lellüi pártfogók szives pártfogását. (D) Imaház szentelés. A szélu-lyudvaihelyi ág. hitv. evang. szórványegyházközség újonnan épített imaházát október 27 én d. e. 10 órakor fogja D. dr Teutsch Frigyes felavatni. Templomszentelés. A szmtgot'hárdi ev. egyház, mely három éve lett anyaegyházzá, diszes uj templomát okt. 21-én szentelte fei Gyurátz Ferenc püspök. A püspököt és a kíséretében lévő ker. felügyelöt Berzsenyi Jenőt, valamint az egyházmegye elnökségét nagy ünnepségekkel fogadták. A püspöki avató beszéd után az uj templomban Stráner Vilmos soproni theol. akad. tanár tartotta az első egyházi beszédet. A felavatási ünnepségeken részt vett, sőt a rátóti kastélyában a püspököt és kíséretét meg is vendégelte Széli Kálmán volt miniszterelnök is — A szentgotthárdi templom oly gyors felépítése körül a legnagyobb érdemeket szerzet az ifjú gyülekezet lelki pásztora: Czipott Géza testvérünk. Legyen az Ur áldása e szép művön s töltse el boldogsággal a lelkes testvér szivét.