Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-10-26 / 43. szám
390 EVANGELI KUS _ŐRÁLLÓ__^ 1912 kit szeretünk, annak sorsa iránt érdeklődünk s szeretetünket mivel ha nem áldozatkészséggel bizonyítjuk. Szeressük meg tehát a reformátió , a vallási megújhodás 400 éves emlékét! Tettekben fénylő hitszeretet ünnepi köntösében utazhatunk s vonulhatunk majd, ha testileg nem is valamennyien, de lélekben mindnyájan méltóan ama nagy napon Wittenbergbe 1917-ben. Multunkban volt öröm, kell hogy jövőnkben is legyen remény ! Payr Sándor ev. theol. tanár a „Prot. Szemle" 1911. évi 8. és 9. füzetében nemcsak a történeti adatok gyűjtésének hangyaszorgalmával, de igen lelkesitőleg is megírván a reformáció 1617, 1717 s 1817-iki évszázados ünnepeit, többi között azt mondja, hogy az eddigi három ily százévi örömünnep jó s balszerencsében egyaránt „emelte a prot. öntudatot, az egyház iránt való hűséget s hatalmas tettekre indította az áldozatkészséget. Gyülekezetek és hivek versenyre keltek egymással s a nagy buzgóság szinte találékonnyá tette őket az ünnephez méltó émlékeknek felállításában. . . . Egyház alkotmányunk terén is a világiak meleg érdeklődést tanúsítanak s tevékeny szereplést keresnek. Megkezdődött a szeretet munkája, melyet a későbbi kor belmissziónak nevezett . . " [578. 1.) Legyen ez most is, még pedig — mert hiszen haladás az élet — hatványozott erőben igy. Nagy öröm gyümölcsöző szent lelke szálljon falvaink s városaink templomaiba s honoljon iskoláinkban is ! Adja ezt a kegyelem Istene az ő Fiában a J. Krisztusban ! A minden ev. magyarhoni lélek utáni napi egy filléres gyűjtésnek mindenelőtt kimondásával s megnyitásával kapcsolatban bátorkodom jubileumi célokul a következőket ajánlani. I. a kevesb pénzbe s II. a több pénzbe kerülő célokat. 1. 1. Mondja ki az ev. egyház egyeteme, hogy a reformáció világeseményének 400-ados emlékére létesít egy ev. könyvnyomtató intézetet. Mondjam é, fejtegessem-é, hogy a megszületett magyarhoni protestántizmusnak mije volt a könyvnyomtatás ? Bizonyára egyik fő életfeltétele! A magyar reformátorok nyomdászok is voltak. S vértezve betűvel és szellemmel, fényesen és sikeresen apostolkodtak. És most a mai prot. nemzedéknek nem kellene a szoros guttenbergi szövetség védelemre, és — mert a betű szellemének elődeinknél oly erős fegyverét már is szinte kicsavarták a kézünkből — támadásra is ? A ref. lelkészegyesület is legújabban programmba vette e dolgot; okosan. 2. Az iskolaügy terén égető szükség volna evang. tanitónőképzöre. A nőkérdés hatalmasan tolul korunkban az előtérbe ; számoljunk vele okosan s idején. Ugy a prot. könyvnyomtatasnak, mint a képzőnek is csak erős indítás kell, fényül pedig jubileumi disz ; az intézmények szervezési kérdése napirenden van ; megalkotásuk tettbe menő szó s határozat után kiált; adjuk ezt meg némi jubileumi alapi anyagi segítséggel s azon erős reményben, hogy azok talpra állíttatván a magok lábain járandnak. 3. Egyházi, s inkább anyagi, mint szellemi tekintetben felette hasznos és érdemes dolog volna az egyházi biztosítás létesítése, vagyis, hogy a tüz s jég elleni és az életbiztosítást idővel s fokozatosan — mint azt ev. lelkésztestvéreink itt-ott — régebben Farkas Géza, ujabban Veres József elnökünk már indítványozták is, ev. összegyházunk venné kezébe és ezt most jubil. szóval kimondaná és a tervezés és szervezéshez nyomban hozzá is látna. Csak akarat kell ezen anyagilag is jó dolog megtevéséhez és kellenek hozzá értő emberek a