Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-09-28 / 39. szám

VIII. év. Rákoskeresztúr (Budapest mellett) 1912. szepterr]b^r 14. 37. szám. 111 EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési dijakat, hirdetések szövegét és diját a z Ev. Őrálló szerkesz­tősége eimére Rákoskeresztú r Pestme­gye, kell küldeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Seholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) küldendők, m BS OH ^ FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri lelkész. Főmunkatárs: EH SCHOLTZ ÖDÖN ágfalvi lelkész. A lap ára: Egész évre .... 12 K Félévre 6 K Negyedévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. El Hirdetés ára oldalanként 40 korona, f TARTALOMJEGYZÉK: VEZÉRCIKK: Az ünnepnapok redukálásának kérdéséhez. Kiss Béla. — CIKKEK: Az E E. E. Gyámintézet rendes évi közgyűlése Pápán. — Az uj koráikönyv. Paulik János. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Az ünnepnapoh redühálásánah kérdéséhez. Irta Kiss Béla. A róm. kath. egyház az ünnepnapok száraának apasztásával a protestáns egyházakat egy igen fontos kérdés tisztázása elé állította, nevezetesen: hogy minő álláspontot foglaljanak el ez egyházak saját, jelenleg érvényben levő ünnepnapjainak számával szemben? S igy ma önként vetődik fel a kérdés: váljon a pápa űnneptörlő intézkedése a protestáns, közelebb az evang. egyház hasonló intézkedésének szükségességét nem von/a-e maga utánf -v E kérdésre adandó feleletemnél nem szándékozom kitérni arra, hogy vizsgáljam, miszerint egyáltalán volt-e szükség a róm. kath. egyház keretében e reform életbe léptetésére. Követem én is ezt az elvet: Roma locuta, causa finita. Annyit azonban szükségesnek tartok már jóelőre leszögezni, hogy az ünnepnapok szamának csök­kentése nem tartozotí azon napikérdések megoldása közzé, melyeknek taglalását az egyház keretén kivül álló életfejlődés szükségképenség követelte volna. A dogma­döntögető theológusok épp ugy megünnepelték a dog­mákon alapuló ünnepnapokat, mint aminő előszeretettel viseltettek e szünnapok iránt a munka szentségéért küzdő szocializták. Sőt a minden egyházi rendelkezés ellen harcoló munkásnép a piros lobogó alatt túllicitálta az egyházat az ünnepnapok számának kérdésében, amikor május 1-ét is szünnappá avatta s a vasárnapot megtoldotta a jól ismert „Blaumontag u-gal, amazt a „szórakozás és múlatás", emezt a „pihenés" napjává avatván fel. Csak egy pár nyughatatlan nemzetgazdász volt elégedetlen a sok ünneppel. A munkanapok sza­porítását gazdaságosabbnak vélték. Eltekintve, hogy e kérdésben ez a szempont csak másodrangú jelentőségű lehet, mi lelkészek tudjuk legjobban, mert látjuk, hogy még^ a rendes vasárnapok is belefuladnak a munka ve­rejtékébe s már most is a testi munkálkodás a lelki élet útvesztőjévé let, miből következik, hogv immár a nemzetgaszdászok követelése is elvesztette igazságát, jogszerűségét. Külső körülmények nem forszírozták tehát e kér­dés azonnali megoldását s igy természetes, hogy nagyon váratlanul érintette a róm. kath. egyházat a pápa ren­delete, melylyel 7—8 ünnepnapot hatályon kivül helye­t zeit. E rendelkezés az egyház kőién kivül mindenüt nagy örömet keltett. Tapsoltak ennek a szocialisták' mert ez intézkedésben a róm. kath. egyház hierarchiai uralmának épületét látták megrázkódni; tapsoltak a nemzetgazdászok, mert szerintük a megélhetés hódított vissza a maga részére a lelki élet számára jogtalanul elrabolt néhány napot, ujjongott a sajtó, mely a pápa ez intézkedésében „szociális szabadelvüséget" fedezett fel, csak az egyház szolgái nem, kik a néppel állván szoros összeköttetésben, ismerték a népnek azt a kon­zervativizmusátí, melyet ex intézkedés a legszélsőbb elé­gedetlenséghez fog vezetni. Ezért próbálkoztak meg az egyházi főhatóságok e rendelet esetleges megváltozta­tásának kivívásával, de sikertelenül Szerencse azonban, hogy a hatalmas reformnak maradt egy nyitott ajtója, mely nyilt ajtó a róm. kath. egyház ünnepmegtartásának sajátos jelentőségében gyö­kerezik. Ezen az ajtón keresztül könnyen vihető ki a régi gyakorlat s hozható be a reform. Ez pedig nem más, mint a mise megtartásának kötelezettsége a mise hallgatásának kötelezettsége nélkül. Vagyis az eltörölt ünnepeken, mint eddig, ugy ezután is lesz misemondás a pap részéről — íme a forma —, de nem lesz köte­lező a hivek részvétele e miséken — ime a lényeg. Egy szóval meg lesz az ünnep külső formája, belső tar­talom és jelentőség nélkül. Mert e napokon már a misének nem lesz meg az a jelentősége, mint a többi ünnepnapokon, melyeken a miséről elmaradni: bün. A nép tulajdonképen észre sem veszi a változást, leg­feljebb a naptárban látja az eddigi piros betűt feketé nek nyomva. Ezt kell tehát nekünk szem előtt tartani protes­tánsoknak akkor, mikor a mi egyházunk körén belül is az ünnepnapok számának csökkentési kérdésével aka­runk foglalkozni. Azt a kérdést vetjük fel: szükséges-e az evang. egyháznak — a pápa ismert rendelete után — az ünnepnapok redukálásával foglalkozni? Eltekintve azok­tól a félszeg állapotoktól, melyek az egyházmegyékben avagy egyházközségekben, mint helyi szokások még érvényben vannak, de amelyek a hivatalos egyház egyetemének szigorúan megállapított ünneprendszeróvel nem azonosíthatók, kimondhatjuk, hogy evangelikus egyházunknak ezidőszerint nincs oka változtatni at

Next

/
Thumbnails
Contents