gátra. A róm. kath. egyházban az esztergomi egyházmegyében pld. van egyh. bizt. fényesen bevált intézmény; a honi jegyzői kar megállamosittani akarná a biztosítást állami jövedelmek emelése s ez alapon jegyzői fizetesek rendezése céljából. Mért ne ékeskedhetnénk galambszelidség mellett kigyóokossággal mi is? 4. Mint pénzáldozatot legkevésbé, ám annál bőbővebb lelki odaadást kívánó belmissiói s testet ölteni hivatott eszmét, keresztülvitelre szeretettel ajánlom azon postulátumnak, kategorikus imperativus alakjában való kimondását, hogy 1917-ig a gyámintézeti egyleteken kívül — minden ev. hazai egyházközség kebelében — az alaknak szabadságával legalább egy belső missiói ev. egyesület alkottassék az évi működés rövid felterjesztésének az illetekes és felsőbb egyházi forumhoz való kötelezettségével. így lészen a belmissió fája nagy fa, virágzó s gyümölcshozó, biblia-nő s ifjúsági egyesületi s egyéb ágakkal! Ide tartozik, — de ez már a sok pénzbe kerülő kategóriákba visz, a hol szükség van pénzgyüjtésre és állami anyagi segítségre, és ez II. 5. Ev. egyházegyetemileg való elhatározása és megoldása, azaz keresztülvitele azon az üdvszükség kielégitesével és vallásmentéssel szorosan összefüggő s ugy az egyház, mint az állam szempontjából eminens fontosságú teendőnek és feladatnak, hogy ev. vallásoktatás mindenütt az ev. iskolások összességénél az ev. lelkészeknek, vagy lelkészi képzettségű hitoktatóknak kezébe tétessék le. Munkatöbbletet jelent a dolog, de ezen dolog annyira egyházunk életébe vágó, hogy az egyház nem zárkózhatik el előle sokáig ugy sem, s előbb-utóbb kell, hogy megcsinálja azt az uj munkának természetesen méltó jutalmazásával. 6. Ugyanígy szükség van végül, még pedig évenkint sok penzre — egyházi alapgyüjtés és kiutalványozás meg álliami segítség formájában — az ez idő szerint kétség kivül legégetőbb s ukalegon jellegű kérdés megoldására, tudniillik a tarthatatlan lelkészi javadalmazások rendezésére és javítására. Isten látja lelkem, hogy igen szerettem volna ez ügyet, — mint elintézettet — kikapcsolni a jubil. pontokból, mert hiszen a kérdés oly sürgős, hogy megoldásának 1917-ig való elhalasztása bizonyára katastróphaszerü, remény és életvesztő gondolatokat támasztani alkalmas főképen a családos papóknál ós én elképzelhetetlennek tartom az ev. egyházi életösztön természetes megnyilvánulása szempontjából is a nem papi körökben is. hogy ha gyökeres, azaz közmegelégedést szülni hivatott megoldás 1917-ig sem létesülhetne, hát legalább tűrhető intézkedés okvetlenül ne történnék már a f. évtől kezdődőleg állami dotátió segélyével 1917 ig is, mégis bátorkodom azon előterjesztést és javaslatot tenni a jubileumi pontok és a szóban forgó jubil. gyűjtés kapcsán, hogy a magyarhoni ev. összegyház mondja ki, hogy Isten segélyével az 1917-ik évben jubilálni akar és fog az ev. lelkészek javadalmazásának elvben és gyakorlatban közmegelégedést szülni hivatott azon és különösen a lelkészekkel az egy képzettségű tanárok fizetésével lépést tartó legalább olyan rendezésével, a mint azt a 150 evang. lelkész által kiadott s a lelkészek óriási többségében is elfogadott „tervezetet" ajánlja s igazságosan és méltányosan kidolgozta, meg a dolog bizonyára ugy áll, hogy mégha az állam meg is tagadná segítségét, az égető kérdést az ev. összegyháznak törik-szakad, azaz ha élni s megszűnni és mint egy Titanic hajó zugó habok forgatagában s jéghegyektől összezúzva elmerülni nem akar, megoldania kell, ha másképen nem, hát az ev.
